Festettem megint - angyal persze.

Ahogy szoktam elküldetem Szabinak is.

Küldött verset.

Szomorút - ez meglepett.

De hát színházi ember. Írta is - ez a helyzet most a színházakkal szomorú.

Úgy szeretnék olyan helyen

Ahol bármi lehetek ami lenni akarok

Még ha rossz is vagyok éppen

Hogy hibáim nem válnak bűneimmé

Ahogy a bűnök se lesznek egyszerűen csak hibák

De tehetem azt ahol éppen vagyok

Botladozva orra bukva

Valakinek idegesítően

Másnak túlontúl irritálóan

Megint másnak épp hogy felemelően

Neki példásan

Pedig semmit nem teszek másképp

Ki ennek lát ki annak

De lehetek

Tehetem azt ami épp foglalkoztat

Ordítva csendben toporzékolva

Egyedül veled vagy teljesen másokkal

És senki nem fogja számon kérni –

Úgy szeretnék egyszerűen élni

Gyuri rám írt pénteken - kár, hogy nem megyek. Kár, de nem volt időm.

Persze gondoltam rájuk már rögtön, ébredés után, szombat reggel. Volt valami kapcsolat.

Sütött a nap - festeni mentem. 

És tényleg történt valami. Ott volt egy félig kész kép - elég gyorsan. Hetek óta nem jött össze. A görkorist feladtam.

Vasárnap szinte csak néztem. 

Hétfőre éreztem, hogy megvan.

Szabinak is elküldetem. Hamarosan válaszolt - egy verssel. Hogy a képre, most.

Nagyon megszólítanak a versei.

Volt az a kedd délután

Valahogy úgy alakult

Hogy mindketten szabaddá tudtuk tenni magunkat

És most először nem kellett hónapokkal előre eltervezni semmit

Te hívtál

Hogy volna ez a kedd

Ez a délután

És én örömmel mondtam igent

 

Kicsit fáradt volt a hangod

De hát ilyenkor novemberben ez nem volt

Semennyire különös

Míg beszéltünk anyám hívott

Hogy mit főzzön ha megyünk

Vasárnap hozzájuk

Mert épp a piacon van

És gyönyörű pucolt libát vett Irma nénitől

Gondolta ő ludaskását csinálna

Nem tudom mit csináltál te ez idő alatt amíg

Várakoztattalak

Én kicsit türelmetlen voltam anyámmal

Jó lesz mondtam csak hogy

Végre újra beszélhessünk

 

Aztán a moszkván találkoztunk

A normafához akartál kimenni

A nap a novemberség ellenére

Kigombolta rajtunk a kabàtot

Ahogy álltunk a metróperonon mikor találkoztunk

A huzat belekócolt a hajadba

Ahogy zavartan rámmosolyogtál annyi év után

A normafára végül nem mentünk el

A városmajorba sétáltunk egész tízig

És a ludaskásából se lett végül semmi

Anyám még csütörtökön elment

És én nem tudom miért

De ha fel kell idéznem őt

A türelmetlenségem jut eszembe

És te ott a metróhuzatban

A hajaddal babráló földalatti széllel.

Van hogy számít az idő.

Nemrég két kávét vettem - előrecsomagoltat.

A lejárati idejük épp egy perccel tér el.

Lehet számított volna - de megittuk.

Amikor tényleg sikerül valami izgalmas.

Valami, ami visszacsatol valahová, ami fontos volt.

Na ez most egy kép volt.

Ez.

És utána felmerül a kérdés, hogy kell-e még? 

És lehet ücsörögni a kép előtt. Majd egy üres felület előtt, hogy legyen valami. Esetleg egy kávé, vagy még egy. Na ez most, három és fél óra volt.

A napi rutin továbbvisz. 

Szabi persze, múltkor két verset küldött, csak az egyiket egy olyan képhez, amivel nem voltam teljesen megelégedve. Gondoltam csalok, és egy másik képhez szerkesztem. De aztán elővettem újra. Jobb lett. Most tetszik. Persze lehet még belenyúlok.

Szóval az a szokás, hogy szoktam festeni, és ennek van egy rutinja - de nevezhetjük szertartásnak is - megoldást hoz elakadásokkor. 

Érdekes. Ha akkor is csinálod, amikor semmi kedved. 

A csinálás.

Hát csináljuk. 

Itt is van hát Szabi verse. Azzal a képpel.

Van egy csoport, akiknek mindig elküldöm a képeimet - amint úgy érzem, hogy

megvan, vagy

majdnem megvan.

Érdekel a reakciójuk. Hogy nekik mit hoz elő. 

Nem összehasonlításként, hogy nekem mit jelent. Nekem egy kép. Tetszik, szeretem - jól sikerült. 

Általában nincs mögötte üzenet. Meglátok egy mozdulatot. Mindegy hol. Buszon, földalattin, egy fényképet akár. És megszületik bennem egy kép. Egy kompozíció. 

Cím választásnál is igyekszem olyat adni, ami nem magyarázza, nem ad korlátokat a gondolatoknak, emócióknak.

Néha előfordul, hogy olyannak is elküldöm, akinek nem szoktam - valamiért fontos éppen akkor - talán - nekem.

Ilyenkor sokszor jön az a kérdés, hogy mit is jelent ez?

Ha konkrét gondolatom lenne, leírnám. 

Végülis, vannak az írók - ezt csinálják.

Ők gondolatokat közölnek - művészi formában. Mondjuk, mint Szabi a verseivel.

A nem írásos formájú művészeti tevékenységeknek - szerintem - nem a gondolati átadás a feladata. Érzelmi inkább.

Ma eszembe jutott, hogy erről írt Ottlik. Megtaláltam.

„A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami...”

Szerintem a képek is. 

Annyira jó, hogy az írók ilyen pontosan tudnak fogalmazni. 

Láttam egy lányt - az edzőterem előtt. 

És aztán erről rengeteg minden eszembe jutott. Persze a Vénusz, meg a szeretet, meg a megélés lett a vége.

De már nem emlékszem.

Tán mégsem annyira fontos.

Lényeg az volt, hogy a lányt már messziről kiszúrtam, háttal állt, és gyönyörű gömbölyű feneke volt. Közelebb érve láttam, hogy egyébként nem szép a lány. 

Arról meg eszembe jutott, hogy mindenkinek van valami, ami nagyon szép. Akár a keze, vagy a lelke - bármi. Csak tudja, az a valaki, hogy neki az szép, mert arra már önbizalmat lehet építeni. 

Arról meg az jutott az eszembe, hogy ha ez a lány tudja, hogy a feneke a legszebb, akkor persze, hogy jár edzőterembe. Végülis karban kell tartani a legszebb részünk.

Aztán az a vicc is eszembe jutott, hogy:

- Kisasszony, mondták már Önnek, hogy gyönyörű a szeme? De ennyi!

Innen már nem emlékszem a továbbiakra - de eljutottam a megélésig és Vénuszig.

Jó délután volt.

Ma ebben voltam. Sürgősségi angyal festésben.

Szabi küldött verset. Még tegnap. És nem volt megfelelő angyal hozzá. Hát festeni kellett. 

Amikor nem is vársz semmire - de egyszercsak pittyen a telefon. Üzenet. Váradi Szabolcs. Rég nem írt. 

Úgy látszik - néha - Szabi, meg én, meg az idő, na meg az istenek együtt mozdulunk. 

Bírom.

Szabit is, az időt is, az isteneket is - és néha magamat is.

Tényleg nagyon szeretem az analógiákat.

Legjobban azt szeretem, amikor játszhatok velük. 

Amikor megkereshetem a kapcsolatokat különböző rendszerek között. Mert erre kifejezetten jó.

Mostanában az italokkal játszottam. 

Itt az eredmény.

Híres magyar alkimisták.