Ébredés után látom – havazik. Persze nem olyan sűrű, tömött; inkább szállingózik. Meg se marad.

Másik Zoli barátom, aki autós szakember – jutott eszembe. Ezen a héten még a Lada Hungary első számú vezetője. Jövő héten már igazgatósági tag. A havazásról.

Mi is a havazás, és miért bújik ki belőlünk rögtön a gyermek?

A hó víz. A víz pedig, az ősi analógiák szerint, az érzelmek megnyilvánulása. Az érzelmi nevelésünket pedig gyermekkorban kapjuk. Egyesek szerint az első hét évben – én nem vagyok ennyire szigorú. A víz elfolyik, a hónak van egy megfogható, konkrét állaga. Olyan koncentrált víz. Analógiásan koncentrált érzelem.

Naná, hogy gyúrok hógolyót.

Szóval kitaláltam egy játékot a Ladának. Havas-Ladás. Fb játék persze. Kíváncsi vagyok, mikor írják ki, meg hogyan.

Imádom, ami kijön a felnőttekből havazáskor.

Szóval az első ok rögtön: segítenek megvalósítani az ötleteid.

Zoli egyébként nem az első ötletemben segített. Volt már egy másik Lada projektem, tinikkel. Élvezték.

Ébredéskor még megvolt a másik hét is.

Nórában és Zoliban az a jó, hogy nem kell magyarázkodni. Értik.

A képeimet sem szükséges magyarázzam. Az a halálom, ha azt akarják.

Ha festek, akkor kell egy kis ihlet. Ez egy érzelmi lendítő erő. Most csajos sorozatban vagyok benne. Csajos képek készülnek – hogy magyarázzam. Ezekhez egy pillanatnyi szerelem a legjobb ihlet.

Közlekedsz a buszon – mondjuk, de lehet bármi tömeg – és megpillantod. Ez lehet egy tekintet, egy mozdulat. Egy a lényeg, tartson ki a vászonig.

Hosszabb szerelem is jó. Az több képet szül. Nem kell annyit figyelni. Meg az hagy valami állandó érzelmi nyomot maga után – ahhoz meg majdnem mindig el lehet jutni belül.

Na és ezeket a kis apró érzelmi rezdüléseket nekik nem kell elmagyarázni. Biztos nekik is van rendszeresen.

Persze sokaknak nem kell. Ki is alakítottam egy csoportot magam körül, és amikor eljutok egy-egy pontig a festésben elküldöm nekik a kép aktuális állását. A visszajelzéseik fontosak.

Az egyetlen magyarázat, amit szeretek, az ebből a csoportból jön. János mindig személyes leírást készít a képen szereplő lányokról. Fel is kértem, a következő kiállításomra egy tárlatvezetésre. Nagyon jó fotókat készít – mellékesen.

Múltkor beleszerettem egy színésznőbe. Elmondhatatlan hatással volt rám a színpadon. Még tart.

Szerintem szép kép született.

Nóra azzal jön, hogy ha itthon lesz, vigyem el Zolival inni. Biztos alkoholra gondol.

Most kereshetünk neki valami csajos helyet. Remélem nem a könyökhajlatába akasztott retiküllel jön.

Vihetnénk olyan helyre, ahol csaj a bártender. Niki a Boutiqban, Alexandra meg azt hiszem, most a Fámában van.
Egyszer indultam velük versenyen. Niki nyerte meg. Nekem meg Alexa itala ízlett a legjobban. Akkor még a Barakában volt. A cheffel készíttetett valami hihetetlenül jó kekszmorzsákat is a koktél mellé.

Meglátjuk, hogy lesz. Ha farmer, hátizsák, vagy kis vállra akasztós tatyó, akkor mehetünk a Wichmannba is. Ha könyökretikül, akkor átvisszük Budára.

Akkor nem Zoli fog beszélni a Keleti élményeiről.

Rafi azt mondta, álljak le Columbiával. Inkább finoman jelezte. Nem tudom, mit fáj neki.

Van ott is nemzeti ital. Ánizsos. Nem vagyok oda az ánizsos italokért. Kiskoromban volt egy ánizsos keksz, azt szerettem. Most meg a csokisat.

Ők meg még koktélt is készítenek belőle. Ezt a kolumbiai aguardientét citromlével, narancslével, cukorral és tojásfehérjével shakelik.
Aguardiente Sour.

Egyébként a tojásfehérjés koktélokért sem vagyok oda. Pedig a Babkában az a Pest Side - az nagyon ott van.
Forray úr is készített nekem fehérjés, bazsalikomos italt a Farmon. Az is szuper volt.
Ilyen erővel szerethetném is.
Olyan furcsa állaga van így italon. Meg a számban.

Zolival egyszer koktéloztunk. Férfias italokat ittunk. A Negroni bejött neki.

Hál istennek semmi köze ahhoz az ánizsos, mentolos torokcukorkához, a Negrohoz.

 Nóra sok fele járt a világban. Columbiában ő se. Kábítószeres álom lehet az egész.

Szóval Nóra ma se itthon él. Számára a kelet hívó szava szólt. Ha végig alliterálna, úgy is értelmes lenne, de mégse.

Az is lehet, hogy a férje miatt ment keletre – akkor már lehet szívó. De jól érezte magát. Láttam, a facen. Most is azon beszélgetünk.

Könyvet is írt róla. Azt mondja, majd küld belőle. Rendes csaj.

Azért szeretek vele beszélgetni, mert ismerem, de elég távoli ahhoz, hogy bátran elmondjam neki, inkább leírjam a mindennapi kis fontos dolgaimat. Barát.

Közel-keleti karma – ez a címe.

Zolinak volt büféje a Keletibe. Akkor még nem ismertem. Akkortájt elég sötét hely volt ez a Keleti és környéke. Alvilági. Biztos kábszeresek is jártak arra.

Ez ugye egy eldöntendő kérdés. Disznó-öböl meg Castro.

A forradalom miatt Bacardiék Puerto Ricoba menekültek. Gondolom azért másnap a munkások ugyanúgy bementek, a cukornádmelaszból, ugyanazokban az üstökben folytatódott a rumgyártás. Más lett a neve. Havanna. Dave barátom erre mindig azt mondja: a legjobb rum a Bacardi, csak most másképp hívják.

1900, Havanna, American Bar. Spanyolok elűzve. Russell, az Amerikai Hadsereg kapitánya rumos kóláját egy szelet friss lime-mal kéri ki, és így kiált: Por Cuba Libre!

Pesten egy éjjel rengeteg Cuba Librét készítenek. A puerto ricoi bacardiból és Coca kólájából.

Long drinkes pohár, tele jéggel, 4 cl rum, fél lime leve, és top kóla.

Pedig világszínvonalú kólát készítenek itthon is. Már több cikket olvastam róla, mire először a kezembe került a Hunyadi téri kis közértből. Betettem a táskámba, bicaj. Két sarok után tudtam, hogy ezzel a magyar kólával el kell készíteni a legismertebb kólás koktélokat – pálinkával.

Így született egy barátság Edittel, a Tikkadt Szöcske vezetőjével, és a málnapálinkával készített Suba Libre.

Zolinak nemrég meséltem el – azt hittem mondtam már neki korábban. Szóba került Castro is, meg a Disznó-öböl. Részemről inkább Che Guevara. Hasta la Victoria siempre – előre a teljes győzelemig.

Szeretek Zolival a szabadságról beszélgetni.  

Columbia messze van – ez az első gondolatunk. Legalábbis azt gondolom. Persze lehet az is, hogy miért C-vel van a címben.

Tehát máris látjuk a nehézségeket a felvetésben.

Végül is nem is jutottam el. Persze nem azért, mert nem találtam meg a nagykövetséget, hogy vízumot szerezzek. Kolumbiai Nagykövetség vagy Columbia Nagykövetség?

Bevallom, nem akarok Kolumbiába menni. Ennek több oka is van. Nem annyira érdekel. Meg az is lehet, hogy nincs is. Én még nem is találkoztam olyannal, aki járt ott. Most, hogy a neten van – annyi minden van ott. Meg, ha van – tényleg messze van. Biztos hosszú az út. Hosszú és lehet unalmas.

Azt meg nem szeretem. Nem közömbös számomra, mondhatnánk mindegy, hanem nem szeretem. És ha már elindulok, akkor biztos nem lehet egyszerűen visszafordulni. Pedig én szeretem, ha nem érzem jól magam, akkor platty-platty elmegyek onnan a lábammal.

Viszont szeretem, amikor mondjuk, eljutok valahova csak úgy. Szeretem, ha nem kell erre készülni. Egyszer csak ott vagyok.

Szeretek például eljutni olyan helyekre, amik olyan ódon hangulatot árasztanak, meg mintha már jártam volna itt.

Persze biztos van ilyen hely Columbiában is, vagy Kolumbiában. Végül is el is tudom képzelni. Biztos vannak ott olyan rejtett helyek. Valami ősfás félét képzelek. Persze nem tudom milyenek ott az erdők. Lehetne ott valami rom.

De Pesten meg itt vannak a romkocsmák. Mondjuk, szeretem a Wichmannt. Legjobban, ha Zoli barátommal sörözünk ott. Csak vele szoktam sörözni.

Na majd legközelebb megkérdem járt-e már Kolumbiában?