Nóra, Zoli meg én

2018\02\25

Mindig ez a szeretet

Sokat gondolkodtam, hogy megint írjak-e a szeretetről. Már megint – de hát, ha ez jár az eszembe.

Úgy történt, hogy mostanában voltak olyan találkozásim, amik hatottak rám. Érzelmileg persze.

Nem is kell, ez személyes legyen, elég egy pillanat, vagy egy felvétel, egy előadás.

Szóval mindenki születési ideje elérhető már a neten. Asztrológusként rögtön leolvasható, mi is hat rám belőle. Milyen mintát hoz nekem. És aki hat – érdekes – mindig hoz valami izgalmas kapcsolatot.

Most jöhetnék a reinkarnációval, hogy már találkoztunk. Már volt az anyukám, testvérem, feleségem, barátom – valahogy tárasam. Persze lehet, hogy nem jövök. Lehet nem ők voltak. Az biztos, hogy ilyen energiákat szólaltatnak meg bennem.

És akkor eszembe jutott, hogy ugye, kész is egy emberi dráma.

Mondjuk, találkozom egy csajjal – megszólít bennem valamit. Olyan, mintha már régóta rá várnék, mintha már ismerném is. Beindít valami kapcsolódási programot. Milyen kapcsolódás lehet közöttünk? Társas. Egy férfi és egy nő között milyen legyen, ha nem rokonok? Tehát, a csajom lesz, én meg a hapsija – tételezzük fel. Ez olyan egyértelmű.

Mi van akkor, ha az az energia, amivel én kötődöm hozzá az testvéri? A testvéreknek van egy közös nyelvük, de van külön életük is. Alapvetően az én kapcsolatomat vele, ez fogja meghatározni. Míg ő társként kezel - mondjuk. Ő mindent velem akar csinálni, a kiegészítőjeként képzel – jogosan. Én szeretek nem mindent vele megbeszélni, nem mindenhova vele menni. És már látható is egy teljesen hétköznapi, családi dráma alapja.

Persze, mondhatjuk, hogy ez a feladatunk ebben az életben. Megoldani egy már ismert kapcsolatot másként.

Na, jó, de hogyan?

Ugye, le kell, győzzem magam. Borzalom, már megint magam.

És itt jön a szeretet. Ha úgy szeretem, ahogy van. Nem akarom megváltoztatni. És meghallgatom, meg elmegyek vele. És néha olyanokat is megbeszélek vele, amit nem vele beszélnék meg elsősorban. És ha mással beszélek meg valamit, akkor viszek neki csokit.

A csokiról jut eszembe, Nóra az egészmogyorósat szereti.

csoki.jpg

Szóval a szeretet szépen átformálja a kapcsolatot. Ha figyelünk rá.

Nehéz ez a szeretet. Mindig kell csinálni. Meg lélek kell hozzá. Meg jelenlét.

 

Kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordult szerzeteseihez Lin-csi apát. - Hívek! Tudjátok-e, hogy mi által vagytok képesek hallgatni engem? - Fülünk s hallásunk által hallgatunk téged, Mester! - válaszolták a szerzetesek kórusban. - Érdemes hívek! A Tanítást sem hirdetni, sem hallgatni nem képes anyagi jellegű testetek. Sem a lépetek, sem a gyomrotok, sem a májatok, sem az epehólyagotok, de még testetek nyílásai (szájatok, fületek) sem képesek a Tanítás hirdetésére vagy hallgatására. Ami minderre képes, nem más, mint a ti semmi testiséget nem viselő fényességes lelketek. Íme, a Tanítás hirdetésének és hallgatásának mestere: a lélek! - így szólt a szerzetesekhez az apát, majd kérdéseikre azt is előadta, mit ért lélek alatt. - Hívek! A lélek az, amit látásnak hívunk a szemben, hallásnak a fülben, szaglásnak az orrban, szólásnak a szájban, fogásnak a kézben, futásnak a lábban. Alapjában véve csupán egyetlen finom sugár a lélek, mely széjjelosztódik e hat érintkezésben. A lélek dolgai alak nélkül valók, és mindenhová elhatolnak. Ezért minden, ami a világról tudni való, csakis a lélek segítségével ismerhető meg. Létezése határtalan és örökkévaló. A lélek tehát tökéletes! - szólt szépen és lelkesen Lin-csi mester a lélekről, s a szerzetesek, mint mindig, áhítattal hallgatták. Ám rövid hallgatás után megkérdezte az egyik tanítvány: - Mondd, Mester! Mit gondolsz? Ez a tökéletes lélek vajon miért van kitéve annyi kísértésnek? Miért nem tud ellenállni? Miért van születés, miért van halál, miért van lélekvándorlás? - Ajaj! Ajaj! - vakarta a fejét Lin-csi apát. - Most alighanem megfogtál, barátom. A lélek - valószínűleg - mégsem olyan tökéletes - mondta kedvetlenül, majd kifelé ballagva a csarnokból még hozzátette. - Csak nagyon szeretnénk, ha az lenne. Hogy sejtsük végre, miért van lélekvándorlás, miért van születés, és miért van halál.

Su-la-ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, közreadja Sári László, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999

szeretet Lin-csi

2018\02\24

Fair play

Miért annyira fontos ez? Miért van ennek olyan pátosza?

Ha játszunk, mondjuk tollaslabdát, akkor, ha úgy ütöm, hogy vissza tudd ütni, és csak ütögetünk, minél hosszabban, akkor az játék. Ha úgy ütöm, hogy ne tudd visszaadni, az már sport. Harc. Le akarlak győzni. Ellenfelek leszünk. Szóval a sport, az harc.

És amikor az ellenfelek nem egymást, hanem magukat győzik le, és a másikat segítik valamilyen formában, arra mondjuk, hogy fair play. Elismerjük, hogy kint volt a labda, vagy megállunk, ha a másik elesett, és felsegítjük. Ha kell, betámogatjuk a célba.

Szóval, amikor a szeretet legyőzi az akaratot – az mindenkinek szimpatikus.

Már megint az a szeretet. All You Need is Love.

És az is fair play, ha a csapattársad hibáját tudod szeretni.

Nem szép? A húsz éves, világranglista élén álló Sasha Zverev milyen szeretettel fordul az ütésébe belenyúló Andrea Petkovic-hoz?

fair play Andrea Petkovic

2018\02\23

Száz év vagány

Kitaláltam ezt a remek blog címet.

De ki is a vagány? Merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, tökös, hősies, bevállalós, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, tettre kész.

Vagy mi? Jó, csúcs, isteni, szuper, király, klassz, oltári, frankó, cool, zsír, sirály, tuti, tök jó, kafa, állat, pöpec, príma, baró, klafa, istencsászár, baromi jó, eszméletlen, haláli, brutál, faja, menő, ütős, fenomenális, pompás, nagyszerű, állati, fain, csúcsszuper, szupcsi, zsírkirály, kiváló, fantasztikus, pazar, fantörpikus, kircsi, űberkirály, karaj, okés, szupi, istenkirály, frenetikus, raj, csodás, remek, tökéletes, parádés, fergeteges, ász, atom, zsírkaraj, tutkeráj, atomzsír, észbontó, döfi.

Nórának biztos feltűnik majd, hogy raj.

Szóval ilyen sztorikról, vagy emberekről szólna.

Szerintem egyébként az a vagány, ha szereted, amit csinálsz. Akkor tudsz bátran cselekedni. Az akarat és az érzelem remek kettőse. Amikor az akaratod az érzelmeidből táplálkozik. Ha még a gondolkodás is harmonikusan kapcsolódik ehhez, az már tényleg non plus ultra.

apa_polo_03-600x559.jpg

vagányság

2018\02\22

Mozidélután

Szeretünk moziba járni.

Rengeteg borzalmas filmet néztem meg, csak azért, hogy moziba menjünk. A gyerekeknek azok is jók voltak. Értem én. De már nem. Nézzék meg a barátaikkal.

Szóval nem találtunk olyat, amire mindketten vágytunk volna.

Akkor online.

Kislányom választhat. Online, otthon? Legfeljebb belealszom. Pattogatott kukorica a mikróból.

Julie & Julia.

Nagyon jó. Azt hiszem, láttam már.

Innivalóval nem készültünk. Pedig sós.

Szünet.

Amikor én voltam kiskamasz, a hosszabb filmeknél, volt szünet. Általában 1,5 óra volt egy normál film. A két órásokat biztos, hogy már szünettel vetítették. És dupla helyáras volt. Most meg simán végig ülünk egy 2,5 órás filmet a moziban.

Legalább a művész mozikban lehetne szünet.

mozidelutan.jpg

 

mozi délután

2018\02\21

Van egy elméletem

Asztrológiai.

A három tudatfunkciót jelölő planétával kapcsolatban.

Merkúriusz – gondolkodás.

Vénusz – érezelem.

Mársz – akarat.

Szóval, van olyan fényszög, ami nem működik magától. Működtetni kell. Csak a hajlam adott. Ha nem dolgozol vele, akkor nincs. Ellenben, ha működteted, akkor olyan, mintha a Jóistennel beszélgetnél. Teomágikus fényszögeknek hívják ezeket.

Általában akad mindenki képletében ilyen. Bár lehet, jól el van dugva. Van, akinek meg sok ilyen van.

Szóval, ha egy ilyen fényszög a Merkúriusszal kapcsolódik, akkor tündéri energiákat sejtet. Tündérként viselkedsz, ha működteted a fényszöget. Ha a Vénusszal, akkor angyali. És ha a Mársszal, akkor hősi.

A tündérek megjelennek, és megoldják a fennforgó akadályokat. Az angyalok láthatatlanul segítenek. A hősök pedig legyőznek dolgokat.

Sí szünet van a suliban. Ilyenkor kislányom mindig jön velem festeni. Ma egy tündért akart, aki egy fa ágán áll. Kíváncsi vagyok, egy ilyen piros ruhás, kék hajú tündér a fa ágán milyen problémára figyel leginkább.

tunder.jpg

tündér teomágikus fényszögek

2018\02\20

Hétfő reggel

Hétfőn és szerdán tanítok. Ilyenkor tömegközlekedek. Reggel.

Meglepően csendes ilyenkor mindenki. És kedvtelen.

Vigyáznom kell, nehogy rám ragadjon.

Én ugyanis örömmel megyek.

Igazi kihívás felrázni az utazóközönséget.

Igaz nincs mindig lehetőségem rá. Mondjuk, ha elég tömött a busz, és sikerül elállnom az utat. Akkor a leszállni szándékozók kénytelenek megszólítani.

-Elnézést, leszáll a következőn?

És eljött a nagy pillanat, egy jó mondat kell – válasznak. Kizökkentő. Meglepő. Mégis a helyzetnek megfelelő.

-Eszem ágában sincs.

Nem ezt a választ várta. Pár pillanat csend. Hallom a belső monológját. Ö, öööö.

Dobok rá még egy lapáttal.

-Szeretné, ha leszállnék?

-Nem, nem, csak akkor helyet cserélnénk?

-Persze, az öné úgyis jobb hely.

Körülöttünk már páran elmosolyodtak.

Ennyit tudok tenni.

 

2018\02\19

Blacktini

Nagyon szeretek italokat kitalálni.

Régebben az asztrológia analógiáival írtam le magamnak személyeket. Most italokkal.

Például Nóra –

A Nóra név nem egy lágy név – inkább olyan tiszteletet parancsoló. Az n lágy az ó határozott az r kifejezetten katonás. Ha utánanézel a jelentésének, kiderül, hogy a tisztelettel összefügg. És már látom is, hogy ez egy sötét színű ital, szinte feketébe hajló. Vezeték neve nekem lengyeles – bár nem árulom el. És már kész is a Nóra Blacktini.

4cl Zubrowka – ez egy lengyel vodka. A lengyel pampafű egy szála van az üvegben, ez színezi meg kissé sárgásra, erről az italról nevezte el képzeletbeli országát Wes Anderson is.

2cl áfonyapüré – frissen készült.

2cl cukorszirup – most nagyon divatos a fekete ételfestékkel és gumiarábikummal készült szirup. A gumiarábikum lekerekíti az ízeket.

És ezt egy Y pohárba. Vagy egy szép koktélosba.

Szeretek tényleg olyanoknak italt készíteni, akiket szeretek. 

pack-su-pennellata-1-720x1024.jpg

Nóra Blacktini

2018\02\18

Budai olasz mégegyszer

Persze kellenek saját italok is – egy étterembe. Mindenképpen. Amit csak ott lehet inni. A ház specialitásai.

Szóval olasz fantázia.

Italian Garden/Ginja

bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, levendula megtörve

4cl gin

2cl Galliano

1,5cl limelé

Ez egy egyszerű recept – de nagyon jól hangzik-

’ami az étterem neve lesz’ Julep

10cl rosé

4cl almalé

mentalevél

Fresh ’ami az étterem neve lesz’

sárgadinnyepüré

2cl bodzaszörp

10cl fehér bor

szóda

Szerintem a nyári borkoktélok nagyon finomak és üdítőek.

És persze lehet rengeteg olasz vonatkozású italnév alatt kifejezetten izgalmas italokat készíteni.

Botticelli gránátalmája – ez valami grenadinos ital  kell legyen persze. A grenadin gránátalmaszirup, sok íze nincs. Jó édes és piros.

Caravaggio almái – ez lehetne egy cideres.

4cl szőlőpálinka

33cl édes Czider

2-3 csepp csokoládé bitter

Narancs peel

Bár lehetne száraz is – nem tudom melyik Caravaggio-s inkább.

4cl vilmoskörtepálinka

33cl száraz Czíder

Pár csepp zeller bitter

Uborkaszelet

Narancs peel

Fibonacci spirál – ez biztos egy narancshéjspirállal lesz díszítve, az ára is lehetne Fibonacci, valahogy így 01123581321

Da Vinci tank – ez nagyon erős lesz – kéne valami olyan fémes kúpszerű a tetejére, mint az eredeti terven, vagy lángoló, és lőhetne, mondjuk fahéj őrleményt.

Dante Isteni színjáték – ez valami rétegzett ital lesz, persze olasz összetevőkkel.

Van még ötletem, de nem lehet mindet egyszerre elsütni. Mi lesz, ha új itallapot kell készíteni?

 

 

 

 

 

2018\02\17

Színház

Nóra támogatja, hogy menjünk színházba Zolival. Érzelmileg. Gondolom.

Zoli azt jelezte, ő szívesen.

Most már csak meg kell találjuk a kellő darabokat.

Én a Katonát és az Örkényt szeretem nagyon.

Persze van más színházban is jó darab. A Radnótiban például.

Ha színházat választasz, akkor társulatot választasz.

Választhatunk színészt is. Nem tudom ki Zoli kedvenc színésze. Talán Bruce Willis. Akkor nehéz helyzetben leszünk – hacsak nem megyünk moziba. Lehet, nem is játszanak vele filmet most a mozikban.

Szóval jó lenne, ha magyar színészt választana. Vagy színésznőt.

Lehetne valami kortárs. Kevés szereplős. Azokat bírom. Végül is egy Shakespeare is jó. Ha jó.

Azt írják megtalálták kitől plagizált. Nekem mindegy.

Csak ne egyen cukorkát mellettem senki.

Nóra biztos mosolyog – elég konkrétan körülírtam mit is néznék meg.

lelegezz.jpg

színház Lélegezz

2018\02\16

Budai olasz

Kedves barátaim gondolkodnak - egy olasz étteremben. Helyet keresnek. Érlelik az együttműködést egy olasz ismerősükkel. Nicola nagy fazon. Én is találkoztam vele egyszer. Szerintem izgalmas sztori lesz. Kis koncertekkel. Jól hangzik.

Vannak klasszikus koktélok, amikhez kifejezetten kellenek az olasz italok. Tessék egy válogatás. Elég nemzetközi – mégis az olasz italokhoz köthető.

AMERICANO

  • 3 cl Campari
  • 3 cl Red Vermouth
  • egy spricc szóda

BARRACUDA

  • 4.5 cl Gold rum
  • 1.5 cl Galliano
  • 6 cl ananász juice
  • pár csepp friss limelé
  • Prosecco felöntés

BELLINI

  • 10 cl Prosecco
  • 5 cl friss őszibarack püré

Idény szerint:
Puccini (friss mandarinlével)
Rossini (friss eperpürével)
Tintoretto (friss gránátalmalével)

DRY MARTINI

  • 6 cl Gin
  • 1 cl Dry Vermouth

ESPRESSO MARTINI

  • 5 cl Vodka
  • 1 cl Kahlúa
  • cukor szirup
  • 1 erős Espresso

GOLDEN DREAM

  • 2 cl Galliano
  • 2 cl Triple sec
  • 2 cl friss narancslé
  • 1 cl tejszín

HARVEY WALLBANGER

  • 4.5 cl Vodka
  • 1.5 cl Galliano a tetejére
  • 9 cl narancslé

KIR

  • 9 cl Dry White Wine
  • 1 cl Crème de Cassis

Kir Royal: Prosecco a bor helyett

MANHATTAN

  • 5 cl Rye Whiskey
  • 2 cl Red Vermouth
  • pár csepp Angostura Bitters

NEGRONI

  • 3 cl Gin
  • 3 cl Campari
  • 3 cl Sweet Red Vermouth

ROSE

  • 2 cl Kirsch
  • 4 cl Dry Vermouth
  • kevés eperszirup

SPRITZ VENEZIANO – APEROL SPRITZ

  • 6 cl Prosecco
  • 4 cl Aperol
  • spricc szóda

YELLOW BIRD

  • 3 cl White Rum
  • 1.5 cl Galliano
  • 1.5 cl Triple sec
  • 1.5 cl limelé

 olaszok.jpg

olasz Klasszikus koktélok

süti beállítások módosítása