Mosnom kellet volna. Elfelejtettem.

Viszont ez a kép eszembe jutott.

Titkos kamrát találtak Néró palotájának romjai között.

És, hogy cca kétezer éve van ott háborítatlanul.

Egyszer én is szeretnék egy kamrát találni. 

Mondjuk otthon. 

Akkor lenne a legjobb, amikor csak úgy egy kicsit ennék valamit, de nem tudom mit. És akkor hirtelen megtalálnám. Persze nem lenne jó, ha kétezer éve állna ott háborítatlanul. Mondjuk csak két hete. Persze lehetnének benne régebbi dolgok is. Mondjuk olyan régen beszáradt lekvár, amit még celofánnal fedtek le. Olyat nagyon rég nem láttam. A csavarós fedelek korában nincsenek beszáradt lekvárok. Így lekváros gombócot sem lehet készíteni. Szóval, nem tudom mihez nyúlnék, de csak lenne benne éppen valami olyan, amiből szívesen ennék pár falatot. Valami befőtt esetleg. Gyerekkoromban nagyon szerettem a szegfűszeges cseresznyebefőttet. 

Azt bezzeg nem írták, hogy Néró kamrájában mi volt. 

Kislányom eltörte az egyik lábujját. De, éves munka előadás volt. Hát ülve.

Na de, nekik alsóban volt egy mesefotelük. Az osztálytanító abból mesélt nekik. Most ezt kapta meg az előadáshoz. Ha már a meséről mesélt.

Villany Leó a szekrényben lakik.  A pólók mögött, meg néha a pólókon. Nem csoda, hogy anya mindig kérdi, miért ilyen gyűröttek, mikor ő mindig szépen összehajtva teszi be őket.

Azt se értem, hol van napközben, hogy tud elbújni. Egy biztos, mikor anya és apa kimennek az esti puszi után, ő már kint is van a szekrényből, és az ágyunk szélére ül.

Van, mikor ő mondja mi lesz, van, mikor kérdezi, hogy mi legyen. Nem csoda hogy reggel álmosan ébredünk, és alig bírunk felkelteni!

De ne szaladjunk ennyire előre!

Nem is meséltem, hogy került egyáltalán a szekrénybe.

Az egész úgy kezdődőt, hogy apa tönkre tette a szekrény ajtaját, így hát új szekrény kellett.

És miután megvettük a tökéleteset, pár nappal később meg is hozták, és betették a szobánkba.

Este apa mindenkinek adott egy puszit és azt mondta Villany Leó! És mikor kiment a szekrényajtó nyílni kezdet, és egy oroszlán bujt ki. Leült az ágyam szélére.

Sziasztok, a nevem V…

Félbeszakítottam. Más is látja vagy csak én?

Mi is látjuk mondták a tesóim.

Újra elkezdte a nevem V…  Ám, én megint beleszóltam, te tudsz beszélni? A választ persze tudtam, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezem meg.

Te jó ég üvöltöttem! Ez beszél. A tesóimat is meglepte nem is szóltak egy szót sem, persze nekem be nem állt a szám, teljesen ki voltam akadva. Még ilyet nem láttam, ilyen egyáltalán létezik? Ez nem lehetséges ugye?  Még rengeteg kérdésem volt. Bele is kezdtem. Ki vagy te? Hogy kerültél a szekrénybe? És mi miért nem vettük észre, hogy a szekrényben vagy?

Kisasszony. Szólt kedvesen. Mielőtt újabb kérdéseket tenne fel, válaszolhatok az előzőkre?

Persze, egyébként a nevem Mira, ők meg a tesóim, Iván, Vince, és Barna. Na, szóval várom a válaszokat!

 A nevem Villany Leó. És úgy kerültem ebbe a szekrénybe, hogy itt lakott a nagyanyám, én örököltem a szekrényt. Eddig azért nem láttatok, mert senki nem hívott. Ám ma este apukátok azt mondta Villany Leó.

Szóval mostantól minden este ki fogsz jönni hozzánk?

Nem annál sokkal jobb, de azt majd holnap este megmutatom nektek. 

Másnap a gyerekek fáradtan ébredtek, mert este sokáig tartott a beszélgetés. Mázli, hogy szombat volt! Ám aznap reggel nem voltunk benne biztosak, hogy ez megtörtént-e vagy sem. Este már nagyon izgatottak voltunk. Ha ma este Villany Leó kiugrik a szekrényből, akkor a tegnapit nem csak álmodtuk. Este jött apa, adott puszit és mondta, hogy Villany Leó, és kiment. Pár másodperc néma csend, majd hírtelen Villany Leó kiugrott a szekrényből.

Sziasztok, készen álltok a kalandra?

Persze válaszoltuk.

Majd Villany Leó csettintet egyet, mire hirtelen mindannyian összezsugorodtunk, és ott termett mellettünk egy lebegő autó.

Ez a csoda járgány mondta Villany Leó. Beszálltunk és elindultunk a lámpa felé.

Miért megyünk a lámpa felé?

Ne parázz, szólt rám Vince.

Egyre csak közeledtünk a lámpa felé, becsuktam a szemem és mire kinyitottam már az utcán voltunk. Egy kis idő után meg is érkeztünk az Üdítők Városába.

 Üdítő Város, erről még soha nem halottam, mondta Vince Villany Leónak.

Még, egy ember sem halott róla. Menjünk be!

Villany Leó bement az egyik házba, nem tudtuk, hogy utána menjünk- e. Aztán kinézett az ajtón nem jöttök?

De válaszolta Iván és bementünk.

Gyerekek, ő itt a barátom Melvin. Ő fog minket körbevezetni.

Én nagyon izgatott voltam, ahogy a fiúk is. Meg sem tudom mondani hány féle üdítőt kóstoltunk, a végére már mindenki úgy érezte, hogy egy korty sem megy le a torkán. Azonban Villany Leó kihívta a Vincét ivó versenyre, mindketten kaptak három pohár üdítőt és én számoltam 1-2-3 rajt! Mi csak néztük, ahogy fogynak az italok. Majd Vince felüvöltött, kész! Villany Leó még megitta a maradék üdítőt, ami maradt, és leült egy székre, zubogni kezdett a hasa, majd hirtelen akkorát böfögött, hogy leeset a székről. Miután kellően kinevettük magunkat, elköszöntünk Melvintöl, és beszálltunk a csoda járgányba és elindultunk haza. Egy kis idő után szinte már majdnem elaludtam. De haza értünk, és én úgy dőltem be az ágyba, mint Villany Leó a szekrénybe.

Felhősi Attilával beszélgetek mostanában.

Felmerült, hogy mi is az az analógia.

Nem tud minden jelenség, minden valóságszinten ugyanúgy megjelenni. Ezért kell, hogy ugyanannak a jelenségnek legyen több megfelelője.

Képzeljük el, hogy - óra. Ha az óra csak óra alakban tudna megjelenni, akkor lenne óra az állatok világában is, sőt a növényekében is. Ez meg azt jelentené, hogy el tudnám kapni valahogy, vagy leszedni, bepanírozni, és kisütni vasárnap ebédre.

Egyébként azt gondolom, hogy az analógiás gondolkodás erősen kapcsolódik az asztrológiához. Az asztrológia egyik működési elve. A makro-mikrokozmosz és a szimpátia elve mellett. Tehát minden egy, egyféleképp működik, csak más a megnyilvánulási forma.

Egy másik példa: Hagyományosan hét világ van. 

A teremtő világa.

Az istenek világa.

A hősök világa.

Az emberek világa.

Az állatok világa.

A növények világa.

A kövek világa.

Tételezzük fel, hogy ezek a világok egymás felett helyezkednek el. Vízszintesen. Ha függőlegesen átszúrok ezeken egy fogpiszkálót, minden szinten másként érzékelik.

Pedig ugyanaz a fogpiszkáló. Na, ehhez kell az analógia.

Hajnalban ébredtem. Az volt az érzésem, hogy az egyik kedvenc filmemet, most azonnal meg kell nézzem. The Hollars. Magyar címe a Szeretteink körében volt, ha jól emlékszem.

Van a nyitó zene. Már nagyon rég meg akartam hallgatni külön is. Csak most nem felejtettem el a film után. 

Edward Sharpe and the Magnetic Zeros - Man On Fire.

A klip végén az ujjatlan szürke felsőben táncoló lány. Tiszta Vénusz.

Rögtön festhetnékem támadt. Mást terveztem, de így jobb.

Tényleg csak elkezdtem. 

Ennyi tudtam ma foglalkozni vele.

Egyébként a lány Ashley Bouder, ma a New York City Ballet vezető táncosa.

Sose fogja megtudni, hogy délelőtt szerelmes voltam belé.

Az átalakulás. 

Amikor valaki megváltoztatja a véleményét. 

Persze a retorikában is ismert fogalom, ha már egy görög szóról van szó - naná.

Pálfordulás - ez is remek szinonima. Saulból Pál.

Olvastam most egy ilyet. 

Egy osztrák férfi megszökött a börtönből - 10 évet töltött szökésben a Kanári-szigeteken. Aztán elege lett. És hazament. Jelentkezett a hátralévő büntetéséért. 

Milyen dolog, hogy Ausztriában nem bűncselekmény megszökni? 

A szabadsághoz való jog. Így érdemes pálfordulni.

Nem szabad a kettőt keverni. Pedig szokták. A dharma szintjén, ha adsz, akkor adakozóvá válsz – és valahogyan olyan lények kezdenek körülvenni, akik szintén adakozóak – így aztán te is fogsz kapni.

Viszont a karma szintjén ez nem működik. Ok-okozat van. Minden számítható, számolható. Szóval azért adni egy koldusnak, hogy azt majd visszaadják – felejtős. Ha van egy ezresed, és abból adsz egy ötszázast – nem lesz ezeregyszáz. Ötszáz. Szóval, ha adsz, adj barátságból. Úgyis azért vannak, hogy tudjál adni. Vagy tudd, hogy nem adsz. Mireisz Laci azt tanította, nem tudhatod, melyik isten bújt éppen egy kéregető alakjába – és mi van, ha épp neki nem adsz?

Ugyanez van a tanulással, az okosodással. Dharma szintjén egyre több okos lény vesz majd körül.

Ugyanez a karma szintjén borzalmas – tanulsz, okosodsz, csiszolod az elméd, hihetetlenre növeled az intellektusod – és rá kell döbbenj, a karma drámájára, hogy rengeteg hülye vesz körül.

Van, amikor elkezdek egy képet, és már benne van, ami megszületett bennem. Talán már az első foltnál, az első vonalnál.

Van, amikor a teljesség fuvallata megérint a festés közben. Aztán elillan - és marad egy festékes ecset a kezemben.

Meg marad a kép.

Hiába tudom, hogy benne van a fuvallat - nem jön elő belőle nekem még egyszer.

Hátha másnak igen - ez ad némi reményt, hogy újra egy fehér lap, vagy fehér vászon elé álljak.

SzMSz. Szervezeti és működéi szabályzat.

Kicsit érzékenyebb vállalati környezetben – Céges kézikönyv. Ami tartalmazza a küldetést, célt, stratégiát, történetet, és a szervezet működését.

Jó pár évvel ezelőtt egy hatalmas folyamat részeként elkészült egy autókereskedelmi cég céges kézikönyve, amiben coach-ként volt szerencsém részt venni. A kilenc fős menedzsment tagjaival rendszeresen találkoztunk, külön-külön és egyszerre is. És a végén ott volt.

Mindenki tudta miért dolgozik ott. Valóban tudtak azonosulni az akkori ügyvezető által megfogalmazott küldetéssel. Minden vezető tudta mit kell csinálnia, neki személyesen és a részlegének is. Mégis ennek a pontos megfogalmazása több, mint fél évet vett igénybe.

Amikor is Zoli, az ügyvezető kimondta, hogy most megvan. És nagyon szépen kinyomtatva – természetesen minden dolgozó számára – az utolsó találkozóra el is hozta, volt pár mondata a beosztott vezetőihez. Arról beszélt, hogy ez fél év volt, de mire kihat minden egyes dolgozóra, az legalább egy év. Egy év úgy, hogy ők, a menedzsment, következetesen, és figyelmesen alkalmazzák.

Üzleti környezetben – egy szellemi mozzanat fél év. És akkor, és ott, az aktuális menedzsment egyetért minden szavával. Ha jól sikerül, és személyi változás áll be a menedzsmentbe, az új vezető már útmutatást kap, mi a feladata, mik az irányelvek. Ha pedig a szervezetbe lép be valaki – tudja, mik az elvárások felé.

Azt sejtem, Gótama Buddhának nem volt szándéka egy ilyen kézikönyv megírása, vagy a szabályzat kidolgozása. Végül is tanítani sem szándékozott. Úgy kellett Brahmának rábeszélnie.

Ha már van közösség, lassan felismerődik, hogy kellenek szabályok.

A humánus vezetési stílus szerint egy vezető, öt embert tud harmonikusan vezetni. Érdekes egybeesés, hogy Buddha első tanítványai épp öten voltak. Talán neki is meg kellett tapasztalni a vezetés mibenlétét. Végül is nem vezetőnek világosodott meg.

Egy olyan indiai környezetben, ahol a vezető határozza meg, hogy mit tekint tannak, és akkor válik guruvá, ha lesznek követői – talán szabadabban kezelik, hogy ki lehet a közösség tagja. Talán ebben sem volt Buddhának releváns tapasztalata. Nem szupermen lett, hanem tathágata.

Na de, mint vezetőhöz, biztos fordultak a közösségben felmerülő konfliktusokkal, vagy szellemi eltévelyedések kezelésével kapcsolatban. Kénytelen volt, útmutatást adni bizonyos kérdésekben. Szóban.

Később ezeket összegyűjtötték, leírták, kötelezővé tették.

Érdekes folyamat lehetett. Buddha parinirvánáját követően, a théraváda hagyomány szerint i. e. 543-542-ben összehívtak ötszáz arhatot. Szintén a théraváda hagyományban, az arhat megvilágosultat jelent. A védikus hagyományban csak érdemre méltót. A buddhista menedzsment – ez világosan látszik. Hogy Buddha tanításai, kinyilvánításai alapján készítsék el a szervezeti és működési szabályzatot.

Biztos nekik sem ment egyik napról a másikra. És hiába volt a pontos szellemi útmutatás, hisz ők még személyesen találkozhattak Buddhával, nem sikerült teljesen tökéletes vinaját alkossanak. Rá száz évre a második zsinatnak újra kellett foglalkozzon bizonyos kérdésekkel.

Valószínű Zoliék sem alkottak tökéleteset. Ha ötszáz arhat sem tud rögtön tökéleteset írni, nem is lehet elvárás.

Mindemellett érdekes, hogy egy céges könyv könnyebben elfogadható az érintettek számára – azóta nem írták át, – mint egy szellemi közösség kézikönyve, ami hihetetlen részletesen sorol fel nem megengedett dolgokat, illetve ezek kivételeit.

Azt gondolnám, egy szellemi közösségnek elég, ha a szellemi utat meghatározza. Aki csatlakozni akar, annak egyértelmű a szellemi meghatározásból eredendő útmutatások.

Zoliék nem szabályozták, hogy semmit nem lehet eltulajdonítani a cégtől. Ezt a kérdést egy nagyobb általánosabb törvény szabályozza, amibe a cég is tartozik.

Ha ennyi mindent kell szabályozni, valami olyan sejlik fel számomra, hogy aki belép a közösségbe, az általános törvények alól kikerül. Vagy akkor és ott, a világi rend és közösségi rend között nem volt egyértelmű jogharmónia.

Középiskolásként, a rendszerváltozás előtt, több nyáron dolgoztam a Pannonhalmi Főapátság régészeti feltárásán. Bent laktunk az apátság területén. Akkor 80 főben volt limitálva a bencés szerzetesek száma Magyarországon. Ez a szám a győri és a pannonhalmi rendház együttes létszáma volt. Nem lehetett mindenki szerzetes.  Kényszerűségből azok élveztek előnyt, akik teológiát végeztek, és tanárnak is tanultak.

Sokan éltek Pannonhalmán az apátságban, akik ugyan nem öltözhettek be, de azt az életet élték, amit egy laikus szerzetes élt volna, ha nem lett volna a numerus clausus. Micsoda fegyelem kellett ehhez. Bencésként élni, úgy, hogy kilátástalan volt, hogy valaha is felölthesse a szerzetesi ruhát.

Emlékszem, micsoda ünnep volt a rendszerváltozás után, mikor szinte automatikusan megszűnt a számbéli korlátozás, az első laikus szerzetesek beöltözése.

Ebből a nézőpontból szinte érthetetlen ennyi szabály a vinajában.

Persze a bencéseknek is van rendszabályuk. Érdekes, hogy vannak kivételek. Ottlétem alatt szenteltek pappá egy görögkeleti vallású szerzetest, aki pápai engedéllyel lépett a szerzetbe. Hagyományosan Szent István napján szentelik papjaikat Pannonhalmán. Őt egy héttel később, két püspök jelenlétében, az egyik görögkeleti volt, a görögkeleti liturgia alapján.

Kíváncsi lennék, ha Buddhának lenne földi helytartója, milyen kivételeket engedne a vinajában.

Ha Buddha tanításainak hatására, halálakor volt ötszáz arhat, nem túl életszerű, hogy ilyen rendszabályokat kellett meghozni. Hiszen ők egyértelműen kellett képviseljék azt a szellemiséget, melyet Buddha átadott nekik, és amitől arhattá lettek.

Valószínűleg túl gyorsan, túl nagyra nőtt a közösség.

A nagyság átka – egy cégfejlődésben ismert kifejezés. Azokra az üzleti vállalatokra vagy intézményekre használják, amelyek egyszerűen túl nagyra nőttek, és ennek eredményeként önálló életet kezdtek élni, elszakadva attól a funkciótól, illetve azoktól a céloktól, amelyek érdekében eredetileg létrehozták őket.

Talán nem merték drasztikusan alkalmazni azokat a szankciókat, melyeket meghoztak? Fontos volt a közösség számbeli tényezője? Már Buddha maga sem alkalmazta következetesen ezeket a szabályokat? Vagy a már nem őáltala vezetett közösségekben lazult a fegyelem? Felvételt nyert mindenki, aki csámcsogott, lóbálta a kezeit, és terpeszkedve ült? Esetleg már a tíz fogadalmat sem kellett túl komolyan venni?

Kérdések. Valószínű azok is maradnak.

Ahhoz, hogy világvallássá lett a buddhizmus, biztos szükséges volt a kezdetek kori gyors elterjedése. Ehhez lehet, megengedőbbnek kellett legyen, mint ahogy a kánon szólt.

Demokratikusabb.

Végül is, Európa egyetlen buddhista felsőfokú intézményében simán megfér Dobosy professzor zen buddhizmusa, Mireisz Laci misztikusabb, vagy Takács Laci káromkodós buddhizmusával.

Rengeteg tudatállapot változást élünk meg nap, mint nap. Az egyikből átesünk a másikba. Történésnek észleljük. Azt érezzük, benne vagyunk a sztoriban.

Azt gondolom, minden tudatállapotnak saját törvényei vannak. Mivel vannak nagyon hasonló törvények – más-más tudatállapotnak – nem érzékeljük a változást. Ha olvasok, és figyelek a szövegre, ennek nincs különösen nagy szabályozása. Legyen kellő fény, legyen bennem figyelem, ne legyen túl nagy külső inger, ami zavaró lehet, kényelmes legyen a póz, amiben olvasok.

Ha odaállít egyik gyerekem, hogy apa segíts a geometria házimban, megváltoznak a szabályok. Vigyázni kell a körzővel, a figyelmet másra kell összpontosítani – mindemellett az előző szabályok még érvényesek maradhatnak. Nem nagy változás. Végül is nem nagy tudatállapot változás.

Amennyiben nem tudjuk megfigyelni saját tudatállapotainkat, hogy tudnánk mások tudatállapotaira figyelni. Hogy tudnánk másokra figyelemmel lenni. Mondjuk, ez szülőként fontos lehet. Ha emberekkel foglalkozunk – szintén.

Vannak olyan tudatállapotok, amik teljesen idegenek számunkra. Ha nem értjük meg, hogy az egy tudatállapot, akkor csak szörnyülködni tudunk.

Esterházy Péter így fogalmazta ezt meg: "Ha a sok megérthetetlenséget nem lehet kezelni, akkor az ember védekezésül provincializálódik. Teremt egy mi-t magának, bezárja magát a mi-be, ott kiismeri magát, és abban a pillanatban, amikor megteremtette ezt a mi-t, azonnal megteremt egy nem-mit, egy őket, egy azokat. Így például a kultúra rögtön megszűnik tágas, barátságos rétnek lenni, ahol sétálgatunk, beszélgetünk, hol egyetértünk, hol nem, hanem vár lesz a kultúra, az igazság lakhelye, amelyet erkölcsi és hazafias kötelesség védeni, és aki támadja, az áruló, idegen szívű, posztmodern, mi is van még?"

Esterházyról mindig eszembe jut Ottlik Géza. A Hajnali háztetőkben ír egy prostituáltról, Liliről, aki azért imádkozik mindig, hogy nehogy szerelmes legyen, mert akkor nem tud dolgozni. És persze megtörténik.

Olvasva, romantikusnak, szentimentálisnak tűnik.

És megtörténik a szemem előtt kamaszkorom olvasmánya. Lili drámája. Beleszeret a legfiatalabb pultosba.

Csak nem Lilinek hívják – érthetővé válik, hogy ez is egy tudatállapot.

Szeretek az éjszakában dolgozni, a pult belső oldalán. Az is egy teljesen más tudatállapot – mármint maga az éjszaka – saját törvényekkel.

Gyermekeim gimnazisták – a szülők között fontos téma a bulik világa. Félnek. Szerintük sokat változott a világ azóta, mikor ők voltak kamaszok. Szeretnék, hogy gyermekeik ugyanabban a tudatállapotban legyenek a bulik alatt is, mint otthon – mondjuk vasárnap.

Nem érzékelik, hogy egy teljesen más szabályrendszer van az éjszakában. És ha gyermekeik nem alkalmazzák, kívülállók maradnak.

Sokáig én se értettem. Portás barátommal és annak felvágott nyelvű barátnőjével sétáltam hazafele, mikor a lány, Kármen szóváltásba keveredett egy sráccal. Barátom türelmesen hallgatta, nem avatkozott bele. Kármen tudta, hogy van hátvédje – hát járatta a száját. Zoli egyszer csak finoman megfogta a karját, maga felé fordította, és ennyit mondott: Kármen, ha nem hagyod abba, le kell üssem.

Ennyi. Ez az éjszakai tudatállapot törvénye. Összeállt abban a pillanatban.

„Egy buddha bölcsessége egyszerűen abból áll, hogy a feltételekhez kötöttet annak ismeri meg, ami az valójában: feltételekhez kötöttnek” – írja Ácsán Szumédhó.

Mindennapi tudatállapotaink feltételekhez kötöttek. Legalábbis nagyon úgy néz ki.

És hirtelen fontossá válik a türelem. Hogy ne ugorjunk egymás torkának – ha két teljesen más tudatállapot találkozik.

„A világ történetesen olyan, amilyen, és ebben a pillanatban csak ilyen lehet. Egyetlen dolgot tehetünk, azt, hogy türelmesek vagyunk vele.”

„Manapság a mettá nagyon hiányzik a világból, mégpedig azért, mert túlfejlesztettük kritikai képességeinket; folyton elemzünk és bírálunk.”

Két mondat Ácsán Szumédhótól.

Összefoglalja az egészet. Legalábbis számomra.

A világot, mely látszólag körülvesz, történések sokaságának éljük meg. És mindegyik történéshez van valami hozzáfűzni valónk. Véleményünk, amit valamiért ki is mondunk. Sőt, keressük is az alkalmat, hogy ezeket az észrevételeinket megosszuk másokkal. Talán ezzel az alakalom kereséssel mi magunk is történéseket generálunk – amire majd más tud reagálni.

Valahogy fent kell tartani a körforgást.

Hihetetlen is lenne, ha mindenki türelmes és szeretetteli lenne. Lehet, megállna a pörgés.

Mielőtt leállna a pörgés, gyorsan a Föld vagy az északi, vagy a déli pólusához kéne érni. Az egyenlítőn mért tengelykörüli pörgése ugyanis cca 1670 km/h. Azzal iszonyat nagyot esnénk. Már, ha a Föld pörgése is leállna.

Milyen szerencse, hogy ezzel a gondolattal is tovább hajtom a pörgést. El se tudom képzelni, hogy így este hogyan juthatnék el az északi pólushoz gyorsan.