Valami

A valami A magyar nyelv értelmező szótára, két első meghatározása szerint;

- „Meg nem határozott vagy meg nem határozható ismeretlen tárgy.”

- ”Közelebbről meg nem határozott vagy meg nem határozható elvont dolog, esemény, ügy vagy gondolati tárgy.”

Ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy a valami fontos tulajdonsága a meghatározhatatlanság.

Az értelmezés kereséséhez tegyük hozzá a Magyar etimológiai szótár meghatározását a vala- előtaghoz;

- „A van ige val- tőalakjából képződött folyamatos melléknévi igenév, a való alakváltozata… Kezdetben a vala jelzői szerepet játszott ‘létező, való’ értelemben, majd elvesztette konkrét jelentését, s a határozatlanság kifejezője lett.”

Így kijelenthetjük, hogy a valami egy valós, de meghatározhatatlan tárgy, vagy fogalom.

Amikor a valami kifejezést használjuk, akkor éppen egy meghatározhatatlan, vagy általunk meg nem határozható, esetleg egy általunk meg nem akart határozni való tárgyra, vagy fogalomra gondolunk – ami akkor, és épp ott mégis jelentőséggel, fontossággal bír.

Más nézőpontból vizsgálva a valami minden lehet, ami az éntől különbözik. A hindu teremtésmítoszban Brahma mikor a Visnu köldökéből kihajtott lótuszvirágon tudatára ébredt, nem tudta, mitévő legyen. Körülnézett volna, de nem látott semmit. Keresni kezdte az eredetét, de hiába ment visszafelé a misztikus virágszáron, nem jutott sehová. Visszamászott a lótusz kelyhébe, és meditációba mélyedt. Ebből a tudati összpontosításból születik meg a világ, mint valami, ami nem Brahma.

Tehát fontos tulajdonsága a valaminek, hogy elkülönül az éntől.

Ha tovább folytatjuk a valami vizsgálatát ebből a szempontból, felfedezhetjük, hogy a valami, mégis kötődik az énhez, annak valamilyen tudati kiáradása, mely elkülönült az éntől.

Amikor felfedezünk valami számunkra fontosat – „ez ám a valami”, ahogy a magyar szólás mondja – akkor talán pont ezzel a tőlünk elkülönült, de számunkra fontos dologgal találkozunk.

valami_valami.png