Imádom a modern technológiák emberi eredményeit.

Olyan emberközelivé varázsolja számomra.

Szóval megyek az utcán, előttem valaki hangosan beszél – valakivel, de egyedül van. Imádom. És persze nem látszik, hogy telefonál, mert valami zsinóros megoldással csinálja.

Vagy mögöttem.

Persze szembe is szoktak jönni. Csak azt rövid ideig hallom.

És belekerülök egy beszélgetésbe. Amihez semmi közöm. De végül is lesz. Szeretem elképzelni a másikat. Hogy nézhet ki? Éppen mit csinál? Kitalálok mindig valami extrém helyzetet neki.

Én például szeretek a kádban telefonálni. Persze úgy, hogy fürdök. Hab, meg minden. Üres kádba még nem ültem be telefonálni. De ő ülhet.

Szóval nyomják a szöveget. Szeretek magamban válaszolni, mintha én lennék a másik fél. Persze én frappánsakat válaszolok. Nem is értem miért nem váltanak a válaszaimra, maradnak a sablonos szövegeiknél.

Én jól szórakozom.

Van ez a kedvenc videóm – valami hasonló.

A polcon két bagett. Tetszenek. Jó lesz.

-Egy bagettet kérek.

-Milyet?

Két teljesen egyforma van a kínálatban. Nem hagyom magam.

-Hosszút.

-Mint a munkaidő?

Nóra mindig rákérdez. Ha nem is mindig, azért majdhogynem rendszeresen. Hogy milyen itthon. Mert sok éve csak szabadságra jön haza.

Most erre mit mondjak? Én jól vagyok. Ha jól vagyok, másutt is jól lennék. Aki meg itthon nincs jól, az sajnos másutt sincs jól. Lehet anyagilag könnyebben nincs jól.

Na, mindegy – sejtem mire gondol, mit szeretne megtudni. Ha bemegy egy üzletbe például, akkor az ott dolgozók kínnak fogják megélni, hogy jött egy vásárló, vagy örömmel fogadják? Már vannak olyan helyek, ahol hivatásnak tekintik, amit csinálnak. Szerintem egyre több.

Vagy itt van például Gaál József. A festő. Fejeket fest. Tényleg elismert festő. Most van kiállítása Kristóf galériájában Leányfalun. Szigeti arcok. Merthogy Tahitótfaun lakik. Szerintem elég ronda képek. És valamiért ezt tolja. Rendszeresen. Két lehetőség van. Vagy ő látja rettenetesen csúnyának a világot. Vagy tényleg ilyen arcok laknak Tótfalun.

Mondjuk, egy jó arc azért van.

Szóval mutassam ezt meg Nórának? Mit fog gondolni? Mondjam azt, hogy én is laktam a szigeten, csak Monostoron. Ott nincsenek ilyen borzalmas arcok.

Legközelebb másik pékségbe megyek. Biztos Nórának is lesz majd kedvenc boltja.

Szeretem. Jól kitalálták.

Szeretem azt is, ahogy különböző fazonok a történelmünkben leírták. A legplasztikusabb – szerintem – Tycho Brahe. Pont úgy írja le, ahogy látjuk. Egyébként dán volt, de Prágában halt meg - újabb adalék Prágához Nórának.

Az ő idejében, már lassan elfogadott tény, hogy nem a Föld körül keringenek a bolygók. Egymásnak feszülnek a Geo- és a Heliocentrikusak. Azért biztos van olyan is, aki még a laposságra esküszik.

Tycho Brahe meg egyszerűen megfogalmazza. A bolygók a Nap körül keringenek, a Nap meg a Föld körül. Pont, ahogy látjuk. És igaza van. Hiszen, ha a mondjuk állunk, és a testünk vonalát meghosszabbítjuk a Föld középpontja felé, majd ezt a vonalat mindkét irányban a végtelenségig elnyújtjuk, ez számunkra az egész Univerzum tengelye. Ha felnézünk a csillagos égre – hosszan – e tengely körüli forgást látunk.

Azért az izgi, hogy a mindenki a saját Univerzumának a tengelye.

Rögtön érthetővé válik, hogy miért annyira más az a másik.

Ha szorosan egymás mellé állunk, akkor azért nagyon közel tudunk kerülni egymáshoz.

Univerzumösszetalálkozások.

Remélem Hanna és a fiúfőszereplő Univerzumai rendesen összekuszálódnak. Lassan nevet kéne adni ennek a főhősnek is. Írok is Nórának, meg Zolinak.

A Galliano 1896-tól készít vanília likőrt. Igazából egy vaníliás gyógynövénylikőr. Később készítettek egy intenzívebb vaníliás változatot. Na, ezzel indult a Wallbanger sztori.

Valahogy kitalálták, Amerikát kéne megcélozni. Biztos nagy piacot láttak.

Az alap sztori rém egyszerű – a koktélt a legendás, Donato “Duke” Antone nevű bármixer találta ki. Állítólag a White Russian is az ő szüleménye, legalábbis ezt állította, ‘92-ben bekövetkezett haláláig.

A sztori szerint Duke az 50-es években vezette a Blackwatch Bart a legendás Beverly Hills-i Sunset Boulevard-on. A vendégek között rendszeresen megfordult Tom Harvey nevű szörfös is, akinek Manhattan Beach után a Blackwatch volt a második otthona. Duke állítólag róla nevezte el a koktélt, melyet 1952-ben talált ki, Harvey Wallbanger-nek.

Kis szépséghibája a történetnek, hogy semmi feljegyzés sincs se Tom Harvey-ról, sem a Blackwatch Bar-ról. Sőt, Duke akkoriban a connecticut-i Hartfordban élt és üzemeltetette mixeriskoláját.

Kottra ’Dedi’ Dezső elmesélésében a sztori kicsit más. Harvey megnyer egy versenyt, és kedvenc italát, a vodka-narancsot – Screwdriver – bártendere egy kis vanília likőrrel ízesítette, amiből végül annyit ivott, hogy faltól-falig tántorgott. Így Wallbanger.

Harvey Wallbanger – az IBA, International Bartenders Association szerint kortárs klasszikus!

4,5 cl vodka

9 cl narancslé

1,5 cl Galliano – a tetejére öntve

Valószínűleg volt egy elődje ennek a koktélnak, gondolom a Galliano Amerikába érkezése előtt, ami nem vanílialikőrrel, hanem narancslikőrrel készült.

E szerint Harvey Wallbanger, azaz Falon Dörömbölő Harvey egy kaliforniai bár törzsvendégéről kapta a nevét, aki ezzel a falütögetéssel adta le a rendelést. Az ehhez tartozó recept egy kicsit más:

5 cl vodka

2,5 cl friss narancslé

2,5 cl Triple Sec

Talán ez lehetett az igaz sztori, az eredeti koktéllal. Ezek az összetevők épp kitöltenek egy hagyományos Y poharat.

A Harvey Wallbanger a 70-es években lett népszerű, ami véletlenül egybeesett azzal, hogy a Gallianot az Egyesült Államokba importáló cég, új marketingigazgatót nevezett ki, George Bednar-t.

Sejtem benne állt össze a kép, hogy mi is lesz a Galliano vezető koktélja. Talán találkozott Duke-kal is. Lényeg, hogy egy profi kampány indult, sőt megszületett Tom Harvey, a szörfös rajzfigurája is.

Közben valahogy a vanílialikőr az a Galliano lett.

És mi lett november 8-a?

Nem tudom, miért utazik el Hanna. Kéne egy jó sztori. Valami izgalmas. Esetleg történhetne valami ott vele. Persze fontos lenne ez a történet a jellemfejlődésben. Utazhatna haza a szüleihez. Vidékre. Vagy külföldre. Tőlem nyaralni is mehet. Bár jobb szeretném, ha tavasszal játszódna a film.

Mehetne valami workshopra. Az most divatos. Mondjuk, lehetne író. Az olyan érdekes dolog – játszani a szavakkal. Még jobb lenne, ha ő tartaná.

És akkor a fiú főhősnek lenne valami, amit meg kéne írnia, de nem tud annyira jól írni. És Hanna elviszi magával ezt a megírandót. És akkor ő is sokat megtud a fiúról, amíg ő meg Hanna lakásának rendbetételével tud meg sokat a lányról. Szerencsés lenne, ha szimpatikus vonások rajzolódnának ki a másikról mindkettőben.

Lehet nem is kéne túlragozni aztán a sztorit. Itthon összefutnak, és elkezdenek beszélgetni. Mintha mindig is összetatoztak volna.

Ez így elég romantikus.

Kíváncsi vagyok, Zoli mit szólna a kész filmhez. Azt tudom, hogy drukkolna a főhősöknek.

Nórának tetszene.

Megfáztam.

Van, amikor kerülget, de nem lesz belőle semmi. Fázik a hátam. De idejében jutok egy kád forró vízhez.

De most már viszket az orrom alja.

Mindig így van.

Majd jön a prüszkölés.

Nóra ügyvéd – alapjáraton. Azt mondja válóperekkel fog foglalkozni. Ha hazajön. A csehek maradjanak együtt. Állítja, nem mozdítja meg érzelmileg. Látja a feleket, látja az igazakat. Próbál egy érzelmi stabilitást képviselni. Tudja mi lesz a megállapodás – előre, azt is milyen köröket futnak le addig a résztvevők. Értem miről beszél – biztos, hogy egy kíméletlen dögnek látszik ilyenkor. Ha válok, őt hívom.

Aztán beszélgettünk még a kapcsolatokról, hogy ott mennyire előre látod, hogy mit fog lépni a másik – már mennyire ismered.

Megosztottam szomorú tapasztalatom, hogy pár találkozás után kiderül, hogy mi lehet a kapcsolat kifutása. Annyira kiismerhetőek a reakciók, a csajok. Szóval előre fejben lejátszható. Olyan jöjjön, aki nem kiismerhető. Az izgi csaj. Vannak fizikai paramétereim is, amiből ez látszódhat.

Kérdezte is, most, hogy szabad vagyok, miért nem csajozok? Már előre szervezi az ügyfélkört.

Amikor elkezdődött hazánkban a whisky kultúra – lássuk be nem sokat tudtunk róla. Johnnie Walker, Ballentines, Chivas Regal. Mindhárom kevert – blended és skót.

A kevert whisky úgy készül, hogy különböző gabonákból lepárolt italokat kevernek – egyszerűsítve.

Na és ezeket ittuk kólával. Pedig az egy másik whiskey kultúra. A bourbon.

Ha nem keverik, az single malt. Glenfiddich.

És vannak írek. Mondjuk a Jameson.

Az ír whiskey a nagy durranást az ír kávéval kezdte. Mint minden italnak, ami híres lesz, van egy története, ami a homályba vész. Az írek azt állítják, hogy az ír kávé 1943-ban született, Írországban, a Shannon repülőtér utasellátójában. Egy különösen viharos napon, egy, az Államokba tartó gépnek vissza kellett fordulnia. Az utasok különösen átfagyva, és némi ijedtséggel érkeztek a kantinba, ahol Joe Sheridan, a konyhafőnök, látva a helyzetet, a tettek mezejére lépett, készített valamit, ami forró is, serkentő is, melegít és ellazít egyben. Whiskey-t töltött kávéba, vagy éppen fordítva, ki tudja ezt már, az biztos, hogy a kávé forrósága, a koffein, a whiskey alkoholtartalma kiváló gyógyszer volt az átfagyás és a félelem ellen. Az egyik utas megkérdezte, hogy a kávé brazil-e. „Nem, ez ír kávé” válaszolta Sheridan, így nevet is adva ennek az italnak.

San Fransisco-i ír bárosok állítják, hogy igazából ők találták ki ezt az italt, az írek pedig ragaszkodnak a történethez, és állítják, hogy San Fransiscoban csak 1952 óta létezik az irish coffee.

Végül is mindegy. Azt tudjuk, hogy a Jamesont 1968-ig nem is palackozták. Hordókban adták el más palackozóknak. Még az is elképzelhető, hogy a 70-es évek elején palackozott kevert skótokban is volt.

Szóval, valami marketing zseni – de tényleg – újraélesztette az ír kávét. A kehely alakú, alul füles pohárral. És azóta minden bárban van ír whiskey.

Tehát a recept: legyen egy italod, találj ki ezzel valami izgalmas kevert italt, gyárts hozzá egy jó sztorit.

Valamit vinni akartam Nórának. Legegyszerűbb egy rajz. Van belőle mindig otthon.

Két párnás két poharas kompozíció – baj nem lehet belőle. Két gyerekes pároknak zseniális. Mindig ezt a négyest látják bele. Már megszoktam. Én meg kompozícióban gondolkodom, tónus meg szín harmóniákon – engedjük el.

Egyébként, ha viszel egy 70x70 cm-es rajzot ajándékba, és látszik, hogy az rajz, mindenkit érdekelni kezd. Már az utcán próbálnak belelesni a tekercsbe.

Aztán Laura a Factoryban, majd a remek bártenderünk a Farmon. Laura megnézhette, ott nézte meg Nóra is. Farmtendernek esélye se volt.

Nóra első kérdése: ez 2015-ös? Úgy kérdezte, mintha január elején lecserélte volna az összes régi képét újra.

Szóval 2015-ben egy Anna nevezetű lány inspirált – izgalmas sztori – sose találkoztunk személyesen. Most meg Hanna a főszereplője a filmnek, ugye vele se. Úgyhogy Nórának átírtam a címét – Hanna körök.

Több ilyen régi dolog jött fel. Persze nem szó szerint. Mert se nagypapa írógépe, se nagymama brossa. Döntések. És ezek folyományai, meg kérdések, hogy akkor az jó volt-e?

Nóra is döntött. Egy közepes méretű szürke válltáskája volt. Remélem hosszan válogatott, melyikkel jöjjön.

Nekem például a facen sok gasztrós cucc jön fel. Persze, mert a koktélos-italos oldalakat is gasztrónak címkézi. Így látom, hogy mennyi gasztroblogger, oldal, társaság működik. Nagyon sok magyar is. És mindenki hihetetlenül gurmand. És olyan megkérdőjelezhetetlen értékítéleteket mondanak.

Nekem beszélhetnek. Én elvagyok a rántott sajttal. Arnold ma azt készített – személyzeti menü. Én bármikor, hidegen is.

Lehet, én vagyok igénytelen.

Még sose éreztem egy ilyen gasztropánikot keltő írás után, hogy na, oda mindenképpen, azonnal, vagy mihamarabb muszáj, eljussak.

Mondjuk ez így nem teljesen igaz. Azért volt két hely, amit tudtam, hogy a gyerekekkel meg fogok látogatni alkalomadtán.

Most, ha menni kell, akkor a Karaván. Ott van minden. 7-8 foodtrack. Lehet válogatni.

Befűzöm Arnit, csináljon smarnit.

Szeretek beszélgetni Szabival – olyan megnyugtató – meg vele is egy hullámhosszon vagyunk.

Kérdeztem, miért nincsenek a versei a neten?

Azt mondja, akkor nem adják majd ki könyvben.

Régi értékek.

Monostoron, amikor harmadszor festettünk ki, és pakoltuk le a könyvespolcot, kihívtunk egy antikváriust, és eladtuk a két köbméter könyvet. Azért tartottunk meg így is.

Azt gondolom, hogy ha valódi érték, akkor úgyis eléri azt a színvonalat, amit egyszer csak érdemes könyvben, ilyen módon valami kézzel fogható, maradandó formában megalkotni. Biztos a könyv is olyan lesz. Már ahogy kinéz, sugallni fogja, hogy érdemes kinyitni.

"A jó könyv ugyanis végül mindig elolvastatja magát. A színével is hat rám, a szagával is; fizikai, anyagi valóságából vonzerő árad. A rossz írót viszont elárulja a nyomtatott oldal képe, a »tükör«, a szedés is. Talán a bekezdések aránya, a mondatokat jelző és elválasztó nagybetűk elhelyezése, a központozás, a kötőjelek vízszinteseinek rejtett összhangja is fontos, amiről mit sem tudunk. Talán a rossz író, egyáltalán, más betűket használ - több effet, kevesebb emmet? -, mint a jó, s ezért olyan sivár, barátságtalan művének már a látványa is. A rossz könyv élettelen tárgy: ha a kezembe veszem, bizonyos, hogy semmiféle izgalmat nem érzek. A jó: tüstént megdelejez, személyes kapcsolatot teremt velem. Mit beszélnek ezek itt, a hetvenhetedik oldalon? Kettőt visszalapozok. Nem azt találom, amit vártam. Mik az előzmények? Már lapozok, járkálok benne, előre-hátra, keresem a neveket, tájakat. Az elejét utoljára olvasom el, a végét a közepén, a közepét háromszor esetleg. Ezzel a gyalázatos módszerrel mégis mindent megtudok, de csak a jó regényből." Ottlik Géza Próza

Szabi – 21. század. Minden megvan. Hadd szóljon!