Columbia messze van – ez az első gondolatunk. Legalábbis azt gondolom. Persze lehet az is, hogy miért C-vel van a címben.

Tehát máris látjuk a nehézségeket a felvetésben.

Végül is nem is jutottam el. Persze nem azért, mert nem találtam meg a nagykövetséget, hogy vízumot szerezzek. Kolumbiai Nagykövetség vagy Columbia Nagykövetség?

Bevallom, nem akarok Kolumbiába menni. Ennek több oka is van. Nem annyira érdekel. Meg az is lehet, hogy nincs is. Én még nem is találkoztam olyannal, aki járt ott. Most, hogy a neten van – annyi minden van ott. Meg, ha van – tényleg messze van. Biztos hosszú az út. Hosszú és lehet unalmas.

Azt meg nem szeretem. Nem közömbös számomra, mondhatnánk mindegy, hanem nem szeretem. És ha már elindulok, akkor biztos nem lehet egyszerűen visszafordulni. Pedig én szeretem, ha nem érzem jól magam, akkor platty-platty elmegyek onnan a lábammal.

Viszont szeretem, amikor mondjuk, eljutok valahova csak úgy. Szeretem, ha nem kell erre készülni. Egyszer csak ott vagyok.

Szeretek például eljutni olyan helyekre, amik olyan ódon hangulatot árasztanak, meg mintha már jártam volna itt.

Persze biztos van ilyen hely Columbiában is, vagy Kolumbiában. Végül is el is tudom képzelni. Biztos vannak ott olyan rejtett helyek. Valami ősfás félét képzelek. Persze nem tudom milyenek ott az erdők. Lehetne ott valami rom.

De Pesten meg itt vannak a romkocsmák. Mondjuk, szeretem a Wichmannt. Legjobban, ha Zoli barátommal sörözünk ott. Csak vele szoktam sörözni.

Na majd legközelebb megkérdem járt-e már Kolumbiában?