Nóra, Zoli meg én

2018\03\07

Álmodtam

Rémeset. Rendeltem krémeset, és rám esett.

Ez persze nem igaz, ez más álma. Állítják kokainoztak. Azért írt ilyeneket.

Szóval én mást álmodtam.

Mindenki lenyelt egy könyvet, és csak azt tudta mondani. Én meg drukkoltam, hogy nekem Ottlik jusson.

Most Szabikám, ha lenne köteted, akkor az is lehetne.

Gergő azt mondta – kiadóvezető volt, hát csak tudja – hogy mindent ki a netre. Ha lesz olvasottság, akkor az már tárgyalási alap egy kötethez. Még egy érdekeset mondott. Hogy jogvédelemre is a legjobb. Bizonyítható, hogy te már mikor megírtad.

Legyen akkor még egy Váradi Szabi – csak, hogy lássák, te már megírtad:

szó követ szót

egymásba lógnak kerülgetik egymást

pajkosan

hangtalan követi még

az állítmányt a két alany hogy egyszer majd

hangosan -

hogy tessék lássék itt vagyunk

leírva készen

magunkból font

kijelentő mondatunk

 

 

Ottlik Géza Váradi Szabolcs

2018\03\06

Forgatókönyv 4

Kreatív tréninget tartottunk. Jó volt.

Ami a legjobb volt benne, hogy megkérdezhettem Gergőt, hogyan kell forgatókönyvet írni. Kiadóvezető volt – hát tudta. Ráadásul írt is ilyeneket.

Szóval két részből áll – két könyvből.

Az egyik a dialógusokat tartalmazza, a másik a technikai részleteket. Plánok, kellékek, világítás, háttér, stb, stb.

Még szerencse, hogy ott volt Krisztina, aki gyártásvezető is – és el tudta mondani, hogy neki mi mindent szükséges kiolvasson, beszerezzen, megszervezzen, előkészítsen ebből a technikai részből.

Kár, hogy nem vagyok író – egyelőre ennyiben maradtam. Én és a forgatókönyv.

Legalább tudom.

Szegény Hanna – most mi lesz vele?

Pedig olyan jól indult.

2018\03\05

Zolival rég találkoztam

De jól lehet – rám írt, menjünk koncertre.

Megyünk is. Buli. Szeretek Zolival lógni.

Nóra is jön majd Pestre. Zoli is itthon lesz – írtam is neki. Na, arra nem válaszolt.

Pedig – ahogy Nóra mondaná – stábértekezlet lesz.

Lehet, nem szereti ezeket a hivatalos alkalmakat.

Nem emlékszem, hogy mondta Nóra – mert még nem vagyok jó ezekben az angol kifejezésekben. Persze nem hiszem, hogy Zolit át tudnánk verni egy jól csengő szóval. Lehet nem is cseng.

Közben eszembe jutott board meeting. Tényleg nem cseng. Dörmög inkább.

És az is lehet, hogy nem írtam meg, mikor jön Nóra. Zoli - 20-án.

2018\03\04

Vannak képek

Nem is kevés, amik élnek bennem. Még meg nem történt történetek. Már képzelem őket.

Némelyik vicces, van komoly is. Sőt szomorú.

Kellő bátorság kell, hogy a képzeletből valóság legyen.

 

Úgy őrzöm mint töretlen diót

a szót tüdőcsúcsomon

tán veszek majd egyszer egy nagy

levegőt és kifújom

a csonthéjak közül

mielőtt végképp és visszavonhatatlanul

odvában megrohad

és hasznavehetlen koppan

az értelem kövezetén.

 

 

De versben mennyivel szebb. Még jó, hogy vagy Szabi.

Váradi Szabolcs

2018\03\03

Nóra és a Tao

Szóval az úgy volt, hogy Nórának nem jön be Prága. De nem rég nagy baráti találkozójuk volt keleten. És Nóra annyira kisimult, hogy mindenre azt válaszolta, ha neked az jó, akkor nekem is.

Pedig nem is vett részt semmi meditációs gyakorlaton, vagy spirituális tréningen. Egyszerűen csak elkapta a Tao.

Prágába visszatérve is hosszan tartott az állapot.

Nade, tegnap már visszakaptuk a régi Nórát majdnem.

Kíváncsi vagyok, Lao Ce hogy érezné magát Prágában.

lao-tzupic.jpeg

Lao Ce

2018\03\02

Vagány csajok

Ilyenekkel vagyok körülvéve a héten. Tényleg azok.

Beszélgetünk. Naná. Érdekes dolgaik vannak. Izgalmasak.

Vibrálnak.

A beszélgetés is egy játék lesz. Frappáns válaszok, visszautalások. Rengeteg nevetéssel.

Végül kirajzolódik az örökös problémájuk – a fiúk. Be is vallják. aztán, ha még mélyebbre megyünk, akkor nem is a fiúk, hanem saját maguk. Vagányak – mondtam – vállalják a nehézségeiket.

De mi is a baj a vagány csajokkal?

Alapvetően semmi.

Egy pár úgy alkot egészet, hogy kiegészítik egymást.

Egy vagányhoz, egy izgő-mozgóhoz – naná, hogy egy nyugodt kell.

A pörgőst visszafogja, a lassút felpörgeti.

Ha a fiú a pörgős – abból sok jó kapcsolat születik. Néha elmegy kipörögni magát, a nyugodt csaj meg szépen otthon van. Neveli a gyerekeket, vezeti a háztartást.

Fordítva miért nem működik?

A férfi-nő viszony miatt. Ha a férfi a vezető, akkor az olyan természetes. Ő viseli a nadrágot, nem papucs – ugye ez teljesen rendben van.

Na, de ha a csaj a pörgős – akkor mi van? Ő viseli a nadrágot? Hogy van ez az egyensúly ilyenkor? Egyáltalán összejön-e egy ilyen nyugodt fiúval? Belátja-e, hogy ez alapvetően jó neki? Vagy esetleg hosszas, kitartó ostrom után megadja magát? Ugye a hosszas kitartóban van erő. Lehet vele azonosulni, lehet őt erősebbnek látni. Na, de ez meddig tart? Mikortól mondják mások, hogy a csaj viseli a nadrágot? És miért baj ez esetleg?

Jöhetnék most válaszokkal. Mindenki találja meg magának a választ. Azt gondolom, hogy ha egy pörgős csaj még pörgősebb fiút választ, abból előbb-utóbb háború lesz. Ha nyugodtabbat, abból lehet egyensúly. Nem állítom, hogy könnyű feladat. Türelem, megértés, meg az a fránya szeretet kell hozzá – hogy unalomig ismételjem magam.

És ha már ismétlés, itt van Váradi Szabi megfoglmazásában, csodaszépen:

Hát jó most fogjunk mindketten
Egy krétát
És csukott szemmel rajzoljunk az aszfaltra
Egy jó nagy kört
Így ni
Na látod ezt a metszetet
Ezt a közös halmazt itt?
Ezekbe lesznek azok a limlomok
Amiket egyszerre hasítottunk ki
Magunkból és egymásból.
Ha elbizonytalanodsz
Csak gyere ide vissza
Itt biztosan ott az a kacat
Amire épp szükséged lesz akkor

img_5197.PNG

nyugodtság vagányság Váradi Szabolcs

2018\03\01

Kreatív ügynökség

Több napja egy kreatív ügynökségnek dolgozunk. Festés, meg vers. Ezt kérték.

Tehát művészet.

Innen is látszik, hogy a művészetet kreatívnak tartják.

Talán a művészeket is.

Végül is mindegy. Azért kíváncsi vagyok, ki a kreatív ügynökök James Bondja?

2018\02\28

Irodalom

Szembesülnöm kellett vele, hogy semmi közöm az irodalomhoz. Tegnap viccből bedobtam egy kérdést, hogy kezdődik a Hamlet – és tudták. Irodalommal foglalkoznak. Érthető.

Szabi meg nem küldött új verset. Lehet nem írt most. Ilyen hidegben. Nem úgy működik. Pedig, hogy felmelegítené a lelkem.

Csekő meg művészeti tréninget szervezett. Ma gyógyszerészekkel fogok festeni. Muszáj, jól sikerüljön – ha nem, még a végén tesznek valamit a vizembe. Majd nem iszom.

Hamlet

2018\02\27

Waldorf waldorf

Gyermekeim waldorf suliba járnak. A három fiú már gimis, a kiscsaj még nem.

Mivel a legnagyobbal már minden iskolai programot átéltünk egyszer – érettségi évében van – jönnek az ismétlések.

Ez az év a 11-es szólóest éve nekünk.

Ebben az évben minden 11-es választ egy dalt, és hosszú tanulás, hangszerelés, próba után előadja azt a Szólóest programjában. Persze vannak duettek, többszereplős dalok, hogy ha valaki nagyon nem mer kiállni, az se essen el a lehetőségtől.

A lényege, hogy legyen ereje kiállni. Tanulja meg, hogy a közösség megtartja, bízhat a társaiban, csak legyen része az egésznek.

És mindig remekek ezek az estek. Idén először két különálló program, tehát két est van. 90 gyerek van már az évfolyamban – három osztály.

Nekünk szülőknek ez ünnep. Látjuk, hogy milyen az, amikor öröm suliba járni. Látni, melyik gyerek, honnan indult, hova jutott.

Palival és Mónival – örökös szülőtársak – szoktunk cigizni szünetekben, most is elárultuk egymásnak, hány produkció alatt lett könnyes a szemünk. Szeretjük ezt a waldorfot. Bár néha Steinerből és az antropozófiából igencsak elegünk van.

szoloest.jpg

waldorf szólóest

2018\02\26

Hideg

Van.

Abban a nagy havazásban, ami most nincs – emlékszem, mi még végzős gimisek voltunk.

Akkor még volt párttitkár minden intézményben. Tehát nálunk is volt. A Csirke. Na, ő elintézte, hogy a gimnázium diákjai segítsenek a hótakarításban. Várható volt, hogy a negyedik ef osztály fiúi mennek is. Belvárosi gimi. A Bem rakparton vettük fel a hólapátokat, majd kikísértek bennünket a Váci utcába, hogy na ott – de csak középen, mert a házak mellett azt a házfelügyelőknek kell.

Házfelügyelő. Szerintem már nincs is ilyen pozíció a munkaerőpiacon. Már akkor is baj volt vele. Kevés volt. Voltak tömbházfelügyelők.

Az Szabadsajtótól a Vörösmarty térig – ezt mondták. A Régipostáig már nem jutottunk el. A házfelügyelők meglátták a lehetőséget, és igénybe vették hamarjában alakított bérmunka-szolgáltatásunk. Az ártárgyalások gyorsak voltak, a fizetőeszközök a forint és alkohol volt.

Végül hamar összegyűlt annyi pénz, hogy ne a hidegben kelljen igyunk. Éreztük, hogy nem lesz hosszútávú a piac, ezért hamar kívántuk a nyereséget realizálni.

Szóval elindultunk a Grinczing borozó felé. Melegben mennyivel jobban esett az ital.

A meleg és az alkohol, amihez azért még csak gyakoroltunk hozzászokni, hamar meghozta azt a döntést, hogy maradunk. Persze valamikor vissza kéne menni a suliba a cuccokért. És mi legyen a lapátokkal? Csak vissza kéne vinni. Vigyük be a suliba, majd megoldódik.

Az élet a nagy lapátkérdést úgy oldotta meg, hogy amint kiléptünk a borozóból, egy autótulajdonos kérte a segítségünk, hogy ha már ennyi lapát, akkor ki kéne az ő autóját. Sajnos addigra a lapátokban semmi erő nem volt már. Akkor nem adtok el nekem egyet? A suliig az összes lapátot sikerült értékesítsük.

Másnap nem kérték a segítségét a belvárosi ifjúságnak. Mondjuk, nem is jártunk a Pilvaxba. És nem is Szendrey Júlia volt a kerületi párttitkár. És azóta sincs Petőfi FC a Vörösmartyn. 

Ennek Galambos úr örülhet a legjobban - de ez egy másik történet.

hideg belváros

süti beállítások módosítása