Öt százalék.

Nem tűnik soknak. Ha egy ezresért vásárolok, lemarad egy, esetleg két kifli.

Mi van, ha ez az öt százalék egy etnikai kisebbség?

Úgy tűnik ez az a határérték, ahol már érdemes elgondolkodnia egy politikai szélsőségnek, hogy belekezd a népirtásba. Talán, ha kevesebb, akkor nem érdemes, ha több, akkor meg már rázós.

A népirtás egy folyamat, ami háborús helyzetet, vagy diktatúrát és fegyveres agressziót feltételez. Így hiába emberiesség és béke elleni bűn. Hiába a párizsi békeszerződés 6. cikke, és hiába az ENSZ Genocídium-egyezménye.

Kriminológiailag szakaszokra bontható. A célpontok körének meghatározása, majd nyilvántartásba vétele, ezután a megjelölés és diszkriminálás, aztán a vagyoni korlátozások és vagyonelkobzás, majd a módszeres elszigetelés és végül a tömeges kiirtás.

Az európai kultúrában a holokauszt a legfeldolgozottabb népirtás. Nem csak történetileg. Irodalmilag is.

Ezekben a feldolgozásokban olyan emberi pillanatokat idéznek meg, amiket a sajtó, és történeti-történelmi adatok nem képesek bemutatni.

Tadeusz Borowski, egy lengyel túlélő leírja egy novellájában, hogy cserélik el a lopott marharépát egy fejadag kenyérért. Tudva, hogy másnapra vérhasat fog kapni, akivel elcserélik, ez pedig az adott körülmények között a biztos halált jelenti. Marek Edelmann a vele készített riportban elmeséli, milyen a varsói gettó felégetése előtt kimenekülni a csatornákon át, úgy, hogy nemet mond a pár még életben maradt prostituáltnak, arra a kérdésre, hogy mehetnek-e ők is.

Egy üldözött nép sorsát le lehet bontani egyéni sorsokra is.

Ezek az egyének azok, aki valamiért nem szimpatikusak az üldözőknek.

Biztos fordítva is igaz. Az üldözők csoportja is egyénekből tevődnek össze. És az is biztos, hogy ők se szimpatikusak az üldözötteknek.

Napjainkban, Mianmarban is zajlik népirtás. Áldozatai a rohingyák. Ők ott az aktuális 5%.

Muszlim kisebbség a buddhista többséggel szemben. Vallási ellentét – mondhatná valaki. Igen ám, de mindkét vallás kánonában van szó a szeretetről, mégis hogyan lehetséges ez? Akkor marad a politika – mondhatná az előbbi hozzászóló.

Igen, valószínű ez az. Kell valami, vagy valaki, aki kiélezi a vallási ellentéteket.

Egyéni szinten, amikor a szomszédom zsidó, vagy muzulmán, esetleg eszkimó – és minden nap köszönünk egymásnak, és ugyanannál a zöldségesnél vásárolunk, semmi baj nincsen. Ha valaki felhívja a figyelmemet, hogy más a bőrszíne, vagy más istenben hisz, esetleg azt is észreveszem, hogy mindig elhappolja előlem a legszebb paradicsomokat. És kezdődik a dedó. És akinek van, vagy foglalkozott már gyerekekkel – annak könnyű észrevenni, hogy élő valóság lesz az úgy kezdődött, hogy visszaütött szólás.

Ha megpróbáljuk felgöngyölíteni a szálat, hogy mi okozta a jelen feszültséget Mianmárban, találunk tényeket, amik fájdalmasak a másiknak.

Mianmar, a néhai Burma lakosai között a XI. században kezdődött a buddhizmus, azon belül is a théraváda térhódítása Anavrahtá király támogatásával, mely államvallássá is lett. Ugyanez idő tájt, egyes források szerint már a IX. századtól, de a XII. században már biztos jelen vannak a térségben a muzulmán vallású népcsoportok.

Egy államvallás igen szegregáló hatású. Sőt vallási alapokon terjeszkedhet is. Ráadásul a rohingyák Arakan királyságban éltek. Amit 1748-ban Burma elfoglalt.

Feltételezhetjük, hogy volt egy idő, amíg valamilyen formában, tudtak egymás mellett élni. Talán a más királyság segített ebben. Bár Arakan elfoglalása, biztos nem volt előzmények nélküli.

Bizonyos, hogy Arakan királyságban működtek muzulmán tanácsadók a XV. századtól kezdve. A királyság eleste után viszont az egész muszlim közösségnek menekülnie kellett. Legtöbben a mai Banglades területén találtak menedéket, amely akkor Indiához tartozott, így brit fennhatóság alatt állt. Az 1824-26-os I. brit-burmai háborúban Arakant elfoglalták a britek. A rohingyákat ösztönözték, hogy térjenek haza. Viszont visszatérve már menekültként tekintettek rájuk. Egyes történészek ezt a pillanatot tekintik a jelenleg is tartó feszültség kezdetének. Mindemellett látható, hogy ez a pillanat egy olyan folyamat része, ami a mai napig tart.

Nézzük meg ezt az állapotot – van a buddhista államvallás, és van a kisebbségi muzulmán közösség a gyarmatosítók támogatásával. Mindez a II. világháború utáni 1948-ban elért függetlenségig tart. Szép kis feszültség eszkalálódhatott ezalatt az idő alatt.

Ráadásul a brit gyarmatok megszűnésével, a rohingya kisebbség autonómiát szeretett volna elérni. Remek példát láttak az indiai-pakisztáni megoldásban. A rohingya népcsoport fegyveres hadsereget alakított és Pakisztán alapítójához, Muhammad Ali Jinnah-hoz fordult segítségért, egy önálló, muzulmán állam létrehozása érdekében. Ezen lépésük az egységes, független Burma ellen a mai napig is a velük szemben felhozott vádak alapját képezi.

Erre válaszul, mikor Burma függetlenné vált, a területen élő etnikumok megegyeztek, hogy együtt alkotnak egy egységes országot, alkotmányba foglalva a Burmát alkotó kisebbségeket. A rohingyákat természetesen nem hívták meg az egyeztetésre, és maga a népcsoport sem került bele az alkotmányba. Válaszul a rohingyák dzsihádot hirdettek.

Ez az az állapot, ami a mai napig tart. A 90%-ban buddhista Mianmarban, van 5% rohingya, akiket nem ismernek el állampolgárnak.

A rohingya kisebbségnek nem segített, hogy 1962-től katonai junták váltották egymást az országban. Remekül kihasználva a buddhista többséget legitimációjukra, és a gyűlöletet a nem állampolgár, bevándorlókra irányítva. Több százezren menekültek el, majd nemzetközi felügyelet alatt költöztek vissza, majd menekültek el újra.

Nem a buddhizmus üldözi ma a rohingyákat. Annak ellenére sem, hogy üldözésükben buddhista meggyőződésűek is részt vesznek. Maga a feszültség több száz éves. Rég nincs nyugalmi helyzet. Mindig van egy világi erő, lehet ez politikai, vagy katonai, ami erő mindig szélsőségesen jelenik meg. Azért jelenik meg szélsőségesen, mert változtatni akar, úgy, hogy a már megbomlott egyensúlyt veszi kiinduló pontnak.

1943-ban a lengyel ellenállás két meghatározó jelentőségű szervezetének, a Honi Hadseregnek és a Fegyveres Harci Szövetségnek a jelentéseit a zsidó népirtásról nem hitték el a szövetséges erők.

A 20-21. századi informatikai forradalom nem hagy helyet kételkedésre. 2012. október végi műholdas képek frissítésekor láthatóvá vált, hogy október 9. és 25. között több mint 800 lakóépületet, házat romboltak le a rohingya muszlimok lakta Kyauk Pyu településen.

Nem tudjuk, mikor lesz vége ennek a folyamatnak. Azt sem tudjuk, hogy fogják ezt feldolgozni. Történelmileg, egyénileg. Lesznek-e belőle Nobel-díjas alkotások, vagy Oscar-díjas hollywood-i filmek.

Személy szerint bízom benne, hogy ott vannak – remélem mindkét oldalon – azok a Tadeusz Borowskik és Marek Edelmannok, akik majd emberi oldalról láttatják azokat az apró emberi momentumokat, ami a buddhista és muszlim kánon szeretet törvényeit felül tudta írni.