Mostanában ezzel találom szemben magamat sokszor: hagyd el a komfortzónád.

Nem értek egyet vele. És akkor éljek komforttalanul?

Azt gondolom, ez egy megközelítési mód. Méghozzá versenyszellemi.

Ennek van most támogatása a társadalomtól. A verseny, meg az akarat. ’Mert itt mindenki sportoló’ – mondaná a Balaton együttes.

Szerintem ezt úgy kéne kommunikálni, hogy tágítsd a komfortzónád. Lehet ezt nyugodtan, szépen lassan. Valószínűleg ez a normális folyamat.

Sőt, azt is lehet, hogy szeresd a komfortzónád, élvezd. És ha szereted, akkor előbb-utóbb rájössz, hogy hol kéne még bővíteni, hogy még jobban szerethető legyen.

Tehát az akarati út, hogy azonnal hagyd el, legyél más – persze, mert ennyit kíván vele foglalkozni. Nem többet. Benyögi, hogy nem jó, aztán, érezd magad rosszul, ha nem megy azonnal.

A gondolati, tanítani próbál. Felvázolja a lépéseket. Hogy érheted el, hogy eljuss oda, ahova szeretnél. Ha kell, újra, meg újra elmagyarázza.

Az érzelmi út meg kíséri a folyamatot. Nem sürget, nem noszogat. Nincs semmi muszájtatás. Arra kérdez rá, hogy jó-e így neked? Akarsz tenni érte, hogy változz? Ha nem akarsz, akkor fogadd el magad így. Ő biztos elfogad annak, ami vagy.

Ha az első út szimpatikus, válassz magadnak egy edzőt. A másodikhoz egy tanárt. A harmadikhoz egy mestert.

Nem egy bonyolult sztori. Prágai tavasz - ugye Nóra?