Cián, bíbor, sárga, fekete. A nyomdai négy szín. Ha jól emlékszem ebben a sorrendben is nyomják. Raszter pontok, rácsállás.

Mikor én dolgoztam nyomdai reprodukciós üzemben, akkor még szobányi fényképezőgépek voltak. Persze voltak már scannerek is. Szintén szobányi méretűek.

És idegen nyelvű szakszavak – moire, lupé, etz.

A Kossuth Nyomdában, ahol én is dolgoztam, a nagyítót nem lupénak, hanem lupának hívták. Mindenki. Nem sikerült kiderítenem honnan eredt. Pedig izgatott.

És voltak üzemcsarnoknyi hatalmas ofszet nyomógépek. Volt gépindulás. Gépmesterek. Rollőr. Alacsony fordulaton indították, és kész íveket nézegették folyamatosan, és a nyomólemezeket állítgatták. Négy torony – színenként – és a papír mindkét oldalára nyomtak, tehát nyolc lemezt állítottak. Amikor megvolt, feltekerték a fordulatszámot. A rollőr targoncával pakolászta be egymás után a hatalmas papírtekercseket. A végén meg hajtogatva jöttek ki az ívek.

Most ismerek egy másik Bíbort. Bártender. Nagyon alapos, precíz. És minden nap ugyanolyan rendet hagy. Mindezt jókedvvel. Bírom, jó fej.

Ha meglenne még a régi lupám, azzal se igen találnék nála rendetlenséget.