Megkívántam. Most már megint lehet nagyon finom kifliket is venni.

A péknél, meg előttem állók beszélik, hogy milyen fontos a reggeli.

Erről meg eszembe jutott, hogy valóban - Lin-csi szerint is.

Lin-csi apát kolostorában egy reggel így fordultak a szerzetesek a Mesterhez.
- Mondd, apát! Mit tegyen az ember, mielőtt eljő a világvége? Van-e erre nézve szabály?
- Van - felelte Lin-csi, s már idézte is a tanítást. - Mielőtt a világvége eljő, legjobb, ha az ember befejezi
reggelijét - szólt a Mester, s már sarkon is fordult volna, amikor az egyik szerzetes megkérdezte.
- Mondd, Mester! A világvégével minden véget ér?
- Minden. De ez a minden azon nyomban létre is jön ismét. A végtelen időben végtelen számú csodálatos
pusztulás és keletkezés követi egymást - mondta Lin-csi, s hogy a szerzetesek tudják, mi dolguk a végtelen
időben, elmesélt egy történetet.
- Nem is olyan rég - kezdte az apát -, itt a Lüliang-hegyek közt, egy szerzetes beköltözött egy nagy fa
odvába. Úgy hívták ezt a szerzetest, hogy Taj-po. Üldögélt a fa odvában, teltek az évek számolatlanul,
amikor megjelent az odú előtt egy vándorszerzetes. Így szólt a vándor Taj-póhoz.
- Írva vagyon, hogy ez a mostani, kerek milliárd esztendőt számláló világkorszak, melyben élünk, hamarosan
véget ér. Fellángol majd a nagy tűz, és mind az ezer világ elpusztul. Tudni akarom, csakugyan elpusztul-e,
vagy nem pusztul el. Felelj, Taj-po! - És Taj-po felelt.
- Elpusztul - mondta.
- És akkor mi lesz? Következik a másik milliárd éves világkorszak? - kérdezte a vándor.
- Következik a másik.
- Akkor jó - vágta rá a szerzetes, és megnyugodva ő is beült Taj-po mellé az odúba. Nem mintha addig attól
tartott volna, hogy unatkozni fog, ha nem következik újabb milliárd év és nem lesznek majd benne újabb
világok, hanem azért nyugodott meg a vándor, mert megértette, miért ül a fában Taj-po. Taj-po pedig azért
ült a fában, mert tudta, semmi emberi tevékenység nem fogható ahhoz, hogy jönnek-mennek a
világkorszakok. Semmi emberi tevékenység nem fogható ahhoz, hogy elpusztul mind az ezer világ, s aztán
következik a másik ezer. És semmilyen emberi tevékenység nem mérhető ahhoz, hogy ő mindebben részt
vehet, ülhet a fa odvában, és szemlélheti a világok változásait. Taj-po tudta, hogy a világok változásain
töprengeni a legméltóbb emberi munka, s míg valamit meg nem ért az egészből, nincs hová sietnie. Ezt
értette meg Taj-po válaszából a vándor is, s ezért ült be hozzá az odúba - fejezte be a történetet Lin-csi apát, s
szégyenkezve vallotta be, hogy nem tudja, mi történt ezután.
- Talán Taj-po és a vándor azóta is együtt ámulnak a világok változásain. Bámulják a végtelen idő játékait.
Ti is ezt tegyétek, szerzetesek, ha eljő a világvége, s már megettétek a reggelit! - szólt Lin-csi apát, s
magukra hagyta szerzeteseit, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Su-la-ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, közreadja Sári László, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999