Nóra, Zoli meg én

2017\12\27

Ajándék

Nagyon vágytam egy telefontokra. Sajnos nem hozott az angyal. Majd vehetek magamnak.

Persze van másik, mert ami most van, az tönkrement. Csak az fekete, és nem átlátszó. És persze a telefon logója kilátszik belőle. Emő meg beszólt, hogy persze, hogy olyat vettem – pedig olyan volt csak akkor.

Kaptam viszont egy pasztell készletet. Az jó. Szeretem a pasztellt.

Rippl-Rónai pasztelljeit meg nagyon. Szeretem megnézni a Nemzeti Galériában is. Imádom, hogy nem fixálta, és ezért hullik rendesen róla a finom pasztellpor. Ha megnézitek, a paszpartúráján az üvegen túl – ott áll.

Volt az öccse, az Ödön. Ő is rajzolt pasztellel. Úgy oldotta meg a fixálást, hogy amikor kész volt, egy másik papírt tett a kész műre, megdörzsölte, így készült egy nyomat is a felesleges krétaporból, így neki rögtön két képe lett – igaz az egyik tükörfordított. Valószínűleg műgyűjtőnek jobb volt. Nem csak testvére képeit gyűjtötte egyébként. A kaposvári múzeum létrehozásában nagy szerepe volt, mely aztán Rippl-Rónai József nevét vette fel.

Bár nem tudom, hogy tud nevet felvenni egy múzeum. Sokat gondolkodik előtte? Vagy hirtelen ötlet?

Szóval szeretek pasztellkrétával rajzolni. Majd januárban fogok is, az új készletemmel.

Majd lefotózom a telefonommal. Addigra lehet lesz új tok is.

foto_4.JPG

telefon Rippl-Rónai

2017\12\26

Másik kedvenc karácsonyi filmem a Holiday.

Sajna Jude Law-t nem annyira szeretem. A filmet nagyon.

Szóval az jutott eszembe, hogy amikor a Tikkadt Szöcskével kitaláltam a koktélokat – a Long Island helyett a Budapest Iced Tea – akkor a narancslikőr helyett kerestem valami magyar édes likőrt. Dave persze rögtön segített – használjak Hubertust. Én meg mentem, és megvettem az összes fajta Hubertust. Van az a szocializmusban gyártott, a kék címkés; meg van két új. Az egyik a Hubertus 33 – az nagyon jó lett.

Hamar kiderült, hogy a kék címkés, édeskés lesz, ami kell nekem. Ám ha már ott volt – próbálgattam.

Nagyon jó ital lett, el is neveztem TSZhub-nak. tikk.jpg

Old fashioned pohár – ez köznyelven a whiskys pohár,

pár lime szelet megtörve mudlerrel – ez az a fa, amit használnak erre,

jég,

4cl Hubertus33

és felönteni a Tikkadt Szöcskével.

 

Most, hogy Karácsony másodnapján, délután, leülünk egy picit – esetleg, érdemes kipróbálni. Jude Law máris jobb.

 

Karácsony Hubertus Tikkadt Szöcske

2017\12\25

Igazából szerelem

Az amerikai típusú kevert italok – a koktélok – mindig remek lehetőségeket rejtenek.

Én nagyon szeretem a magyar alapanyagokat.

Vegyük például s Czidert.

Ezt két csaj csinálja, Kata és Orsi. Igazából szerelemből. love_actually_movie_image_bill_nighy_01.jpg

Nekem az tetszik nagyon, hogy van édes és száraz is belőle. És amit imádok, hogy nincs benne tartósítószer. Akármelyik bolti forgalomban lévő cidernél kiérzem, a furcsa utóízt, amit a tartósító okoz.

Szóval szuper két csaj!

1466125_245614442264075_1632795206_n.jpg

A Cziderrel azt találtam ki, hogy pálinka+Czider+valamilyen bitter. A körte és a szőlőpálinka jött be legjobban. Ez a két íz, ami – szerintem – jól harmonizál ezzel a ciderrel. Se el nem nyomja, se át nem írja, kellemesen erősíti, és kiegészíti az alma ízt.

És a bitter. Imádom. Pár csepp kell egy italba. Kedvenceim: csoki, grapefruit, narancs és zeller bitter.

 

Az édesből:

4cl szőlőpálinka

édes Czider

2-3 csepp csokoládé bitter

 

A szárazból:

4cl vilmoskörte pálinka

száraz Czider

2-3 csepp zeller bitter

uborkaszelet

 

Elkészítés: long drinkes, vagy csőpoharat tele jéggel, rámérni a pálinkát, teleönteni ciderrel, majd a pár csepp bitter. Megkavarni. Még a végén kaphat egy kis narancs peelt, melyet úgy készítünk, hogy gyümölcshámozóval szelünk egy kis narancshéjat, és a benne lévő illóolajat egy csavaró mozdulattal ráspricceljük az ital tetejére. Díszítés narancs darabokkal, illetve uborkaszelettel.

Szerintem elég karácsonyi ital – ha szeretjük a hideg italokat télen. Persze más ciderből is elkészíthetjük. Ha akarjuk.

Lehet, legközelebb azt is leírom, hogy a két klasszikus almás koktélt, az Appletinit és Summer Fresht hogyan írtam át Cziderre.

Egyébként italt készíteni is olyan, mint festeni. Ha megszületik bennem a kép, már csak le kell fessem. Szóval megszületik az ital a fejemben, és már csak le kell próbálni, az arányokat pontosítani – mint a címben.

10384694_408677725957745_7025722090291977698_n.jpg

 

 

Igazából szerelem Czider koktél bitter

2017\12\24

Streetart

2015-ben Vince fiam graffiti cuccokat kért. Persze még éjjel kipróbáltuk. Ezt készítettük.

Most meg valaki szaloncukrokat tett rá. Köszönjük!!!

Áldott Ünnepet kívánok Nóra és Zoli nevében is!

img_4961.jpg

Karácsony

2017\12\23

Megjött

Nóra könyve. Illetve elmentem érte.

Édes sztorik a keleti életről. Nem írhatom, hogy cuki. Azt nem szereti. Persze azt ő több helyen, hogy milyen édesek az arab kávé-tea különlegességek.

Remélem lesz belőle bemutató is. Akkor élőszóban ezek nagyon megelevenednek.

Zoli meg azt mondja, külföldre megy dolgozni. Eltanulta Nórától.

Hogy lesz így vlog? De utálom ezeket a szavakat. Meg board meeting. Azt is. Legjobban a pingelést. Magyar ragozással meg teljesen vicces.

Változunk, meg változik a nyelv is.                   

Ugye itt jöhet a komfort zóna. Mostanában erről sokat írnak. Hogy el kell hagyni. Szerintem azért komfort, hogy jól érezzük magunkat. Azt bezzeg senki nem írja, hogy ezt ügyesen, okosan, hogyan kell tágítani. Szerintem ez lesz a megoldás.

És akkor megpingelem a staffokat, a vlog board meetingre.

fullsizerender1.jpg

 

2017\12\22

De tényleg

Rendben, régen nem volt alternatív suli. Csak a normál, körzeti. Esetleg zenei.

Jó, oda kellett járni.

Mégis, hogy gondolták a szüleim, hogy furulya oktatásban részesítenek a suli délutáni keretei között? Szerintem ez akkor se volt menő. Ahogy én megéltem, borzalom volt. Gondolom, egy megkeseredett zenész volt, aki adott nekünk órákat. Se neki, se nekünk semmi örömünk nem volt benne. Így telt egy év. Hála Istennek a szolfézstanárnő, dettó a borzalmasan unalmas óráival, megbuktatott év végén.

Így tört derékba 8 évesen a zenei karrierem. Papírom van róla. Bizonyítvány.

Persze vannak még ilyen megéléseim.

Viszont örülök, hogy az én gyerekeim nem kényszerültek ilyen helyzetekbe. Waldorfba járnak. Ha panaszkodnak egy tanárra, annak általában oka van. Szerencsére ott vallják a tanárok is, hogy ha nem figyel a gyermek, akkor azért alapvetően a tanár a felelős. Tartson olyan órát, amit élveznek.

Most a gimibe jött egy kémiatanárnő, aki megunta az állami tananyag leadási kötelezettségét, meg azt, hogy nem izgalmas órákat tartson. Semmi köze a waldorfhoz – eddig – most már van. Imádják a gyerekek.

Szóval miért nem gitár? Vagy bármi más.

Aztán 18 évesen vettem egy szaxofont. Szép hangszer. Aztán unokahúgom lett szaxofonista.  Egyetemre járt. Zenekara van. Rendszeresen fellép. Sőt tanítja is. Sőt a pasijával kis koncertet is adott anyukám – az ő nagyanyja – kiállításán.

 14980795_1651174465181581_2922833958128834000_n.jpg

Végül is beértett?

 

 

szaxofon furulya

2017\12\21

Zoli - csak boros képem van

Zolinak nagy szíve van.

Magára veszi a dolgokat.

Olyankor olyan viseltes lesz. Mintha több napja lenne ugyanabban a ruhában. Pedig azt nem szokta.

Azt szeretem, ha jókedvű.

Szokott lenni ez-az a tarsolyomban ilyen esetekre. Vicces feloldások, hogy tudjanak nevetni magukon, akik beleesnek ebbe az állapotba.

De ilyenkor tud makacs lenni. Nagy szív – kemény fej.

Zoli – Fodor Ákos megvan?

Fodor Ákos: Korszerű önvédelmi fegyver

vállról indítható

rándítás

img_2990.jpg

 

Fodor Ákos rándítás

2017\12\20

Nóra kérdései

Nóra mindig valami olyasmire kérdez rá, ami fontos.

Lehet, nem rákérdez, csak nekem jut eszembe valami fontos arról, amit kérdez.

Például a festés. Nekem az olyan, hogy érzem – a helyemen vagyok.

Van egy barátom, aki függő volt. Egyszer meglátogatott. Majd megkérdezte mit tolok? Neki olyan volt, mintha valami szer hatása alatt lettem volna. Pedig csak festettem.

Emlékszem, mikor megnéztem Grace Vanderwaalt az America’s Got Talent-ben.

 

Egy mozdulata tűnt fel – felkapja a lábát. A videón 3.36, és 10.38.

Van, mikor teljesen pontosan eltalálok egy vonalat, egy színt. És látom, hogy tökéletes. Az isteni harmónia.

Tűpontosan ismerem az érzést. Én is így kapom fel a lábam mindig.

festés Grace Vanderwaal

2017\12\19

Napi horoszkóp

A Marczibányi téren a festőiskolát Mohácsi András és Nádor Tibi vezette. Izgalmas volt a két mester. András a szobrász a pontosságot, Tibi a festő pedig az érzékenységet adta át nekem.

Az asztrológia meg úgy kezdődött, hogy Andrisnál voltunk és nála láttam egy tanfolyam hirdetését. Kérdeztem, ez jó-e? Ő is tőlük.

Ott is két mester volt. Mireisz Lacitól az asztrológia filozófiáját, míg Kovács Gábortól az analógiák jelentését kaptam.

Mégis a számomra legfőbb tanítást asztrológiában Andris unokabátyámtól kaptam. A teomágikus fényszögekről. Ezek olyan fényszögek, amik nem működnek maguktól. Ám ha működtetjük őket, olyan, mintha a Jóistennel beszélgetnénk.

Sokat figyeltem, hogy egyes teomágikus fényszögek mely planétákhoz kapcsolódnak az egyes képletekben. És mivel mindenkinek a saját analógia rendszere működik – felállítottam egy saját rendszert ehhez. Általában ezt nézem meg legelőször egy személy képletében. Ki is ő valójában. Hogyan nyilvánul meg, amikor a Jóistennel beszélget. A hét világhoz kapcsolódóan: apa, anyai, tündéri, angyali, hősi, isteni, vagy mesteri módon.

Egyébként Laci első, bevezető előadását jó tíz év után kaptam meg egy cd-n. Hihetetlen volt újra hallgatni. Ha akkor, megértem, amit mond, jó tíz évet spórolok. Mindent elmondott másfél órában.

Vannak ilyen másfél órák.

17361010_1813845112275122_283424664_n.jpg

mesterek másfél óra

2017\12\18

Tanja

Az egyik legjobb nyári éjszaka a vendéglátóban.

Zárás – stand, hajnal. És egyszer csak megjelenik egy mosolygós, de fáradt csaj. Örül, hogy még van valaki. Görögországban volt. Gyerektábor. A gépe Voronyezsbe meg még két óra múlva indul csak.

Leül, meghívom egy kávéra.

Szerinte sötét a pesti éjjel, miért nem égnek a lámpák? Égnek. Kicsit elveszett. Az utolsó reptéri busszal jött be, és már két órája sétál.

Ülünk, beszélgetünk, mint két régi ismerős. Köztünk a pult.

 11811299_994747290545659_6433054769120315961_n.jpg

Merre menjen? Segítek. Sétáljon ki a Duna part felé, nézze meg a Várat kivilágítva, a Lánc hidat. Visszafele már jókedvű. Kedvenc üzletét is megtalálta – Pesten is van.

Nem sietek – megvárom vele az első buszt, ami kiviszi Ferihegyre.

 

Tanjaval jóba lettünk. Pár év múlva jött újra Pestre. Átutazóban, de egy éjjelt itt töltött. Érte megyek a hostelbe. Hatalmas séta. Megmutatom Pestet. Mosolyog.

Azóta is rendszeresen írunk pár sort egymásnak. Tudok róla.

Szeretem, ha tudok azokról, akiket megkedveltem.

 

A miheztartás végett: ma Újhold van! Pontosan: reggel fél nyolckor lesz a Nyilas Újhold. Pont az Ascendensen. És még három planéta a Nyilasban. Szép lesz. 
Kezdetnek tökéletes! A Nyilas egyik analógiája a hagyomány. Ilyenkor elindíthatunk valamit, ami hagyomány lehet. Vagy csinálhatunk valami hagyományosat. Mondjuk bejglit. Lényeg, hogy mindenkinek legyen jó!
Szerintem a Nyilasban van egy kis ego. Lehetne az enyém a legvastagabb szelet.

 

éjszaka bejgli újhold Tanja

süti beállítások módosítása