Feltétlenül.

Van egy nagyon kedves barátom. Szerintem az., bár talán nem olyan klasszikus értelemben.

Néha, egy-egy kérdéssel megkeres. Olyan bonyolult, összetettel, érzelmi síkon mozgóval. 

Most éppen egy párkapcsolati problémával keresett meg. Megbeszéltük.

Persze, milyen jó lenne egy ilyen beszélgetésre egy teljes napot rászánni. Nem huszonegy percet telefonon. 

Az adott problémára - esetleg találunk választ ennyi idő alatt - nade(akkor is egybe írom) utána kezdődne az érdemi része.

Szóval, az, hogy vannak gyerekeink, és hogy őket feltétlenül szeretjük - ez rendben van. Mondjuk, megkérdőjelezhetetlen. Van valami ebben a vér a vérből.

A társunk nem az. Szerethetjük azért feltétel nélkül - ha tudjuk. 

De észrevettétek-e, hogy igazából feltétel nélkül szeretni az tud, akinek már van gyereke? Talán az is megszületik a gyermekekkel. Jó, lehet, hogy nem mindenkinél. 

És olyan is lehet, hogy a gyerekeit tudja, de a párját nem - feltétlenül.

Lényeg az, ha már van gyereked, és érzed, hogy feltétel nélkül tudod szeretni, akkor van recepted arra, hogy szeresd a párodat is hasonlóképpen.

Ne tagadjuk le, vannak olyanok is, akik a minden további nélkül, bármikor, gyermekkel, vagy anélkül is tudnak feltétlen szeretni. Legyünk hálásak Vénusznak!