Mesteri láncolatok

Festőként tudom, hogy nagyon fontosak a tanítások átadása. Ezek a mesteri láncolatok.

Végülis arról van szó, hogy valaki eljut valahová, és azt a tudást átadja – a tanítványnak nem kell mindent elölről kezdenie, folytatni kell.

Ezért fontos.

Sőt igazából tanítványi láncolatnak hívják. Mégis maradjunk a mesteri láncolatnak. 

Én festőként a mesteri láncolatot vissza tudom vezetni a Nagybányai Festőiskolához.

A Nagybányai Festőiskolát 1896-ban Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János, Iványi-Grünwald Béla alapította.

Hollósy Simon öccse, József szintén festő volt, de nem erről híres, festészeti munkái elvesztek, megsemmisültek. Amiről híres, hogy megismerkedett a buddhizmus eszméjével, és lefordította, és kiadta a Buddhista Káté-t 1893-ban. Innen számítják a buddhizmus első megjelenését Magyarországon. Hollósy Józsefet pedig Körösi-Csoma Sándor után a második magyar bodhiszatvának tartják.

A buddhizmus cca 2500 éves. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola 30 éves. El tudjuk képzelni milyen hosszú, szerteágazó lehet az a mesteri láncolat, ami Buddha tanait az egyetlen európai buddhista főiskolába vezette?

Az első feljegyzés színészről i. e. 534-ből származik, amikor a görög Theszpisz színpadra lépett a Dionüsziosz Színházban. Ez is egy 2500 éves sztori. A Színház és Filmművészeti Egyetem 155 éves.

Van, hogy egy láncolat megszakad. Őszentsége, a Dalai Láma felvetette már, hogy mivel, ami elkezdődik, az el is múlik egyszer – lehet ő se inkarnálódik többet. Ettől a buddhizmusnak nem lesz vége. A tanítványok vihetik tovább.

Tenni azért, hogy egy általunk tisztelt mesteri láncolat ne szakadjon meg – megérthető.

A forma változhat – a szellemiség a fontos.

kord.jpg