Imádom. Vénája van a színjátszáshoz. Mindent szeret. Mert a színházat szereti.

Ascher Tamás Háromszéken.

Zseniális a darab. Én nagyon szeretem, ahogy visszautalnak klasszikus dolgokra. Ebben a Körmendi-Márkus-Haumann féle Három nővér paródiára - is. És egyszer csak ott van a színpadon.

Mondjuk, a Mohácsi féle Liliomfi előtt nem gondoltam volna, hogy azt, hogy Petőfi Sándor gatyában táncol, azt színpadon valaha hallom és látom.

Márkus és Körmendi – azaz Jordán Adél és Pálos Hanna.

Szóval, csak gondoltunk egyet és irány a színház – állójegy. Most tényleg álltunk. Azt hiszem ezt utálom egyedül a színházban, hogy előre meg kell venni a jegyet, meg készülni. Pedig ez pont így jó. Kedvünk van – megyünk. Honnan tudhatod, hogy amikorra kapsz jegyet, lesz-e kedved színházba menni.

Ivánnal ajánljuk, a darabot, és a spontaneitást is. 

Születésnapom estéjén Nórával találkoztam.

Nem ismerte a bulinegyedet. Hát arra mentünk.

Olyan volt, mint egy igazi külföldi: milyen klassz helyek.

A külföldiek persze most már mindig ott vannak. Régen inkább csak nyáron voltak.

Ma sétáltunk Mirával hazafelé. Milyen csend van – mondja. És tényleg, mint nyáron, hétvégén, egy meleg délutánon, amikor alig vannak a városban.

Ahogy kimondta – hirtelen az is lett. Csak még volt rajtam kabát.

Mikor a gyerekek kicsik voltak, és mesélni kellett nekik – a kedvencük a Villany Leó volt. Ő egy oroszlán, aki a szekrényben lakik, és akkor jön elő, mikor a szülők adnak esti puszit, és benyögik a kérlelhetetlen villanyleó-t. Na, de neki ez a neve. És ha hívják, jön. És indulnak az éjjeli kalandok.

Mira kislányom most unokaöccseinek mesélt pár Villany Leo sztorit. És most elkezdte megírni őket. Tegnap már a laptopon gépelte be. Jó lesz nyolcadikos éves munkának. Egy jó kis könyv lehet belőle.

Már rajzoltunk is Villany Leót hozzá.

Persze úgy írja, mint egy tizenhárom éves. Néha nyers őszinteséggel. Olyan szavakkal, amik nem szoktak szerepelni egy mesében. Ez már a 21. század.

Még sose használt szövegszerkesztőt. Hogy kell a nagy D-t? Mutatom. Kisvártatva – apaaaa, gyereeee. Mi van? Áhh, már nem kell.

Megoldotta.

Olyan rég rajzoltam. Van egy kép a fejemben, hogy kéne. Ez még nem pontosan az, de kezdetnek - tetszik.

Számomra a Tibeti halottaskönyv írja le legérthetőbben a halál folyamatát. Ahogy a föld a vízbe omlik, majd a víz a tűzbe, a tűz a levegőbe. El tudom képzelni, hogy a konkrét dolgok elfolyósodnak, majd el is párolognak. És egyszer csak már, valahogy másként van minden.

Izgalmas lehet, hogy ebből hogy lehet visszamaterializálódni – akár egy kis időre is.

Akik ezt most olvassuk, nem éltük még át ebben az életünkben a halált. Nem tudjuk, mi lesz pontosan.

Azt ismerjük, hogy lép valaki arra az útra, aminek a végén ott a halál. Először a gondolkodás kövesedik meg, beszűkül. Nem tud új dolgokat befogadni. Mivel a gondolkodás kockás lesz, utána a mozgás is. Az ízületek, az izmok nem mozognak már úgy. A csontok elvesztik rugalmasságukat – hajlamosak lesznek eltörni. Utána az élet törik el.

Szóval a rugalmasság megőrzése fontos. Minél idősebbek vagyunk annál fontosabb.

Lehet, ha elég rugalmasak vagyunk – főleg gondolatilag – akkor a halált is át tudjuk ugrani.

Húsvéti forradalom. 

Mostanában ezzel találom szemben magamat sokszor: hagyd el a komfortzónád.

Nem értek egyet vele. És akkor éljek komforttalanul?

Azt gondolom, ez egy megközelítési mód. Méghozzá versenyszellemi.

Ennek van most támogatása a társadalomtól. A verseny, meg az akarat. ’Mert itt mindenki sportoló’ – mondaná a Balaton együttes.

Szerintem ezt úgy kéne kommunikálni, hogy tágítsd a komfortzónád. Lehet ezt nyugodtan, szépen lassan. Valószínűleg ez a normális folyamat.

Sőt, azt is lehet, hogy szeresd a komfortzónád, élvezd. És ha szereted, akkor előbb-utóbb rájössz, hogy hol kéne még bővíteni, hogy még jobban szerethető legyen.

Tehát az akarati út, hogy azonnal hagyd el, legyél más – persze, mert ennyit kíván vele foglalkozni. Nem többet. Benyögi, hogy nem jó, aztán, érezd magad rosszul, ha nem megy azonnal.

A gondolati, tanítani próbál. Felvázolja a lépéseket. Hogy érheted el, hogy eljuss oda, ahova szeretnél. Ha kell, újra, meg újra elmagyarázza.

Az érzelmi út meg kíséri a folyamatot. Nem sürget, nem noszogat. Nincs semmi muszájtatás. Arra kérdez rá, hogy jó-e így neked? Akarsz tenni érte, hogy változz? Ha nem akarsz, akkor fogadd el magad így. Ő biztos elfogad annak, ami vagy.

Ha az első út szimpatikus, válassz magadnak egy edzőt. A másodikhoz egy tanárt. A harmadikhoz egy mestert.

Nem egy bonyolult sztori. Prágai tavasz - ugye Nóra?

Szeretem, amikor az asztrológia fényszögei megvalósulnak. Mindig olyan jókedvre derít.

Egy nyomasztóbb konstelláció van az égen, én meg jókedvű vagyok. Már le is győztem, nem hat rám.

Több ilyen volt már az életemben – olyan mágikus pillanatok.

Most is van egy, ami nyomasztóbb hangulatot tud kelteni – ha nem vigyázol.

Már reggel a boltban – kedves nyugdíjas bácsi mutat valami új terméket hasonló korú feleségének – olyat nem veszünk, torkollja le a néni.

Na de a buszon, Leányfalura. Bácsi, hatvanas, a mindent megmondó. Fiatalabb rokonnal utaznak. Szaladj, vegyél jegyet – mindjárt indul. Bő tíz perc még az indulásig, de ő már felszáll, nehogy lemaradjanak. Majd megérkezik a fiatalabb nőrokon a jeggyel. Gondosan a tárcájába. Jó itt? Vagy üljünk a másik oldalra? Kinyitom az ablakot – fűteni fognak. Persze amint elindulunk, becsukja – hiszen bevág a levegő. Kiderül, van véleménye a buszjáratokról, hogy amin ülünk az kész deficit. Persze ugyanez hétvégén – meg kevés – mivel a városiak furcsa hétvégi kapcsolata a természettel – de ezt nem fejti ki bővebben. Tényleg indulunk, már nem hallom tisztán. Franciaország, Németország, Svédország, Ausztria, kereszténység – Sorost kifelejti. Mesteremberekkel találkoznak, majd megoldják okosba’ – bár nem ezt a kifejezést használta. A fiatalabb rokon végig bólogat – csendesen tűri, biztos szívességből van a bácsi a projektben – legyen is az bármi. Mostmár bekapcsolom a telefont – és valóban. Bár kiderül arról is van véleménye, sőt meg is kell hallgassuk. Pont egy nagyobb megálló, többen le- és felszállnak, nem nyomja el a motorbúgás. Mennyi remek alkalmazás van, ő speciel az órát szereti a legjobban. Három megálló és leszállnak. Már készülődnek. Inkább készülődteti a rokont. Vedd fel a kabátod, tudod hozni? Álljunk fel.

Nehéz sztori. Csendes, de határozott nyomasztás.

Ha feladnám, hogy nem a kedvenc helyemen ülök, nem is jelenne meg az életemben. Szerencsére egy duplacopfos lány ül előttem. Nagyon szépen befonva. Meséltem már a duplacopfos elméletemről? Na, majd egy lázadós konstellációnál.

Van egy insta oldal. Wes Andersonos képekkel. Tényleg.

Aki szereti - nézze meg.

Az egyik kedvencem: