Nem is kevés, amik élnek bennem. Még meg nem történt történetek. Már képzelem őket.

Némelyik vicces, van komoly is. Sőt szomorú.

Kellő bátorság kell, hogy a képzeletből valóság legyen.

Úgy őrzöm mint töretlen diót

a szót tüdőcsúcsomon

tán veszek majd egyszer egy nagy

levegőt és kifújom

a csonthéjak közül

mielőtt végképp és visszavonhatatlanul

odvában megrohad

és hasznavehetlen koppan

az értelem kövezetén.

De versben mennyivel szebb. Még jó, hogy vagy Szabi.