Amikor tényleg sikerül valami izgalmas.

Valami, ami visszacsatol valahová, ami fontos volt.

Na ez most egy kép volt.

Ez.

És utána felmerül a kérdés, hogy kell-e még? 

És lehet ücsörögni a kép előtt. Majd egy üres felület előtt, hogy legyen valami. Esetleg egy kávé, vagy még egy. Na ez most, három és fél óra volt.

A napi rutin továbbvisz. 

Szabi persze, múltkor két verset küldött, csak az egyiket egy olyan képhez, amivel nem voltam teljesen megelégedve. Gondoltam csalok, és egy másik képhez szerkesztem. De aztán elővettem újra. Jobb lett. Most tetszik. Persze lehet még belenyúlok.

Szóval az a szokás, hogy szoktam festeni, és ennek van egy rutinja - de nevezhetjük szertartásnak is - megoldást hoz elakadásokkor. 

Érdekes. Ha akkor is csinálod, amikor semmi kedved. 

A csinálás.

Hát csináljuk. 

Itt is van hát Szabi verse. Azzal a képpel.