Hétfőn és szerdán tanítok. Ilyenkor tömegközlekedek. Reggel.

Meglepően csendes ilyenkor mindenki. És kedvtelen.

Vigyáznom kell, nehogy rám ragadjon.

Én ugyanis örömmel megyek.

Igazi kihívás felrázni az utazóközönséget.

Igaz nincs mindig lehetőségem rá. Mondjuk, ha elég tömött a busz, és sikerül elállnom az utat. Akkor a leszállni szándékozók kénytelenek megszólítani.

-Elnézést, leszáll a következőn?

És eljött a nagy pillanat, egy jó mondat kell – válasznak. Kizökkentő. Meglepő. Mégis a helyzetnek megfelelő.

-Eszem ágában sincs.

Nem ezt a választ várta. Pár pillanat csend. Hallom a belső monológját. Ö, öööö.

Dobok rá még egy lapáttal.

-Szeretné, ha leszállnék?

-Nem, nem, csak akkor helyet cserélnénk?

-Persze, az öné úgyis jobb hely.

Körülöttünk már páran elmosolyodtak.

Ennyit tudok tenni.