A polcon két bagett. Tetszenek. Jó lesz.

-Egy bagettet kérek.

-Milyet?

Két teljesen egyforma van a kínálatban. Nem hagyom magam.

-Hosszút.

-Mint a munkaidő?

Nóra mindig rákérdez. Ha nem is mindig, azért majdhogynem rendszeresen. Hogy milyen itthon. Mert sok éve csak szabadságra jön haza.

Most erre mit mondjak? Én jól vagyok. Ha jól vagyok, másutt is jól lennék. Aki meg itthon nincs jól, az sajnos másutt sincs jól. Lehet anyagilag könnyebben nincs jól.

Na, mindegy – sejtem mire gondol, mit szeretne megtudni. Ha bemegy egy üzletbe például, akkor az ott dolgozók kínnak fogják megélni, hogy jött egy vásárló, vagy örömmel fogadják? Már vannak olyan helyek, ahol hivatásnak tekintik, amit csinálnak. Szerintem egyre több.

Vagy itt van például Gaál József. A festő. Fejeket fest. Tényleg elismert festő. Most van kiállítása Kristóf galériájában Leányfalun. Szigeti arcok. Merthogy Tahitótfaun lakik. Szerintem elég ronda képek. És valamiért ezt tolja. Rendszeresen. Két lehetőség van. Vagy ő látja rettenetesen csúnyának a világot. Vagy tényleg ilyen arcok laknak Tótfalun.

Mondjuk, egy jó arc azért van.

Szóval mutassam ezt meg Nórának? Mit fog gondolni? Mondjam azt, hogy én is laktam a szigeten, csak Monostoron. Ott nincsenek ilyen borzalmas arcok.

Legközelebb másik pékségbe megyek. Biztos Nórának is lesz majd kedvenc boltja.