Rengeteg tudatállapot változást élünk meg nap, mint nap. Az egyikből átesünk a másikba. Történésnek észleljük. Azt érezzük, benne vagyunk a sztoriban.

Azt gondolom, minden tudatállapotnak saját törvényei vannak. Mivel vannak nagyon hasonló törvények – más-más tudatállapotnak – nem érzékeljük a változást. Ha olvasok, és figyelek a szövegre, ennek nincs különösen nagy szabályozása. Legyen kellő fény, legyen bennem figyelem, ne legyen túl nagy külső inger, ami zavaró lehet, kényelmes legyen a póz, amiben olvasok.

Ha odaállít egyik gyerekem, hogy apa segíts a geometria házimban, megváltoznak a szabályok. Vigyázni kell a körzővel, a figyelmet másra kell összpontosítani – mindemellett az előző szabályok még érvényesek maradhatnak. Nem nagy változás. Végül is nem nagy tudatállapot változás.

Amennyiben nem tudjuk megfigyelni saját tudatállapotainkat, hogy tudnánk mások tudatállapotaira figyelni. Hogy tudnánk másokra figyelemmel lenni. Mondjuk, ez szülőként fontos lehet. Ha emberekkel foglalkozunk – szintén.

Vannak olyan tudatállapotok, amik teljesen idegenek számunkra. Ha nem értjük meg, hogy az egy tudatállapot, akkor csak szörnyülködni tudunk.

Esterházy Péter így fogalmazta ezt meg: "Ha a sok megérthetetlenséget nem lehet kezelni, akkor az ember védekezésül provincializálódik. Teremt egy mi-t magának, bezárja magát a mi-be, ott kiismeri magát, és abban a pillanatban, amikor megteremtette ezt a mi-t, azonnal megteremt egy nem-mit, egy őket, egy azokat. Így például a kultúra rögtön megszűnik tágas, barátságos rétnek lenni, ahol sétálgatunk, beszélgetünk, hol egyetértünk, hol nem, hanem vár lesz a kultúra, az igazság lakhelye, amelyet erkölcsi és hazafias kötelesség védeni, és aki támadja, az áruló, idegen szívű, posztmodern, mi is van még?"

Esterházyról mindig eszembe jut Ottlik Géza. A Hajnali háztetőkben ír egy prostituáltról, Liliről, aki azért imádkozik mindig, hogy nehogy szerelmes legyen, mert akkor nem tud dolgozni. És persze megtörténik.

Olvasva, romantikusnak, szentimentálisnak tűnik.

És megtörténik a szemem előtt kamaszkorom olvasmánya. Lili drámája. Beleszeret a legfiatalabb pultosba.

Csak nem Lilinek hívják – érthetővé válik, hogy ez is egy tudatállapot.

Szeretek az éjszakában dolgozni, a pult belső oldalán. Az is egy teljesen más tudatállapot – mármint maga az éjszaka – saját törvényekkel.

Gyermekeim gimnazisták – a szülők között fontos téma a bulik világa. Félnek. Szerintük sokat változott a világ azóta, mikor ők voltak kamaszok. Szeretnék, hogy gyermekeik ugyanabban a tudatállapotban legyenek a bulik alatt is, mint otthon – mondjuk vasárnap.

Nem érzékelik, hogy egy teljesen más szabályrendszer van az éjszakában. És ha gyermekeik nem alkalmazzák, kívülállók maradnak.

Sokáig én se értettem. Portás barátommal és annak felvágott nyelvű barátnőjével sétáltam hazafele, mikor a lány, Kármen szóváltásba keveredett egy sráccal. Barátom türelmesen hallgatta, nem avatkozott bele. Kármen tudta, hogy van hátvédje – hát járatta a száját. Zoli egyszer csak finoman megfogta a karját, maga felé fordította, és ennyit mondott: Kármen, ha nem hagyod abba, le kell üssem.

Ennyi. Ez az éjszakai tudatállapot törvénye. Összeállt abban a pillanatban.

„Egy buddha bölcsessége egyszerűen abból áll, hogy a feltételekhez kötöttet annak ismeri meg, ami az valójában: feltételekhez kötöttnek” – írja Ácsán Szumédhó.

Mindennapi tudatállapotaink feltételekhez kötöttek. Legalábbis nagyon úgy néz ki.

És hirtelen fontossá válik a türelem. Hogy ne ugorjunk egymás torkának – ha két teljesen más tudatállapot találkozik.

„A világ történetesen olyan, amilyen, és ebben a pillanatban csak ilyen lehet. Egyetlen dolgot tehetünk, azt, hogy türelmesek vagyunk vele.”

„Manapság a mettá nagyon hiányzik a világból, mégpedig azért, mert túlfejlesztettük kritikai képességeinket; folyton elemzünk és bírálunk.”

Két mondat Ácsán Szumédhótól.

Összefoglalja az egészet. Legalábbis számomra.

A világot, mely látszólag körülvesz, történések sokaságának éljük meg. És mindegyik történéshez van valami hozzáfűzni valónk. Véleményünk, amit valamiért ki is mondunk. Sőt, keressük is az alkalmat, hogy ezeket az észrevételeinket megosszuk másokkal. Talán ezzel az alakalom kereséssel mi magunk is történéseket generálunk – amire majd más tud reagálni.

Valahogy fent kell tartani a körforgást.

Hihetetlen is lenne, ha mindenki türelmes és szeretetteli lenne. Lehet, megállna a pörgés.

Mielőtt leállna a pörgés, gyorsan a Föld vagy az északi, vagy a déli pólusához kéne érni. Az egyenlítőn mért tengelykörüli pörgése ugyanis cca 1670 km/h. Azzal iszonyat nagyot esnénk. Már, ha a Föld pörgése is leállna.

Milyen szerencse, hogy ezzel a gondolattal is tovább hajtom a pörgést. El se tudom képzelni, hogy így este hogyan juthatnék el az északi pólushoz gyorsan.