Buddha és Szubhúti közötti beszélgetésben többször elhangzik a Gyémánt szútrában, hogy aki a tanítóbeszédnek az utolsó négy sorát megjegyezné, és másoknak átadná azt a tanítást, érdemeket szerezne.

A négy sor így hangzik:

„Minden összetett jelenség

álom, ábrándkép, buborék és árnykép,

akár a harmatcsepp és a villámlás.         

Így szemlélődj.”

Mi az összetett jelenség, mire kell figyeljünk? Illetve pont nem kell figyeljünk.

Az abhidhamma hagyomány szemlélete alapján a jelenségvilág tulajdonképpen a fogalmak és a köznapi nyelvhasználat konvencionális valósága. Ennek a valóságnak a jellegzetessége, hogy minden, ami hozzátartozik, az tovább analizálható. Ezért az olyan kifejezések, mint például férfi, nő, állat, növény, eszköz stb., pusztán konvenciók. Abszolút értelemben ezek a citta, cetasika és rūpa különböző kombinációi.

Az abszolút valóságelemek: tudatmozzanat (citta), tudattényező (cetasika), anyag (rūpa), ellobbanás (nibbāna).

Ezek közül az ellobbanás nem része a jelenségvilágnak, azaz a buddhista terminológiával élve, nem függ a másik háromtól, így pedig semmilyen feltételtől sem, tehát üres, képzetmentes és óhajmentes. A jelenségvilág bármely valóságeleme, így csak a tudat, tudattényező és anyag hármas kategóriájának valamelyikébe tartozhat.

Amennyiben ezt elfogadjuk, úgy az összetett jelenségek azért összetettek, mert keresztül-kasul összefüggnek egymással, és talán legfőképpen képzeletünkkel, vagy inkább valóság érzékelésünkkel.

Ha tudjuk, hogy ezek csak képzetek – talán tudunk rajtuk mosolyogni.

Ellenben van három nem összetett jelenség, amivel talán érdemes foglalkozni. A tér (ākāśa), a megszűnés kielemzés által (pratisamkhyā-nirodha), és a megszűnés nem kielemzés által (apratisamkhyā-nirodha).

A Lótusz szútrában ezt olvashatjuk:

Ekkor a gyűlés szerzetesei, szerzetesnői, férfi és női világi követői, dévák, nágák, jaksák,4 gandharvák, aszurák, garudák, kimnarák, mahóragák,5 emberek és nem-emberek, a különböző kisebb királyok, a kerékforgató.6 szent királyok, ez a sokféle nagy gyülekezet, oly dolgok iránti várakozással, ami még soha nem volt, összetett kezekkel, örömmel eltelve egy szívvel nézett föl a Buddhára.

Amennyiben egy festőművész a térrel foglalkozik jó úton jár-e? Ezt pedig árnyalja-e az, hogy az ikonográfiában megszokott látvány, hogy szenteket összetett kézzel, a körülöttük lévő aurával ábrázolja.

Felmerül a kérdés, az összetett kezek összetett jelenségnek számítanak-e? És mindezt térben ábrázolva?

És Péter szerzetese?