Egy dolog állítható biztosan, hogy ami elkezdődik, az el is múlik. Különösen igaz ez az összetett jelenségekre, melyek mulandóságára az utolsó négy sor hívja fel a figyelmünket.

Az előző bejegyzés után elgondolkodtam azon, hogy az összetett kezek összetett jelenségnek számítanak-e?

A Common Buddhist Text-ben is szerepel az összetett kéz.

Ānanda felállt az üléséből, felső köpenyét a bal vállára helyezte, összetett kézzel letérdelt a Buddha elé, és így szólt: Áldott, mi a neve ennek a sútranak? Hogyan lehet megőrizni és megtisztelni?

Ez a rész a szülők tiszteletéről szóló szútrából való.

És visszatérhetünk a keletkezéshez. Saját fizikai keletkezésünkhöz ebben az emberi létformában szükséges a szülői közreműködés.

És ha már keletkezünk – érdemes odafigyelni, tisztelni a forrást, ami keletkezésünket biztosította. Figyelve és tisztelve szüleinket, láthatjuk az elmúlás folyamatát – az öregséget, szenvedést, halált. Képet kaphatunk a mulandóságról.

Ha egy összetett kéz összetett jelenség – mennyire összetett jelenség egy anya, vagy egy apa? Tapasztalatunk van róla – nem csak két kéz, vannak egyéb testrészeik, sőt tudatuk, érzelmeik, akaratuk, gondolataik. És mulandóságuk.

Mennyivel összetettebb egy szülő, mint egy harmatcsepp, vagy egy villám.

És ha szerencsések vagyunk – hosszan szemlélődhetünk felettük.

Ha ez a szútra nem kezdődne el, nem lehetne vége. Nem lehetne a tanítás a végén.

Kevesebbek lennénk-e a Gyémánt Szútra olvasása nélkül? Kevesebbek lennénk-e jelen születésünk nélkül? Kevesebbek lennénk-e szüleink tapasztalása nélkül?

Amennyiben az összetett jelenségek múlandóak – és erre Buddha felhívja a figyelmünket, hogy vigyázzunk velük, eszünkbe se jusson ezeket valóságnak tekinteni – fel kell tegyük előbb-utóbb a kérdést: egy szútra összetett jelenség-e?