Vannak ezek a képek, amik ott bent, legbelül.

Élnek.

És persze, lehet, egyáltalán nem úgy volt.

Szerencse, hogy át tudom írni belül. Mert akkor az a kép él. 

Ez úgy is tud működni, hogy átírok valamit, ami nem úgy volt - olyanra, amit akarok. Mert az elme szabad.

És lehet, hogy fontos, hogy úgy éljen bennem. Mert kedvesebb. Meg igazából - már mindegy. 

Zitáról például van bennem egy kép. Több is persze. De ezt imádom. 

A 2009-es kiállításom megnyitóján találkoztunk először. Laza, bő farmernadrág - fehér ing, hasán megkötve, köldök kint. És egyáltalán nem biztos, hogy ebben volt. Kicsit olyan sztereotip is. 

Nem baj. Biztos találnék ilyen képet a neten. Csak be kéne ütni: Zita.

Mutatok másik képet róla - ez két éve volt, mikor meglátogatott Micikével a hasában.