Olyanokkal tudok remekül kapcsolódni, akik érzelmi energiák mellett működnek. Otthonos. Nekem.

Szeretem megfigyelni más energiák működését. A gondolatit, meg az akaratit.

Azért szeretem nagyon az érzelmi működést, mert el tudja fogadni a másik kettőt. Akár még szeretni is.

Azért az akarati nagyon szeretne megváltoztatni, és bizonyítani, hogy neki van igaza. A gondolati meg magyarázni, hogy neki van igaza.

Legyen nekik.

Kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordult szerzeteseihez Lin-csi apát.
- Hívek! Tudjátok-e, hogy mi az egyetlen tökéletes dolog a világon?
- A világon az egyetlen tökéletes dolog Buddha tanítása - szólt hosszú csend után a legbátrabb tanítvány.
- Szerintem - kezdte a másik - tökéletesebb az elme, melytől a Tanítás származik.
- És tökéletes minden elme, mely a Tanítást felfogja - szólalt meg a harmadik, s magyarázatul hozzátette. -
Merthogy a Tanítás által minden elme tökéletessé, vagyis buddha-elmévé válhat.
- Úgy van! Úgy van! - helyeseltek kórusban a szerzetesek, hogy jelezzék, ők is buddha-jelöltek.
- Az emberi elme tehát maga a tökély - foglalta össze Lin-csi mester, aztán egy újabb kérdéssel folytatta a
beszélgetést. - Na és tudjátok-e, szerzetesek, hogy ez a tökéletes emberi elme mire való?
- Az elme teremtő - vágta rá a választ a legtudósabb szerzetes. - Az elme teremti a gépet, mely a föld
mélyéből kiemeli a vizet, mely megforgatja a szántóföldet. Az elme teremt tudós gondolatokat, melyek
világosságot gyújtanak a világban, s teremti a művészetet, mely szebb, mint a valóság.
- Jól mondtad, szerzetes! - dicsérte meg az eminenst azonnal Lin-csi, s tovább kérdezett. - És azt vajon
tudjátok-e, hívek, hogy mindezt miért teszi az elme?
A csarnokban ismét nagy csend honolt, majd megszólalt egy öreg szerzetes.
- Az elme azért teremt gépet, mert gépek nélkül már nem boldogul. Azért gyújt fényt a világban, hogy ő
maga ne tévelyegjen vakon, és azért teremt művészetet, hogy gyönyörködjék teremtő képességében, vagyis
önmagában - szólt az öreg, mire Lin-csi így fejezte be a beszélgetést.
- Az elme tehát egyáltalán nem tökéletes, hiszen leginkább önmaga megsegítésén fáradozik. Az elme
ezenkívül önző és akarnok. Tudása öncélú és haszontalan. Érdemes hívek! Az egyetlen tökéletes dolog tehát
a világon: a nemtudásotok. Bármit tesztek, tehetnétek jobban is. Bármit tudtok, tudhatnátok jobban is. Amit
viszont nem tudtok, azt hibátlanul nem tudjátok. Vagyis tökéletes a nemtudásotok! De azért el ne bízzátok
magatokat, tanítványok! A nemtudásban különbet, mint ti vagytok, akárhol találok! - figyelmeztette végül
szerzeteseit Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Su-la-ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, közreadja Sári László, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999

Most akkor kell fessek, vagy nem? 

Mindenesetre ezt a két képemet olyan szép helyre tették a kiállításon.

Tegnap beírattam a két középsőt a gimibe.

Nem szeretem, hogy évenként kell ezt csinálni. 

Engem szerintem egyszer írattak be. Általánosba. A gimit már én intéztem. Igaz, vehettem szeszesitalt a boltban, sőt cigarettát is, ha apukámnak elfogyott volna. Sose, fogyott el - nem emlékszem, hogy cigiért küldött volna valaha is.

Na mindegy, ez most szülői feladat. Beíratás.

Nem tudom, a beiratkozás miért rövid i, míg a beíratás hosszú í.

Már kettő, amit nem értek. Persze van több is. de azokra ma nem térek ki.

Hogy ezt hogy találták ki?

Tény, hogy van egy Pestiskereszt a Fő téren. Kalmárkeresztnek is hívják. Mert hogy, ők állíttatták, mert elkerülte a pestis a várost.

Nem tudom milyen pestist akarnak most elűzni. Mire gondolnak?

Igazándiból talán, csak kitalálták, hogy legyen még egy dedikált hétvége - valamire. Hogy jöjjenek az emberek Szentendrére. De miért pont pestis? Gagyi szóvicc, hogy Pest is jöjjön. Ha már a budai oldalon van.

Lényeg, hogy lesz fesztivál. 

És lesz kortárs kiállítás is. Naná. Ha már a festők városa. 

Engem is meghívtak. Nem is értem miért. Annyira nem a szentendrei áramlathoz tartozom. 

Szerintem negyven éve nem változott semmi - mármint művészetileg Szentendrén. Ahogy Szlávik Lajos fogalmazta, neoprimitív-posztmodern. Ez megy.

Végre leszedték a posta elől azt a borzalmas ujj szobrot - erre kiraktak egy locsolókannát. Biztos azt is viccesnek gondolják. Magam részéről Malevics Fehér alapon fehér négyzete után nem gondolom, hogy lenne még igazán értelme bármiféle viccnek a képzőművészetben. Persze ez nem egészen igaz, azért lehet viccelni, csak legyen indokolt. Sajnos a locsolókannának semmi indoka nincs. Legalább szobornak izgalmas lenne.

A szentendrei művészboltból sok kezdeményezés indult már. A legérdekesebb a Lakástárlat sorozat. Ellátogatnak szentendrei művészek otthonába, műtermébe. Györgyit nagyon szeretem. Na ő hívott meg. Volt egy kis félre értés a kiállítás kiírásával - legalábbis számomra. El is akartam linkeskedni - nem értettem meg, hogy ez bizony egy meghívásos kiállítás. De aztán megértettem.

A Hanna körök két képét vittem el.

Szépek lettek fekete passzpartúval. 

Szóval - kössz Györgyi!!!! 

A leadásnál láttam izgalmas képeket. Lehet észre se vettem a változást.

Szóval, aki a hétvégén Szentendrére megy - esetleg nézze meg.

Olvasom, bezár.

Kár érte. Most majd júniusban Zolival elmegyünk egy búcsúestre.

Vicces tényleg, hogy huszonévesen is pont ilyen volt. Nem változott.

Pedig volt egy bő évtized, amíg nem látogattam.

Remélem az új tulajdonos hasonló helyet fog üzemeltetni. Vagy valami hasonló szellemiségűt. Kézműves söröző, meg vega-vegán falatozó van már elég.

Kicsit sajnálom, hogy Nórát nem vittük el. Bár látni, látta.

Gyorslábú Odüsszeusz.

Tehénszemű Héra.

Sisakrázó Hektór.

Epitheton ornans - állandó vagy díszítő jelző. Szerepe tartalmi és formai: a szereplő személyek jellemzésének eszköze. Egyrészt a fizikai vagy szellemi adottságok hangsúlyozásával a szerző igazolja a cselekvő ember tetteit, a hallgatóság számára pedig megkönnyíti a hatalmas embertömegben és az istenek világában való eligazodást. Formai szerepe: visszatérő fordulataival fenntartja a szóbeli előadás ritmusát.

A 21. században legkönnyebben főnökök, vagy vezetők kapnak állandó jelzőket. Én úgy veszem észre.

A főnökök állandó jelzői mindig negatív irányultságúak. Indul valami tényleg karakteres jellemzőből, majd átvált vulgárisba, később visszatér a karakteréből adódó, és állandósul. 

A vezetők állandó jelzői pozitív megközelítésűek. 

Végül is, ami a különbség a vezető és a főnök között.

Szóval, ha hallgatok egy beszélgetést, rögtön tudom, hogy akiről beszélnek, milyen megítélésű. 

Meg szeretem is ezeket a jelzőket. Olyan tényleg lényeglátóak. Ha nem éppen a vulgáris szakaszban tart az eposzi jelző evolúciója - mert akkor végtelen egyszerű. 

Leányfu a program.

Kicsit nehezen indul.

Nem csak a busz.

Elfoglalták a kedvenc helyem.

Egy fél cigit is elszívtam volna, de későn indultam.

Legalább a légkondi.

A könyv – hogy milyen szép.

Tényleg.

Megint a kezembe vettem.

Emlékszem a bemutatón, elmesélte, hogy vonták meg tőle a Derkovits ösztöndíjat. Azért a szoborért, amit kiállított az ösztöndíj kiállításán. Pedig, azoknak a szobroknak volt az egyik első darabja, amik most vannak a könyvében.

Vannak olyan pontok, amik visszaérnek önmagukba.

Már másként.

Olyan jó dolog ez. Visszajelzés. Talán elégtétel – de nem ez a jó szó rá.

Egyik kedvenc színészem mesélte, milyen rossz volt úgy dolgozni, hogy valaki rámondta, hogy tehetségtelen. Most meg a Katonában játszik.

Szóval örülök, hogy a könyvet is elismerték. A benne lévő fotókat is szeretem. Na meg András köveit is.

Beszéltünk, hogy a verseidnek kellene valami gerilla felolvasás.

Kis túlzás, hogy beszéltünk. Azt mondtad, hogy majd gondolkodsz.

Nade!!! Itt a könyvhét. Ünnepi. 

Vörösmarty tér. Este csak a zárt bódék. Semmi más. És színpad is van.

Jövőre szervezzük meg!!!

Kell valami fény, nem sok, meg hangosítás. 

Szép kis este lenne.

Lehetne flashmob is.

Biztos vannak színész barátaid, akik szívesen olvasnának fel. Mondjuk este a színház után.

Jöhetnének különböző színházból. Sőt fel is vehetnénk, ahogy vége a különböző előadásoknak, és elindulnak a Vörösmarty térre. És, aki először ér ide, az elkezdi, aztán felváltják. 

És az egészről készülhetne egy jó kis film.

Persze te rendeznéd.

Hm?

Májusi idill

ülünk egymással szemben az erkélyen

mint egy vonatkupéban

kiváltságosan csak mi ketten

ráadásul még abban az időben mintha

amikor még lehetett cigizni

de persze hogy nem mert ez most van

most történik

velem szemben lassan éred el

az üzemi hőfokot jó látni ahogy átadod

magad a lassú eszmélésnek

felhúzott lábakkal a gomolygó füstben

hunyorogva

a tárva-nyitva ablakon beomló

verőfénytől amit visszaver a szembeház szemben

hasonló erkélyekkel

olyan mintha az elsuhanó táj megállt volna

nekünk és miattunk egy pillanatra

ahogy ülünk szemben egymással

mint két képzeletbeli barát akik épp

képzelik egymást

miközben persze hogy tényleg minden áll

hiszen egy házban vagyunk szembeházzal szemben

hasonló erkélyekkel

csak a nap

ahogy benéz hogy új felszállók menetjegyét

de mi csak legyintünk hogy itt ülünk már egy ideje

és különben is a következő állomáson leszállunk

mondjuk

és amíg meg nem jön a csatlakozás addig

a restiben tolunk egy tonikot.

Nagyon szeretem Lin-csit. Tegnap megint feljött az akarat kérdése. Arról meg mindig ez a példázat jut eszembe.

Lin-csi kolostorába egy nap vendég érkezett. Vang tanácsos urat, aki támogatója volt a kolostornak, szívesen
látták a szerzetesek. Miután jót ettek-ittak, Vang és Lin-csi sétára indultak. Végigjárták a kertet, az
épületeket. Amikor a szerzetesek csarnoka előtt megálltak, Vang úr megkérdezte.
- A szerzetesek, ugyebár, ebben a csarnokban olvasgatják a szent könyveket?
- Nem, tanácsos úr, a szerzetesek nem itt olvasgatják a szent könyveket.
- Nem itt? Hát hol? - kérdezte a tanácsos.
- A szerzetesek egyáltalán nem olvasgatják a szent könyveket - vallotta be Lin-csi apát, s a tanácsos
ámulatára még csak nem is szégyenkezett.
- Akkor bizonyára a meditációban gyakorolják magukat a hívek. Itt végzik a gyakorlatokat? - kérdezte Vang
nagyúr, megadván Lin-csinek a lehetőséget, hogy dicsérje a szerzeteseket. De az apát nem élt vele.
- Nem, tanácsos úr. A szerzetesek nem végeznek itt gyakorlatokat.
- Nem?
- Nem.
- Hát akkor hol?!
- A szerzetesek, tanácsos úr, egyáltalán nem végeznek meditációs gyakorlatokat - jelentette ki Lin-csi apát, s
bátran Vang úr szemébe nézett. A tanácsos zavartan hümmögött, majd újra kérdezett.
- Bizonyára nagy hitvitákat folytatnak, így képzik magukat. Ebben a csarnokban vitatkoznak?
- Nem, tanácsos úr, a szerzetesek sem itt, sem máshol nem vitatkoznak. És nem képzik magukat - mondta
Lin-csi. Zavarában Vang már rá se nézett.
- Hát akkor mit csinálnak ebben a kolostorban a szerzetesek? - kérdezte végül félénken.
- A szerzetesek, tanácsos úr, ebben a kolostorban buddhává válnak. Ha akarnak - felelte Lin-csi Vangnak,
majd hosszan hallgatott. S míg az apát hallgatott, a tanácsos elméje megvilágosodott. "- Hiszen világ mélye
és sekélye, a gondolat fényessége, a szépség szép reménye, mind a mi kezünkben van" - gondolta Vang.
Majd meghajolt Lin-csi felé, s szívében hálával távozott.

Su-la-ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, közreadja Sári László, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999