András!

Harminc éve ismerlek. Hosszabb ideje ismerlek, mint nem. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen akiket életem első felében ismertem meg, azokkal mind így vagyok.

Már akkor is voltak ezek a függőleges kompozícióid. Emlékszem akt torzókra, arra a több méteres absztrakt képedre. Mindig az volt a játék benne, hogy a motívum és a nem motívum között milyen nagy tér keletkezett – legalábbis számomra ez volt a játék.

Most ezek a függőlegesek egy síkban vannak. Tényleg, mint egy kendőn, kicsi gyűrődés maximum.

Ritmusok.

Ismerem azt, mikor foglalkoztat egy téma, és mindenben azt látod meg. Most egy zsidó témában. A kiállítás is az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban volt.

Harminc éve sose beszéltünk vallási, felekezeti, politikai hovatartozásról – képekről, magánéletről igen. A közélet meg valahogy most erről szól.

Írhatnék fellengzős befejezést, hogy a művészet… De inkább csak ennyit: kössz!