Mindig irigykedve figyelem az előadóművészeket. Rögtön kapnak visszajelzést. Mekkora a taps, meg a hujogatás.

Mondjuk egy színész – és lehet egyre jobb lesz a karaktere. Magától is, meg a tapstól is.

Az alkotó folyamat állandó visszajelzés mellett működik.

Vannak más művészeti ágak – most épp a festészetre gondolok. Ott nehezebb a napi visszajelzéseket begyűjteni. Lehet, hogy csak kiállításonként van.

Ilyen lehet az író is, kötetenként.

Két kiállítás, kötet között évek is eltelhetnek.

Persze lehet, hogy egy színésznek zavaró a napi megmérettetés. De az mégsem lehet, hogy nincs a darab végén taps. Csak felállnak a nézők és hazamennek. Bár izgalmas kísérlet lenne - biztos nagyon meglepettek lennének a színészek.

Ha festek, engem is feszélyez, ha valaki csak úgy odaáll és visszajelez.

Szóval minden művészeti ágnak megvan a saját visszajelzési szokása, rendszeressége. Alkalmazkodunk hozzá.

Mondjuk, nekem van egy szűk köröm, akinek elküldöm az aktuális kép, aktuális állapotát – éljen a modern technika, messengeren.

Fontos ez a hat-hét visszajelzés. Persze nem is mindig kapok mindenkitől.

János mindig különleges meglátásaival segít. Egyébként gyönyörűen fényképez. Mindig elkapja a legemberibb pillanatokat.

Na és, hihetetlen megjegyzéseket fűz a képekhez. Olyan emberi meglátásokat. Nagyon szeretem őket. Legközelebbi kiállításomon biztos lesz egy est, mikor tárlatvezet. Rábeszélem.

Szóval ma is elküldtem.

Ezt - ebben az elkezdett állapotban.

Mire ezt válaszolta:

Ez Yoko Ono vázlata lehet.

És milyen igaza van. Szóval van még dolgom vele.