András!

Harminc éve ismerlek. Hosszabb ideje ismerlek, mint nem. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen akiket életem első felében ismertem meg, azokkal mind így vagyok.

Már akkor is voltak ezek a függőleges kompozícióid. Emlékszem akt torzókra, arra a több méteres absztrakt képedre. Mindig az volt a játék benne, hogy a motívum és a nem motívum között milyen nagy tér keletkezett – legalábbis számomra ez volt a játék.

Most ezek a függőlegesek egy síkban vannak. Tényleg, mint egy kendőn, kicsi gyűrődés maximum.

Ritmusok.

Ismerem azt, mikor foglalkoztat egy téma, és mindenben azt látod meg. Most egy zsidó témában. A kiállítás is az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban volt.

Harminc éve sose beszéltünk vallási, felekezeti, politikai hovatartozásról – képekről, magánéletről igen. A közélet meg valahogy most erről szól.

Írhatnék fellengzős befejezést, hogy a művészet… De inkább csak ennyit: kössz!

A valami A magyar nyelv értelmező szótára, két első meghatározása szerint;

- „Meg nem határozott vagy meg nem határozható ismeretlen tárgy.”

- ”Közelebbről meg nem határozott vagy meg nem határozható elvont dolog, esemény, ügy vagy gondolati tárgy.”

Ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy a valami fontos tulajdonsága a meghatározhatatlanság.

Az értelmezés kereséséhez tegyük hozzá a Magyar etimológiai szótár meghatározását a vala- előtaghoz;

- „A van ige val- tőalakjából képződött folyamatos melléknévi igenév, a való alakváltozata… Kezdetben a vala jelzői szerepet játszott ‘létező, való’ értelemben, majd elvesztette konkrét jelentését, s a határozatlanság kifejezője lett.”

Így kijelenthetjük, hogy a valami egy valós, de meghatározhatatlan tárgy, vagy fogalom.

Amikor a valami kifejezést használjuk, akkor éppen egy meghatározhatatlan, vagy általunk meg nem határozható, esetleg egy általunk meg nem akart határozni való tárgyra, vagy fogalomra gondolunk – ami akkor, és épp ott mégis jelentőséggel, fontossággal bír.

Más nézőpontból vizsgálva a valami minden lehet, ami az éntől különbözik. A hindu teremtésmítoszban Brahma mikor a Visnu köldökéből kihajtott lótuszvirágon tudatára ébredt, nem tudta, mitévő legyen. Körülnézett volna, de nem látott semmit. Keresni kezdte az eredetét, de hiába ment visszafelé a misztikus virágszáron, nem jutott sehová. Visszamászott a lótusz kelyhébe, és meditációba mélyedt. Ebből a tudati összpontosításból születik meg a világ, mint valami, ami nem Brahma.

Tehát fontos tulajdonsága a valaminek, hogy elkülönül az éntől.

Ha tovább folytatjuk a valami vizsgálatát ebből a szempontból, felfedezhetjük, hogy a valami, mégis kötődik az énhez, annak valamilyen tudati kiáradása, mely elkülönült az éntől.

Amikor felfedezünk valami számunkra fontosat – „ez ám a valami”, ahogy a magyar szólás mondja – akkor talán pont ezzel a tőlünk elkülönült, de számunkra fontos dologgal találkozunk.

Festőként tudom, hogy nagyon fontosak a tanítások átadása. Ezek a mesteri láncolatok.

Végülis arról van szó, hogy valaki eljut valahová, és azt a tudást átadja – a tanítványnak nem kell mindent elölről kezdenie, folytatni kell.

Ezért fontos.

Sőt igazából tanítványi láncolatnak hívják. Mégis maradjunk a mesteri láncolatnak. 

Én festőként a mesteri láncolatot vissza tudom vezetni a Nagybányai Festőiskolához.

A Nagybányai Festőiskolát 1896-ban Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János, Iványi-Grünwald Béla alapította.

Hollósy Simon öccse, József szintén festő volt, de nem erről híres, festészeti munkái elvesztek, megsemmisültek. Amiről híres, hogy megismerkedett a buddhizmus eszméjével, és lefordította, és kiadta a Buddhista Káté-t 1893-ban. Innen számítják a buddhizmus első megjelenését Magyarországon. Hollósy Józsefet pedig Körösi-Csoma Sándor után a második magyar bodhiszatvának tartják.

A buddhizmus cca 2500 éves. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola 30 éves. El tudjuk képzelni milyen hosszú, szerteágazó lehet az a mesteri láncolat, ami Buddha tanait az egyetlen európai buddhista főiskolába vezette?

Az első feljegyzés színészről i. e. 534-ből származik, amikor a görög Theszpisz színpadra lépett a Dionüsziosz Színházban. Ez is egy 2500 éves sztori. A Színház és Filmművészeti Egyetem 155 éves.

Van, hogy egy láncolat megszakad. Őszentsége, a Dalai Láma felvetette már, hogy mivel, ami elkezdődik, az el is múlik egyszer – lehet ő se inkarnálódik többet. Ettől a buddhizmusnak nem lesz vége. A tanítványok vihetik tovább.

Tenni azért, hogy egy általunk tisztelt mesteri láncolat ne szakadjon meg – megérthető.

A forma változhat – a szellemiség a fontos.

Bemutatták a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajójának belsejét - virtuálisan.

Nagy lépés ez - mondhatnánk.

Viszont eszembe jutott egy fotó, ami anno nagyon tetszett. Bár akkor a számítástechnikus barátaim mind azt mondták, vannak vicces rendszergazdák.

Lényeg, hogy most már szükség lesz rá.

Sokáig nem értettem miért foglalkoznak művészek a közélettel.

Látszólag egy emocionális dolog a művészet. Talán túlmisztifikált is.

Pedig 10% munka 90% nézés. De ebben a 90%-ban pörög az elme. A képen - is. De máson is. Ráadásul azon pörög, hogy jó-e?

És a pörgés, meg a jó-e - sokszor teljesen más dolgok meglátásában sarkosodik ki. 

Mohácsi András elkötelezett szobrász. Elkötelezett a jó munkák iránt.

Szeretem, amikor összefoglalja a dolgokat.

 Mint itt.

Egy dolog állítható biztosan, hogy ami elkezdődik, az el is múlik. Különösen igaz ez az összetett jelenségekre, melyek mulandóságára az utolsó négy sor hívja fel a figyelmünket.

Az előző bejegyzés után elgondolkodtam azon, hogy az összetett kezek összetett jelenségnek számítanak-e?

A Common Buddhist Text-ben is szerepel az összetett kéz.

Ānanda felállt az üléséből, felső köpenyét a bal vállára helyezte, összetett kézzel letérdelt a Buddha elé, és így szólt: Áldott, mi a neve ennek a sútranak? Hogyan lehet megőrizni és megtisztelni?

Ez a rész a szülők tiszteletéről szóló szútrából való.

És visszatérhetünk a keletkezéshez. Saját fizikai keletkezésünkhöz ebben az emberi létformában szükséges a szülői közreműködés.

És ha már keletkezünk – érdemes odafigyelni, tisztelni a forrást, ami keletkezésünket biztosította. Figyelve és tisztelve szüleinket, láthatjuk az elmúlás folyamatát – az öregséget, szenvedést, halált. Képet kaphatunk a mulandóságról.

Ha egy összetett kéz összetett jelenség – mennyire összetett jelenség egy anya, vagy egy apa? Tapasztalatunk van róla – nem csak két kéz, vannak egyéb testrészeik, sőt tudatuk, érzelmeik, akaratuk, gondolataik. És mulandóságuk.

Mennyivel összetettebb egy szülő, mint egy harmatcsepp, vagy egy villám.

És ha szerencsések vagyunk – hosszan szemlélődhetünk felettük.

Ha ez a szútra nem kezdődne el, nem lehetne vége. Nem lehetne a tanítás a végén.

Kevesebbek lennénk-e a Gyémánt Szútra olvasása nélkül? Kevesebbek lennénk-e jelen születésünk nélkül? Kevesebbek lennénk-e szüleink tapasztalása nélkül?

Amennyiben az összetett jelenségek múlandóak – és erre Buddha felhívja a figyelmünket, hogy vigyázzunk velük, eszünkbe se jusson ezeket valóságnak tekinteni – fel kell tegyük előbb-utóbb a kérdést: egy szútra összetett jelenség-e?

Buddha és Szubhúti közötti beszélgetésben többször elhangzik a Gyémánt szútrában, hogy aki a tanítóbeszédnek az utolsó négy sorát megjegyezné, és másoknak átadná azt a tanítást, érdemeket szerezne.

A négy sor így hangzik:

„Minden összetett jelenség

álom, ábrándkép, buborék és árnykép,

akár a harmatcsepp és a villámlás.         

Így szemlélődj.”

Mi az összetett jelenség, mire kell figyeljünk? Illetve pont nem kell figyeljünk.

Az abhidhamma hagyomány szemlélete alapján a jelenségvilág tulajdonképpen a fogalmak és a köznapi nyelvhasználat konvencionális valósága. Ennek a valóságnak a jellegzetessége, hogy minden, ami hozzátartozik, az tovább analizálható. Ezért az olyan kifejezések, mint például férfi, nő, állat, növény, eszköz stb., pusztán konvenciók. Abszolút értelemben ezek a citta, cetasika és rūpa különböző kombinációi.

Az abszolút valóságelemek: tudatmozzanat (citta), tudattényező (cetasika), anyag (rūpa), ellobbanás (nibbāna).

Ezek közül az ellobbanás nem része a jelenségvilágnak, azaz a buddhista terminológiával élve, nem függ a másik háromtól, így pedig semmilyen feltételtől sem, tehát üres, képzetmentes és óhajmentes. A jelenségvilág bármely valóságeleme, így csak a tudat, tudattényező és anyag hármas kategóriájának valamelyikébe tartozhat.

Amennyiben ezt elfogadjuk, úgy az összetett jelenségek azért összetettek, mert keresztül-kasul összefüggnek egymással, és talán legfőképpen képzeletünkkel, vagy inkább valóság érzékelésünkkel.

Ha tudjuk, hogy ezek csak képzetek – talán tudunk rajtuk mosolyogni.

Ellenben van három nem összetett jelenség, amivel talán érdemes foglalkozni. A tér (ākāśa), a megszűnés kielemzés által (pratisamkhyā-nirodha), és a megszűnés nem kielemzés által (apratisamkhyā-nirodha).

A Lótusz szútrában ezt olvashatjuk:

Ekkor a gyűlés szerzetesei, szerzetesnői, férfi és női világi követői, dévák, nágák, jaksák,4 gandharvák, aszurák, garudák, kimnarák, mahóragák,5 emberek és nem-emberek, a különböző kisebb királyok, a kerékforgató.6 szent királyok, ez a sokféle nagy gyülekezet, oly dolgok iránti várakozással, ami még soha nem volt, összetett kezekkel, örömmel eltelve egy szívvel nézett föl a Buddhára.

Amennyiben egy festőművész a térrel foglalkozik jó úton jár-e? Ezt pedig árnyalja-e az, hogy az ikonográfiában megszokott látvány, hogy szenteket összetett kézzel, a körülöttük lévő aurával ábrázolja.

Felmerül a kérdés, az összetett kezek összetett jelenségnek számítanak-e? És mindezt térben ábrázolva?

És Péter szerzetese?

Szóval, van a buddhistáknál a Hármas Kosár – Tipitaka. Ez a théraváda buddhizmus páli nyelvű szent iratainak gyűjteménye.

A három kosár a következő:

Szutta-pitaka, a prédikációk kosara, ami Buddha beszédeit tartalmazza;

Vinaja-pitaka, a fegyelem kosara, ami a szerzetesi élet szabályainak gyűjteménye;

Abhidhamma-pitaka, a hittételek kosara, ami dogmatikai fejtegetéseket, meghatározásokat tartalmazó gyűjtemény – végülis buddhista filozófia.

Az Abhidhammában nagyon érdekes megfigyelések is vannak. Olyanok, melyeket nem egyszerű szemlélődés, hanem elmélyült, koncentrált figyelemmel lehet csak elérni. Valószínűleg olyan hihetetlen meditációs gyakorlat van mögötte, amit egy városi buddhista el se tud képzelni.

A tudatot aktív és passzív tudatpillanatokra osztják. Ezek váltogatják egymást. Minden aktív tudatfolyamat után a tudat visszaesik a passzív állapotba.

Persze itt nem olyan pillanatokról beszélünk, mint hétköznapi szinten.

Példaként egy teljes aktív tudatfolyamat így néz ki, mondjuk egy pöttyös labdával:

felfigyelés – megjelenik a labda a látás tudatkapujában – első pillanat;

látás – a látás tudatmozzanata, ami egy érzet-adat tapasztalás – második pillanat;

befogadás, vizsgálás, meghatározás – e három tudatmozzanat után már tudjuk, hogy ez egy pöttyös labda – harmadik-ötödik pillanat;

indíttatás – hogy mi lesz ezzel a lasztival – itt felmerülnek üdvös, vagy káros tudatmozzanatok, etikai kérdések – visszarúgom, vagy kilukasztom – tehát a karma szempontjából igen izgalmas pillanatok – ugyanis ez – különböző iskolák szerint – 5-7 pillanatból áll – hatodik-tizenkettedik pillanat;

rögzítés – ezzel zárul a teljes megismerési folyamat – tizenharmadik és tizennegyedik pillanat.

Majd a tudat azonnal passzív tudatállapotba vált. Míg újabb inger nem éri el valamelyik érzékkaput.

Így látható, ezek a pillanatok hihetetlen gyorsak.

Olyannyira, hogy amíg olvasod ezt, és elgondolkodtál egy szaván is az olvasottaknak, vagy felnéztél, minimum egyszer a tudat visszahúzódott a passzív állapotába.

Izgalmas lehet annyira lelassítani a tudatot – valami igen mély meditációban – hogy ezeket a pillanatokat elkülönítsük egymástól.

Ami aztán ezt igazán érdekessé teszi, hogy az Abhidhamma szerint, az utolsó aktív tudatmozzanat az életünkben, befolyásolja az elkövetkező születésünk.

Na ezért gyakorolnak, meditálnak annyit a buddhisták, hogy az a pillanat a lehető legtudatosabb lehessen.

És tessék - itt van Kemény Péter MyMonk SeriA-jából egy szerzetes példának. (Már volt egy a Függő keletkezésnél.)

Az egybegyűltek

Buddha - 1

nagy szerzetes - 12 000

gyakorló és nem gyakorló személyek - 2 000

mahászattva bódhiszattva - 80 000

Sakra Dévánámindra - 1

ég fia - 20 000

nága király - 8

nága királyok kísérői - 100 000

kimnara király - 4

kimnara királyok kísérői - 100 000

gandharva király - 4

gandharva királyok kísérői - 100 000

aszura király - 4

aszura királyok kísérői - 100 000

garuda király - 4

garuda király kísérői - 100 000

Adzsátasatru király - 1

Adzsátasatru király kísérői - 100 000

Összes megjelent érző lény - 714 027

Az egybegyűltek térigény

Amennyiben szó szerint vesszük a szútra szavait 714 027 érző lény jelent meg erre a jeles alkalomra. Ekkora tömeg mozgása, területi igénye fontos tényező. Magyarországon 1938-ban a templomok esetében a férőhely kiszámításánál 0,5 m2/ülőhely/főt az oltár előtt 2-3 m-es sávban állóhelyenként 0,25 m2/főt a többi részben átlagban 1 m2-re 3 hívőt számítottak. Fruin J.J. kutatásában a személyi tér négy osztályát határozta meg sorban álló vagy várakozó emberek esetén:

- mozgási zóna: az emberek könnyedén el tudnak haladni egymás között egymás zavarása nélkül a személyeknek rendelkezésre álló terület legalább 1,2 m2 azaz 0,8 személy/m2,

- személyes komfort zóna: az emberek el tudnak haladni még egymás között kisebb zavarással az embereknek rendelkezésre álló terület legalább 0,9 m2 azaz 1,1 személy/m2,

- érintésmentes zóna: az emberek nem tudnak egymás között zavarás mentesen elhaladni a személyeknek rendelkezésre álló terület legalább 0,7 m2 azaz 1,4 személy/m2,

- érintéses zóna: az emberek nem tudnak egymás között elhaladni az embereknek rendelkezésre álló terület legalább 0,33 m2 azaz 3 személy/m2.

Amennyiben ezeket az adatokat alkalmazzuk az egybegyűlt érző lényekre, megállapítható, hogy a Lótusz Szútrát hallgatók kényelmesen és biztonságosan elfértek egy Margit-sziget méretű helyen.

Ha ma lenne a Lótusz Szútra kinyilatkoztatása

A 21. században sokkal bonyolultabb lenne egy ilyen rendezvény biztonságos lebonyolítása. Területfoglalási engedély az önkormányzattól. Amennyiben hangosítva lenne, akkor arra is szükséges engedély. Sőt ekkora helyen 50 méterenként egy hangszórótoronyra lenne szükség – ezekhez pedig hangkésleltetés, hogy egyszerre szóljon mindenhol. Biztonsági szolgálat, esetleg kerítés, színpad, mosdók, egészségügyi pontok, mentőszolgálat. Menekítési terv. Valószínű zónákra kellene osztani a hallgatóságot, a zónák között pedig közlekedő folyosókat hagyni, hogyha valaki rosszul lesz, könnyen ki lehessen emelni a tömegből. A zónákra való felosztás azért is fontos lehet, mert aki ofidiofóbiában szenved, nem biztos, hogy szívesen tartózkodik a nágákkal egy zónában. Mindemellett a környezetvédelmi szabályokra is figyelni kell. A Lótusz szútrát olvasva felmerül még a kérdés, hogy a később érkezők beengedhetőek-e a rendezvényre, vagy veszélyeztetik a már jelenlévők épségét. Szerencsénkre, erre nem szükséges feleljünk, mivel valószínűsíthető a Lótusz szútra kinyilatkoztatása idejében, nem volt ennyi törvényi kötelezettség egy ilyen eseményhez kötve.

Jó napom van

Mindemellett a 21. század új lehetőségeket is megnyit, hogy mit is lehet kezdeni egy ilyen számmal. Jelen esetben a 714027-tel. A legegyszerűbb válasz, hogy üssük be a Google-ba. Ennek az internetes keresőnek van egy „Jó napom van” funkciója, amely a legrelevánsabb keresési eredmény internetes oldalát nyitja meg rögtön.

Hitachi (HiKOKI) Gyorstokmány földfúróhoz (714027).

A Hitachi japán. A mai modern Japán legnépszerűbb buddhista iskolái a Tiszta Föld, a nicsiren, a singon és a zen buddhizmus.

És máris a mahajana tűnik elő.

Lehet ez véletlen?

Ha továbbmegyünk ezen az úton, képzeletünkben feltűnhet az a kép is, hogy egy fúró a tengelye körüli forgó mozgással egy kereket is meghajthat. És a következő kép már A Tan kerekét forgásba hozó tanítóbeszéd.

Itt persze felmerül a kérdés, hogy hányszor is kell megforgatni a Tan kerekét. A théraváda szerint csak egyetlen, egységes Dharma létezik, amely a Tripitakában van lefektetve. A mahajana és vadzsrajána szerint Buddha a befogadó képességeitől függően más és más Dharmát hirdetett. A mahájána iskolák a buddhista tanításokat különböző, egymást követő fejlődési szintekbe sorolják. Ezeket a stádiumokat nevezik a Tankerék fordulatainak – dharmacsakra-pravartana. A buddhisták egyetértenek abban, hogy az számít a legelső fordulatnak, amimkor Buddha az öt aszkétát tanította. A théraváda buddhizmusban csupán ez az egy Tankerék fordulat létezik. Nem tekintik fordulatnak a későbbi buddhista tan fejlődéseit, amelyek nem szerepelnek a páli kánonban. Más buddhista iskolák, mint a mahájána vagy a vadzsrajána több fordulatot is elismernek. Ezek pontos meghatározása azonban különbözik. Az egyiknél a dharmacsakra első fordulata a Buddha eredeti tanítását jelenti, elsősorban a négy nemes igazságot. A második fordulat a Bölcsesség tökéletesítésének szútráját jelenti, amely a mahájána buddhizmus egyik szentirata. A harmadik fordulat jelképezi a Mahavairokana szútrát a tantrikus buddhizmus egyik alapszövegét. Más iskoláknál a dharmacsakra második fordulata az Abhidharma, a harmadik a mahájána Bölcsesség tökéletesítése szútrák és a negyedikbe tartoznak a Jogacsára szútrák és a Tathágata-garbha szútrák.

Egy motoros fúróval, mint amihez például a 714027-es számú földfúró gyorstokmány is tartozik, pontosan egy teljes fordulatot, vagy akár kettőt, vagy többet – lényeg a pontos – leírni nem kis koncentrációt jelenthet. Talán ma nem is az a fontos, hogy hányszor fordult meg a Tankerék, hanem az, hogy a mai napig forog.  Akiknek pedig a konkrét fordulatok számítanak – hagyjuk meg nekik ennek az örömét.

A fúró

Amennyiben most már biztosak vagyunk abban, hogy a Google keresés eredménye nem volt véletlen, a fúrónak meg kell jelenjen más fontos buddhista szövegekben is. Maradjunk a 21. században, 2012 és 2015 között, a Buddhista Egyetemek Nemzetközi Szervezetének megbízásából, egy nemzetközi munkacsoport, egy buddhista szöveggyűjteményt szerkesztett, mely a három nagy buddhista hagyomány, théraváda, mahájána, vadzsrajána szövegrészleteit válogatta és fordította angolra. Ennek eredménye lett a Common Buddhist Text: Guidance and Insight from the Buddha, Mahachulalongkorn-rajavidyalaya University Press, Ayutthaya, Thailand, 2017. Megjelenik-e a fúró, vagyis ennek angol megfelelője a drill, ebben a szöveggyűjteményben?

És valóban megjelenik – egyetlen egy helyen, a Majjhima-nikāya, Mahā-saccaka szuttában. Egy példázatban, amit a páli fordító csoport szó szerint fordít: fire-drill – tűzfúró.

„Mondjuk, van egy vízbe dobott, nedves, nyálkás fadarab. Aztán jön egy ember, tűzfúró pálcával a kezében, hogy tüzet gyújtson és meleget csináljon. Mit gondolsz, az az ember vajon tud majd tüzet gyújtani és meleget csinálni, ha ezt a vízbe dobott nedves, nyálkás fadarabot a tűzfúró pálca forgatásával dörzsöli?”

Tehát tűzfúró pálca. Ez az az alkalmatosság, melyet két tenyerünk között pörgetve olyan hőt tudunk termelni, mely először felizzik egy száraz fán, majd lángra is kap.

Vissza is tértünk a tengely körüli forgáshoz. Így felmerülhet az a kérdés, hogy akik megforgatták a Tan kerekét Buddha után újból, nem azért tették-e, mert számukra a Tan kerekének forgása már nem adott lángot, esetleg már parazsat se.

Ahhoz, hogy ezt a gondolati játékot az egybegyűltekhez visszavezessük, még egy apró momentumra van szükségünk. Az angol fire drill kifejezés a következő jelentéssel bír: tűzriadó. Az 1995-ben alapított digitális könyvtárban, a JSTORE-ban a legrégebbi cikk, amiben feltűnik ez a kifejezés 1897-ből származik. Hogyan lehet, hogy ugyanaz a kifejezés jelentheti a tűz csiholására alkalmas pálcát, és a 19. század végére egy kiürítési terve nevét – ez talán a dolgok kétarcúságára mutat rá. Lényeg, hogy visszatértünk az egybegyűltekhez, és a rájuk irányuló figyelemhez, mely a biztonságukat szolgálja.

Szabályok

Azt sejtem, hogy Buddhában fel sem merült, tán soha sem, hogy az egybegyűlteket bármi féle szabályzattal kéne kordonok közé terelni, míg valamelyik példabeszédét, vagy kinyilatkoztatását hallgatják. Mégis van Vinaja. Ha az egybegyűltek betartják ezeket a magaviseleti szabályzatokat, valóban nem kell egy-egy eseményre külön szabályokat felállítani.

Két kérdés merült fel bennem.

Kellenek-e szabályok?

Kellenek-e változások?

A szabályok jók, keretet adnak. A változások viszont pont meglévő szabályokat rúgnak fel esetleg.

Léteznek-e olyan szabályok, amikhez hűek maradunk, mindamellett, hogy változtatunk?

A buddhizmus irányzatai tudnak egymás mellett élni úgy, hogy az egyik elfogadja a változást, a másik nem. A théravádinok a Tan kerekének egy megforgatását tartják irányadónak, míg a mahajána minimum kettőt tart számon. Mégis mindketten buddhisták. Szükséges, hogy legyen valami tehát, ami belülről ugyanaz. Talán ez a buddhizmus.

Milyen jó, hogy van, aki tartja az eredeti szabályokat, és milyen jó, hogy vannak olyanok, akik az esetleg számukra kiüresedett szabályok helyére újakat mernek állítani. Van, aki elmerészkedik a nágák birodalmába eddig nem ismert szútrákat felfedezni.

A megélés egyén függő. Mindkettőhöz kell kitartás és bátorság.

Talán az a lényeg, hogy ha valami nem működik számunkra – merjünk keresni, és merjünk változtatni. Ami nem nekünk szól, merjük otthagyni, és megkeresni azt, ami hozzánk szól – még ha látszólag veszélyes helyen is kell keressük.

És ha – megismerve magunkat – belátjuk, hogy a mersz, a bátorság nem a mi kenyerünk, legyen legalább egy menekülési tervünk.

Asztrológiai tanulmányaimat több, mint húsz éve kezdtem. 

Valahogy úgy adódott, hogy ezt is ketten tanították. Mireisz Laci és Kovács Gábor.

Gábor nagyon ismerte a konstellációk megjelenési formáit. Át is adta ezt a tudását.

Az analógiák rendszerét. Az analógiás gondolkodásmódot.

Ő volt a Svéd, akitől érdemes volt tanulni.

Mágus az, aki ismeri az időt, tudja mikor, minek van helye, ideje. Például kilépni egy inkarnációból a téli napfordulókor.

Most, távozásával felmutatta a Dharmát. Áldása kísérje Őt a köztes létbeli útján!

https://www.tkbe.hu/hirek/egyhazi_hirek/2019-12-23/koztes-letbe-tavozott-kovacs-gabor-tan-kapuja-oraado-tanara