Van egy csoport, akiknek mindig elküldöm a képeimet - amint úgy érzem, hogy

megvan, vagy

majdnem megvan.

Érdekel a reakciójuk. Hogy nekik mit hoz elő. 

Nem összehasonlításként, hogy nekem mit jelent. Nekem egy kép. Tetszik, szeretem - jól sikerült. 

Általában nincs mögötte üzenet. Meglátok egy mozdulatot. Mindegy hol. Buszon, földalattin, egy fényképet akár. És megszületik bennem egy kép. Egy kompozíció. 

Cím választásnál is igyekszem olyat adni, ami nem magyarázza, nem ad korlátokat a gondolatoknak, emócióknak.

Néha előfordul, hogy olyannak is elküldöm, akinek nem szoktam - valamiért fontos éppen akkor - talán - nekem.

Ilyenkor sokszor jön az a kérdés, hogy mit is jelent ez?

Ha konkrét gondolatom lenne, leírnám. 

Végülis, vannak az írók - ezt csinálják.

Ők gondolatokat közölnek - művészi formában. Mondjuk, mint Szabi a verseivel.

A nem írásos formájú művészeti tevékenységeknek - szerintem - nem a gondolati átadás a feladata. Érzelmi inkább.

Ma eszembe jutott, hogy erről írt Ottlik. Megtaláltam.

„A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami...”

Szerintem a képek is. 

Annyira jó, hogy az írók ilyen pontosan tudnak fogalmazni.