Létezik olyan hely hogy az űr csendje

ott szokás tesztelni mindenféle

technikai izék mosógépek

motorok zajtalannak vélt dolgok saját zajszintjét

állítólag élő ember mindössze percekben mérhető

ideig bírja csak bent egyedül

mert ott még a saját véráramlását

is fülsiketítő zajnak éli meg

és eltorzult arcú ordítozóvá válik minden gondolat

az űr csendje hm mondják

azok akik kint jártak

hogy elképzelhetetlenül zajos világban élünk

még a legnagyobb csend is

amikor éjjel végre elcsitul a világ

egy nyüzsgő nagyváros délutáni csúcsforgalma

a riói karnevállal a kellős közepén

ahhoz a csendhez képest

hát nem tudom

ez az egymással aszinkronban lévő szuszogás

ami észrevétlen csúszik össze és lesz

párhuzamban egymással

hogy aztán mint egy kortárs táncszvitt

kerülgesse egyik a másikát

mint két egymás nélkül árva szólam

hol pajkosan hol egy-egy álomból kilógó

mondatfoszlánnyal megszakítva-színezve

hogy az aznap lenyomataként drámaivá vagy épp

kiröhögnivalóvá tegye a pillanatot

míg végül magam is öntudatlan elernyedek

és a napvégi bágyadtságtól kisimulva

egyenletesen sóhajtok bele a hétköznapi zeneműbe

szóval barátom e nélkül a zaj nélkül

minden egyes alkalommal üresebbre ürül

a mindent bepárnázó csend

űrebbé az űrnél.