Szeretek beszélgetni Szabival – olyan megnyugtató – meg vele is egy hullámhosszon vagyunk.

Kérdeztem, miért nincsenek a versei a neten?

Azt mondja, akkor nem adják majd ki könyvben.

Régi értékek.

Monostoron, amikor harmadszor festettünk ki, és pakoltuk le a könyvespolcot, kihívtunk egy antikváriust, és eladtuk a két köbméter könyvet. Azért tartottunk meg így is.

Azt gondolom, hogy ha valódi érték, akkor úgyis eléri azt a színvonalat, amit egyszer csak érdemes könyvben, ilyen módon valami kézzel fogható, maradandó formában megalkotni. Biztos a könyv is olyan lesz. Már ahogy kinéz, sugallni fogja, hogy érdemes kinyitni.

"A jó könyv ugyanis végül mindig elolvastatja magát. A színével is hat rám, a szagával is; fizikai, anyagi valóságából vonzerő árad. A rossz írót viszont elárulja a nyomtatott oldal képe, a »tükör«, a szedés is. Talán a bekezdések aránya, a mondatokat jelző és elválasztó nagybetűk elhelyezése, a központozás, a kötőjelek vízszinteseinek rejtett összhangja is fontos, amiről mit sem tudunk. Talán a rossz író, egyáltalán, más betűket használ - több effet, kevesebb emmet? -, mint a jó, s ezért olyan sivár, barátságtalan művének már a látványa is. A rossz könyv élettelen tárgy: ha a kezembe veszem, bizonyos, hogy semmiféle izgalmat nem érzek. A jó: tüstént megdelejez, személyes kapcsolatot teremt velem. Mit beszélnek ezek itt, a hetvenhetedik oldalon? Kettőt visszalapozok. Nem azt találom, amit vártam. Mik az előzmények? Már lapozok, járkálok benne, előre-hátra, keresem a neveket, tájakat. Az elejét utoljára olvasom el, a végét a közepén, a közepét háromszor esetleg. Ezzel a gyalázatos módszerrel mégis mindent megtudok, de csak a jó regényből." Ottlik Géza Próza

Szabi – 21. század. Minden megvan. Hadd szóljon!