Megyek a Bajza utcán. Egyszer csak megszólal egy mantra a túloldalon. Olyan igazi buddhista mély zöngével. Aztán átvált füttyülésbe.

Tetszik.

Egy fickó – tol valami gurulós kocsin egy nagy műanyaghordót.

Szeretem a furcsa, öntörvényű embereket.

Van például egy peronőr a Kodályon – fiatal csaj, kék-rózsaszín hajjal. És mindig valami őrületes zenét hallgat.

Múltkor, amikor nem ő volt, álldogált egy bkk-s egyenruhás fiatal, kissé suta srác a peronőrkutrica mellett. Láttam, hogy vár. Én vettem egy jegyet, mire ő is odalépett, és megkérdezte, hogy a lány hazament-e már. Várható volt az igen válasz. El is somfordált.

Megesett rajta a szívem.

Láttam a peronőrön, azt gondolja; mit akarsz te attól a lánytól – az egy vagány kiscsaj.

Pedig a srácnak van igaza.

Egyedül, úgy vagyok egész, ahogy vagyok. Ha pár alkot egységet, akkor csak a felét adom. A vagány csaj és a szerény, hallgatag fiú pont a két pólussal létrehozhat egy egységet.

Persze ez nem ennyire egyszerű.

Megjósolható, hogy a csajnak kissé uncsi lesz a fiú. A fiú meg bármit megcsinál, amit a csaj akar, annyira rajong érte. A lány érezni fogja, hogy ő diktál, és akkor már nem fogja igazán szeretni a fiút. Lehet, meg is csalja valami izgalmasan maszkulin sráccal. Nem baj, a srác majd megbocsájt – legalábbis azt hiszi. Pedig ottmarad a fájdalom. Esetleg sírni is fog – remélem nem a lány előtt. Valószínű el fogja hagyni a lány előbb-utóbb.

Pedig de jó pár lennének. Mondjuk, ha lány szeretné, az sokat segítene. Mindig az aktívabb félen múlik több. Hát azért aktív – nem?

Na, mindegy a srácnak küldöm ezt a dalt szeretettel. Drukkolok, ne add fel!

Panaszkodott, hogy nem érzi jól magát Prágában. Hogy egyedül. Meg nem szereti.

Mondtam vannak ilyen periódusok, amikor belül kell melózni. Olyankor a sors elintézi, hogy ne zavarjanak meg kívülről. Persze nem könnyű.

Kovács Gábor, a Svéd, mindig azt mondta, hogy szinten tartani magunkat is nagy meló. Nem, hogy emelkedni. Ha meg nem csinálsz semmit, igazából zuhansz. A háló meg van mindenkinek – meddig lehet zuhanni.

Igazából itt is az alkotásról van szó. Hogy érdemes alkotni. Teljesen add bele magad, vagy amennyire muszáj?

Megfigyeltem az élet közepi válságot már sokaknál. A váltás nehéz. Aki szellemileg haladt jobban, az próbálja ezt az anyagi életben kamatoztatni. Míg, aki az üzleti életben, az próbál szellemiséget adni az elért eredménynek. Egyik sem könnyű.

Na mindegy, szerintem alkotni kell. És teljes bedobással.

Félgőzzel majdnem felesleges.

Mikor festek egy sorozatot, mindig van egy szint, ami állandóan feljebb és feljebb kúszik. És hiába szeretem az elsőt, már rég lemaradt. És akkor véres küzdelmek árán, átfestve, átlazúrozva, átalvatlan éjszakák után – eléri az újabb szintet.

Szóval Nóra, bíztatlak.

Saját hastag-je. A nevével. Most láttam meg.

Azért az már önmárka.

Én bírom, aki ért az önmenedzseléshez.

Persze én mindent közösségben képzelek el. Én szakszervezeti titkár lennék. Már, ha értenék jól az önmenedzseléshez.

Most, hogy a közszférában dolgozók sztrájkkal fenyegetik a kormányt – izgalmas is lenne. Amennyiben valami közszakszervezetben lennék titkár.

Azt írják, hogy, ha lesz sztrájk, akkor csak a halaszthatatlan ügyekkel fognak foglalkozni a köztisztviselők. Most már kicsit aggódom.

Nekem le fog járni a jogsim.

Nem egy hatalmas dolog. Zelleres. Ahogy anyukám készíti. Nagyon szeretem.

Kiskoromban mindig újévkor volt. És rengeteg idő telt el, mire rájöttem, hogy ha kérem, lehet egy sima, egyszerű, teljesen átlagos, hétköznapi szerdán is.

De ez hatalmas különbség.

Szerintem személyiségfejlődésben is.

És most itt vagyok, negyvenen túl – és még hány krumpli salátám lehet?

Hogy amíg mennek a feliratok, hallatszik valami veszekedés. És amikor már nincsenek feliratok, akkor felhangosodna. És a kiderülne, hogy épp szakítás van.

Tudjuk, a srác rendes – és most a barátnő, vagy már exbarátnő, kikiabálja, hogy mindig mindent elrak, és nem lehet egy kis privát rendetlensége. Lehetne, hogy mindent begyűr valami táskába. A srác meg alig bírja visszafogni magát, hogy ne igazgasson meg mindent a lány után.

Mondjuk, az év kezdődhetne újholddal – az analógiában megegyező. Idén meg telehold. Az is tud varázslatos lenni.

A veszekedés inkább telehold.

Fú, remélem, ha Hannával összejön, nem lesz ugyanez a vége.

Sajnos, én nem vagyok rendes. Legjobban a festésnél szeretem a rendetlenséget. Keresek egy színt, de nem találom, és akkor – nem baj, jó lesz ez is. És néha tényleg annyira jó lesz.

Én biztos a csajnak drukkolnék az első jelenetben.

Beszélek Szabival, hogy is kell igazi forgatókönyvet írni.

Szabi nagy fazon. Dramaturg, rendező, író, rendezőasszisztens. Színházi ember. Évekig tartott több más kaposvári színésszel színjátszótábort Horányban. Imádtam. Minden gyerekem volt ebben a táborban.

Képes volt arra, mikor Ivánék belázadtak, hogy nincs szövegük, ők csak borsók a Borsószem Királykisasszonyból – hazamennek. Hét évesek voltak talán. Egy éjjel lett pár mondatuk, egy szuper daluk – egy zseniális jelenetük. Végül is falrahányt borsók lettek.

Szóval Szabi olyan nyomot hagyott Ivánban, hogy most a Katona Behívó programjának részese.

Halvány elképzelésem sincs milyen egy forgatókönyv. Biztos spirálfűzött, hogy könnyen hajtogatható legyen. Én legalábbis így képzelem.

Persze most nem a külső forma érdekel.

Pedig fontos.

A képeknél ez a keret.

Utolsó önálló kiállításomnál, csak ferdén becsúsztatva fértek be az autóba. Még az a plusz pár centi is számított. Ha még szélesebb lett volna a keret, akkor kétszerre tudtam volna csak elvinni.

Lehet Szabinak is adok egy képet. Persze nagyot. Egy elfér a hátsó ülésen.

Van persze, hogy nem. Nem baj. Jöhet a csomagtartó.

Hátulról teszem be.

Nem csoda. Hirtelen nem lesz az elliptikus pálya egyik távolabbi szakaszán.

Meg most januárban két telihold lesz. Ezt valamiért kékholdnak nevezik. Nem egy nagy csoda. Minden évben 13 holdhónap van. Muszáj, egyik hónapban két telihold legyen. Tovább megyek – van olyan hónap, amikor két újhold van.

Szóval január 2-án Rák Telihold, 31-én Oroszlán Telihold – közte pedig 17-én Bak Újhold.

Azt írják, hogy 14%. Annyival nagyobbnak látszik a Hold.

A Thummerer Bikavér is 14%-os.

Sőt a chicago-i rendőrség is bejelentette december elején, hogy 14%-kal csökkent a gyilkosságok száma. Szerintem ők örülnek, hogy nem nagyobb.

Egyébként is ez csak látszólagos.

Mi lenne, ha a pékségben is, az almás pitémet 14%-kal nagyobbra csinálnák? Ha csak látszólag, akkor nagyobb lenne, de laposabb.

Nóra azt mondja, hogy tőle lehet bárkié a legvastagabb szelet – ő nem ragaszkodik hozzá. Nem tagadta, néha ő veszi ki magának.

Szerintem ez izgalmas kérdés. Szerénység, önzetlenség, önbizalom, ön- és emberismeret kérdése.

Persze rögtön Kohn bácsi jut eszembe, aki vendégségben Grünnél elveszi a legnagyobb szeletet a tálról. Grün meg ki van akadva. Kohn bácsi meg csak azt kérdi: te melyiket vetted volna el? Hát a kisebbet – válaszol Grün. Meg is hagytam neked.

Van, mikor egyértelmű, hogy neked jár. És akkor milyen jó lemondani róla. És az is jó, amikor nem neked járna, de te kapod.

És már megint a szeretetnél tartunk.

A szeretet az maga az érzelem. Nem szabad összetéveszteni az érzetekkel. Bár ezt sokan szeretik.

Onnan könnyű észrevenni, hogy érzelemből csak három féle van.

Szeretem.

Nem szeretem.

Közömbös.

Van, amit szeretünk, van, amit nem, és van, ami nem mozgat meg érzelmileg.

Ellenben érzetből ezer féle lehet.  A csodálatostól a borzalmasig. Abból lehet tudni, hogy csak érzet, mert hamar elmúlik. Mint mikor Zolival arról beszélünk, hogy de jó lenne egy pohár sör. De éppen dolgozunk, és nem iszunk sört. És a következő pillanatban már teljesen másról beszélünk. Pedig szeretünk sört inni. Nekem egyébként inkább közömbös a sör.

Zolival sörözést – azt szeretem. Azt szeretem még, hogy a legolcsóbb helyen a legdrágább sört isszuk. Olyan legvastagabb szelet érzés.

Nóra szeretné, ha egy ismerőse is benne lenne a filmben. Mondtam, lehet róla szó, csak találja ki a szálat.

Úgy képzelem, hogy találkozhat Hanna meg a hősünk. Csak ne tudják rögtön, hogy van már közük egymáshoz, akkor izgalmas.

Mondjuk a bárban, ahol a kulcs van leadva. A kulcs leadás megtörtént, de Hanna még nem megy el, hanem iszik egy kávét. A fiú meg jön, és iszik egy kávét, mielőtt elkérné. És valahogy egymás mellé ülnének le véletlen a pultnál. És persze beszélgetni kezdenének.

Még izgalmasabb lenne, ha már elkérte volna a kulcsot. A pultos azt hinné, hogy ismerik egymást. Aztán később, mikor csak az egyikük van a bárban kulcsért, vagy kulcsleadásban, akkor derülne ki számára, hogy nem ismerik egymást. De nem szólna, hogy ők már beszélgettek.

Persze többször is összefuthatnak ott. És lenne egy személyes beszélgetésük, és lenne egy emailes.

Azt is ki kéne találni, hogy Hanna milyen szívességet tesz a srácnak.

Meg akkor a bartender is fontos szerepet kapna, ahogy kíséri a folyamatot. Igazi bárpszichológus legyen. Mondjuk, mint Dave.

De lehetne benne Zoliból is, az a huncut mosoly a szeméből, amikor figyeli az eseményeket.

Lehetne a törzsközönségét a bárnak is bevonni, hogy ők is figyelik a kapcsolat kibontakozását. Tételezzük fel, hogy szimpatikusak egymásnak.

Sajnos az borzasztó lenne, ha Hannának nem tetszene a srác.

Még szerencse, hogy egy színésznő játszaná. Legalább játssza el.