Én egyébként nem szeretem a Piroska és a farkast.

1697-ben jelent meg először. Mondhatnánk, hogy a női emancipáció előfutára. Hiszen Mary Wollstonecraft 1792-ben írta meg A nők jogainak követelése című könyvét.

Majdnem 100 év.

Később a Grimm fivérek tették világszerte ismertté. Szerintem csúnyán elbaltázták. 

A piros Mársz isten színe. Ő pedig igen férfias. Nem egy kiscsaj színe.

Emlékszem ez az 1970-es évekre odáig fejlődött, hogy a piros lett a csajok színe a kék pedig a fiúké. Ami pedig Vénusz istennő színe. Szóval az oviban, ha piros cucc volt egy fiún, az nagyon kínos volt.

Aztán most meg csodálkozunk a metroszexualitáson.

Tényleg újragondolhatnánk!

Rengeteg ilyen nevű új étel van. 

Ezmegaz újragondolva.

Nem szeretem ezeket.

Beletesz valamit még az eredeti receptbe. Miért nem azt írja, ezmegaz mazsolával? Mondjuk.

Én nem vennék újragondolt almáspitét. Egy speciális almáspitét persze megkóstolnék. Kardamom mondjuk - az izgatna.

Csak legyen ez a neve: kardamomos almáspite.

Szerintem a klasszikusokat nem kell újragondolni. Sőt, úgy látom, hogy amit tényleg újragondolnak, annak igyekeznek új nevet adni.

Mi lenne, ha a Piroska és a farkast gondolnák újra? 

nap aztán beszéltem egy barátommal, akinek teljesen más véleménye van a megoldásokról.

Neki is igaza van.

Félelmetesen elfogadó tudok lenni.

Tovább kellett gondoljam. Valójában mondhatjuk, hogy nem megoldás. Ahogy én gondolkodom több is. Ez már maga a varázslat. 

A varázslat az, amikor valamit, átalakítunk. 

És ez átalakítás.

Ha nem alakítjuk át, de zavar, hogy úgy van, akkor az nem jó helyzet. Húz lefelé. Zuhanás.

Hogy meddig zuhanhatsz lefelé az meg van írva egyébként. Van egy sorsháló, ami megtart. De felfelé nyitott az út. 

Zuhanni könnyű. Az emelkedés a nehéz. 

Szóval, mondhatjuk, hogy nem megoldás, hanem varázslat.

A varázslat pedig izgalmas dolog. Mágusi elfoglaltság. Lehetünk mágusok - legalább a saját életünkben.

Pár napja, több alkalommal, különböző összefüggésekben, különböző személyekkel a következő merül fel - tehetősség. Ki miben tehetős. Az általános értelemben ezt anyagiakra értjük. 

Az a meglátásom, mindenki tehetős valamiben. Sőt, mindenkiben van tehetősség. 

Nem biztos, hogy anyagiakban nyilvánul meg.

Lehet ez szeretet - például. Vagy kapcsolatok. Vagy tudás.

Szóval mindenkinek van receptje a tehetősségre.

Ha más életterületen is hasonló tehetősséget szeretnénk elérni - le kell fordítsuk, mit tettünk a saját tehetősségünkért. Tanultuk, csináltuk, minden nap foglalkoztunk vele, örököltük, kaptuk? 

Alkalmazni kell, hogy értük el. Persze nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz, mint azon az életterületen, ahol ez természetes. Nem baj. 

Lényeg, hogy van rá recept. Mindenkinek saját. 

Hát ennyi.

Bár jó lenne, egy frappáns idézet. 

Remélem, volt már olyan mindenki életében, hogy valaki jelenlétére nagyon vágyott. És akkor hirtelen - mondjuk, a következő megállóban - felszállt, pont ott, pont azon az ajtón, ahol épp rá gondoltál.

Jó kis emlékek születnek így. 

Vagy éppen történetek.

Mert akkor és ott, pont úgy kapcsolódtatok, ahogy épp talán senki más azon a villamoson.

Lényeg, hogy vannak ilyen kapcsolatok.

Jó tudni, hogy nem csak az én életemben.

Fiam alszanak. Fáradtan, mélyen. Az egyik megszólítja a másikat, álmában - sőt valami közlendője is van - nem értem pontosan mit mond. De, a másik felébred - hm? Öt másodperc az egész. Alszanak tovább.

A testvéri szeretet melengeti keblemet.

Ennek mindig van egy ünnepélyessége. 

Valószínűleg a csend miatt. 

Csendes az egész város. 

Sőt van egy mosolygóssága is. A szombati buli vége miatt - gondolom. 

Fél ötkor indul az első metró. Meg az első hajnali járatok. Onnan van csend. Még egy-két pár, egymásba karolva.

Szeretek ránézni a netre - ki van még fent. Hol tölthették az estét? 

Tavaly ilyenkor imádtam bicajozni. Indulnak az automata locsolórendszerek. Meg is csináltatom - van most egy-két hibája.

Szeretem leolvasni az analógiákat az emberekről.

Nekem beszédesek.

Például az öltözködés. 

Milyen színekbe öltözött aznap. Rögtön elárulja, milyen állapotban van. 

Ma például láttam egy lányt, világoskék ruciban volt. Vénuszi kékben. Igen és sugárzott róla a Vénusz. Benne is volt ebben a szerepben. Tudta, hogy szép. És ennek így, tényleg volt egy alapvető harmóniája.

Rózsaszínben is szép lett volna. Az is vénuszi. Vagy virágmintásban. esetleg pöttyösben. De neki ma a kék ruciját kellett felvegye. 

Szóval biztos érzelmes állapotban volt.

Jó, ha egy lány érzelmes állapotban van. 

Persze ez is foglalkoztat. Ha már csajos képeket készítek mostanában.

Merthogy azok - ahogy látom őket.

Erre megint eszembe jutott, hogy volt egy ötletünk Andris bátyóval, hogy készítünk Tündérkártyát.

Persze fel kellene dolgozni a tündérlegendákat. 

Andris előzetesen ennyit írt:

Az Ezüst Tündék voltak a papok, a magas hegyekben éltek, a többi népek hozzájuk jártak tanácsért. Az Aranytündék voltak a közvetítők, ők mindenhol felbukkantak. A Smaragd Tündék a hegyes, erdős részeken éltek, az élet gondozása és a gyógyítás volt a dolguk. A Rubin Tündék a harcosok voltak, a síkságokon lovagoltak, és nagy energiákat mozgattak. Az Ében Tündék voltak a kézművesek és a hajósok. Ők kovácsolták a mágikus tünde ékszereket.

Na ezt kell analógiásan feldolgozni.

Szerintem, amennyiben az ezüst Hold analógia, akkor ez egy női energia. Mivel ez az energia kapcsolódott az istenekkel, a papok által - ezért van az a kép bennünk, hogy a tündérek alapvetően lányok. 

Érdekes. Szóval, egy teljesen más szimbólum és analógia rendszer. Mondhatni Holdközpontú. Dehát, nem is emberek, hanem tündérek.

Na ezen lehet gondolkodni.

Amikor elkezdtem festeni a csajos képeket, akkor a formai világgal jobban el voltam foglalva, mint a színvilággal. Most, amikor úgy érzem, megtaláltam a színvilágát is. Az eddig elkészült képek elkezdtek devalválódni. Már nem is olyan jók, nem is olyan izgalmasak. Rossz a méretük. szóval nem tetszenek.

Gondoltam leselejtezem őket.

Zolival meg elmentünk az utolsó Wichmannra. Mondom neki a tényállást a képekkel. Azt mondja, neki kellenek a régiek. De mondom, nem jók. De, neki kell. De, kap az újakból. De, neki a régi kell. Szóval, nem jutottunk dűlőre.

Mondtam neki pedig példát. Mi lenne, ha beülne a Barakába, és szólna, ha a séf elront valamit, azt majd ő megeszi. Biztos nem zavarnák ki.

Hát, Zoli ilyen, így szeretjük.

Milyen izgalmas az, hogy rengeteg jó emlékünk van. És igazán csak ennyi. Már nincs meg a konkrét érzés, csak az érzés emléke.

Nem?

Az első szerelmem illata már nincs meg, de emlékszem, hogy jó illata volt. 

Nade, ha nincs meg a konkrét érzés, csak az emléke, akkor minden emléket, jóvá lehet tenni a fejünkben. Már, ha van rossz emlékünk.

Ugye?